Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2014-11-15 08:15:00

"Zsidó, zsidó, zsidó": Chrudinák Alajos kiöntötte a lelkét

A nyugdíjas riporter ámokfutása is témát szolgáltatott a Havas a pályán szombati adásában.

Új taggal, az IWIW-alapító Várady Zsolttal bővült az ATV „Havas a pályán” vendégköre, akit a vasárnapi korrupcióellenes tüntetés kapcsán hívtak meg a műsorba. A demonstráción a webfejlesztő volt az egyik főszónok, így a stúdióban is hosszasan faggatták arról, hogyan tervezi a folytatást, és milyen esélyeket lát a változásra.

Természetesen az is kiderült, hogy Havas Henrik gondolatolvasó. A műsorvezető ugyanis előzetesen éppen azt gondolta, amit később Balogh Ákos mondott Váradyék kezdeményezésével kapcsolatban, hogy tudniillik számára hasonlónak tűnik a Millához, ami egykor szintén nagy lendülettel kezdett, ám mára elhalt.  

Várady mindenesetre nem aggódik, sőt azt mondta, ha van társadalmi akarat, át lehet lépni a pártok felett, márpedig egyre több olyan ügy lát napvilágot, ami közös nevezőre hozza a tiltakozókat.  

A műsorban bejátszottak egy részletet az Index videójából is, ahol Chrudinák Alajos egykori szerkesztő-riporter osztotta meg botrányos gondolatait. A tömény zsidózásra Havas egy személyes, megrázó történettel reagált.    

Havas a pályán, ATV szombat, 19.15

További belföldi híreink