Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2014-11-26 13:53:00

A Jobbik nem állítana ellenfelet Töröknek

A Jobbik nem állít jelöltet a veszprémi időközi országgyűlési választáson, amennyiben Török Gábor megméreti magát, és szimpatizánsait a politológus támogatására fogja kérni - jelentette be Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerdai sajtótájékoztatóján.

A pártelnök szavai szerint tiszteletben tartják a politológus pártfüggetlenségét, személyétől pedig azt várják, hogy valóban független képviselőként új színt visz az Országgyűlésbe, ahol jelenleg "hiánycikk" az érdemi vita és a konszenzuskeresés. Úgy vélte: a kétharmad megszűnésével vitakényszer alakul ki, s ez egész Magyarország érdeke.
   
Nem ez az első eset, hogy a Jobbik olyan párton kívüli embert támogat, akit emberileg és szakmailag alkalmasnak tart - jegyezte meg, kifejtve: ez egyben kockázat is, mert bizonyára számtalan kérdésben nem fedik egymást az álláspontjaik, a programok között lesznek egymásnak nem megfeleltethető pontok. A Jobbik ugyanakkor nem fél a konstruktív vitától - szögezte le.
   
Vona Gábor Török Gáborral folytatott beszélgetésére hivatkozva jelezte: a politológus azt mondta neki, indulása esetén minden szavazó támogatására számít, érkezzen bárhonnan, de egyik pártnak sem kíván a jelöltje lenni. Nem kívánnak tolakodóak lenni a programot illetően, de ha Török Gábor lehetőséget kínál az egyeztetésre, akkor nyitottak - tette hozzá az ellenzéki pártvezető.
   
A Jobbik elnökét kérdezték Simicska Lajos, a Közgép tulajdonosának esetleges indulásáról is. Mint fogalmazott, sokáig "sajtótrollkodásnak" hitte az ügyet, de ha netán ő szerezne mandátumot, akkor várják az elmúlt ciklusok nagyberuházásainak kivizsgálására kezdeményezett vizsgálóbizottságba. "Az ő tudásával, tapasztalatával, ismereteivel akár még a bizottság valamelyik tisztségviselői helyét is érdemes lenne megkapnia" - hangoztatta, hozzátéve: a Jobbik abban érdekelt, hogy a mandátumot Török Gábor szerezze meg. Simicska Lajosra visszatérve megjegyezte azt is, nem kíván találgatni, bár vannak elképzelései az indulás valódi okáról.

MTI

További belföldi híreink