Belföld

2014-11-11 19:37:00

Nem kér amerikai vízumot Vida Ildikó

André Goodfriend nagyon kedvesen fogadta Vida Ildikót, sokat beszélt, de nem mutatta meg a bizonyítékokat – erről beszélt az Egyenes Beszédben Futó Barnabás ügyvéd, aki szintén jelen volt a találkozón.

A NAV elnöke és jogi képviselője azért ment az amerikai követségre, hogy megtudják, Vida Ildikó milyen okból nem kaphat vízumot az Egyesült Államokba.

Az találkozón főleg André Goodfriend beszélt, elég sokat tud beszélni – mondta Futó Barnabás. Elmondása szerint a találkozón főleg a személyiségi jogok védelméről volt szó, és arról, hogy egy vízumeljárás során lehetne tisztázni a helyzetet. Vida Ildikó azonban nem kíván az USA-ba utazni, ezért nem is fog kérelmet benyújtani. „Ennek semmi értelme nem lenne” – tette hozzá az ügyvéd.

Futó szerint André Goodfriend azt állította, hogy különböző helyekről kapta a korrupcióval kapcsolatos információkat, többek között Horváth Andrástól is. A NAV volt dolgozójával az amerikai ügyvivő személyesen is találkozott, tette hozzá. Horváth András ezt az állítást még az adás alatt cáfolta.

Azzal kapcsolatban, hogy miért nem kértek időpontot elmondta: ha bejelentkeznek, akkor biztos hetekkel később kapnak csak időpontot, de Goodfriend ügyvivő így is nagyon kedvesen fogadta őket, és tolmácsot is biztosított.

Hozzátette: fogalma sincs arról, hogy hogy került oda a Hír TV stábja, ő nem hívta őket. Az ügyvéd kijelentette: Vida Ildikó pert fontolgat azok ellen a sajtótermékek, illetve politikusok ellen, akik az elmúlt időszakban azt állították, hogy bűncselekményt követett el.

<

További belföldi híreink