Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2014-11-08 06:20:00

Mekkora lehet Orbán Viktor nemzetközi mozgástere?

Külpolitikai szakértők szerint kőkemény helyzetbe került a magyar kormány, mert „beszorult” Washington és Moszkva közé. A képet az árnyalja, hogy az Európai Unió és a NATO tagjaként az Egyesült Államok a szövetségesünk, míg Oroszország legfeljebb a partnerünk. A Hetek cikke.

Krausz Tamás történész, Oroszország-szakértő, egyetemi tanár a Heteknek kifejtette, hogy szerinte Orbán Viktor ott követte el a hibát, hogy figyelmen kívül hagyta: pár év alatt az Egyesült Államok és Oroszország között kitört egyfajta hidegháború. Washington szeretné elkerülni azt, hogy Moszkva új energiahatalomként olyan globális játékossá, „ellensúllyá” váljon, amely önálló befolyási övezetekkel rendelkezik, amely képes lehet politikai rendszereket létrehozni, „illiberális demokráciák” létrejöttét inspirálni, amihez az energiahordozóikon keresztül akár anyagi hátországot is tud teremteni.

„Két malomkő közé került Magyarország, ami azt jelenti, hogy kicsi a mozgástere. Ha Moszkvának kedvez a magyar vezetés, akkor az amerikaiak vágnak ide, ha Washing­tonnak, akkor az oroszok részéről jön ellencsapás” – magyarázta Krausz Tamás. Szerinte a magyar Országgyűlésnek azért kellett gyorsan elfogadnia a törvénymódosítást, hogy bizonyítsák az érthetően nyugtalankodó oroszok felé, hogy nem szállnak ki a korábbi megállapodásokból.

krausz tamás.Krausz Tamás.

A kormány kérésére a Rogán Antal vezette gazdasági bizottság nyújtott be egy olyan technikai jellegű módosító indítványt, ami lehetővé teszi, hogy a Gazprom megkezdhesse a Déli Áramlat magyar területre eső előkészítési munkálatait.  A helyzet azonban az, hogy egy uniós direktíva, az úgynevezett 3-as számú energetikai csomag előírásai szerint az EU-ban nem lehet a termelő, a kereskedő és a földgázszállító cég egy kézben. Magyarán: nem lehet minden a Gaz­prom (amely cég a gazdasági életben egyet jelent Putyinnal) kezében. Az EU szerint egy ilyen gázvezetéket más termelő és kereskedő számára is hozzáférhetővé kell tenni, amivel a Kaszpi-tenger környéki gáztermelőkkel – akár – a Gazpromot megkerülve is lehetne üzletelni. Ám ha kizárólag a Gazpromé vagy az irányítása alatt álló leányvállalatoké a gáz mellett a gázvezeték is, akkor Moszkva akár Európával szembeni „energiafegyverként” is használhatná a Déli Áramlatot.         

Krausz Tamás szerint az „új hidegháború” sajátos gazdasági háborúban is testet ölt, miszerint az amerikaiak elérték, hogy a közel-keleti olajtermelők (például Szaúd-Arábia és Katar) levigyék az olaj árát, hogy az áresés következtében az energiahordozók eladásából „élő” Moszkva – tehát a Putyin-rendszer – pénzügyi veszteséget könyveljen el, hátha így gyengül a befolyása.

„Mindezt tetézi egy olyan kommunikációs háború is, amelyben a nyugati sajtó – negligálva Oroszország reális érdekeit – elképesztően túlzóan és elmarasztalóan ír Putyinról, mintha valami új Hitlerről és Mussoliniről lenne szó. Válaszként az orosz és oroszbarát médiumok pedig hasonlóan keményen fogalmaznak a Nyugatról mint az ukrajnai fasizmus szálláscsinálóiról és védelmezőiről. A Kreml-barát politikával kísérletező, nacionalista-populista magyar kormány ennek az információs háborúnak a kellős közepébe került, ami tükröződik a hazai liberális sajtó egyoldalúságaiban is – tette hozzá az egyetemi tanár.    
 
Politikai behatolás?

Rácz András, a Finn Külügyi Intézet kutatója szerint a „hidegháború” kifejezés túl erős és pontatlan, mert a hidegháború korábban magában hordozta a „melegháború”, tehát a katonai eszkalálódás és a nukleáris háború veszélyét, amire most egyik oldal sem készül, még tervezés szinten sem. Sőt, számos kérdésben Washington és Moszkva között valós, példás és érdemi együttműködés zajlik, jelesül például az iszlám terrorizmus visszaszorításában és az Iszlám Állam elleni küzdelemben.   

Az orosz agendába a magyarokról való gondolkozás úgy fér bele, hogy Budapest számukra eszköz az EU és a NATO gyengítésére, hiszen Magyarország tagja ezeknek a szervezeteknek. „A magyar politika számára az oroszok az egyik főszereplők a nemzetközi porondon, míg Moszkvából nézve a magyarok mellékszereplők a nagy céljukat, a Nyugattal vívott stratégiai harcukat tekintve” – fejtette ki Rácz András.

rácz andrásRácz András

A rendszerváltás óta valamennyi magyar kormány célja volt a keleti piacok visszaszerzésének programja. A kutató azt is megjegyezte, hogy a 2010 előtti baloldali kormányzati elit is igyekezett a Kremllel szót érteni, de akkor a gazdasági együttműködéshez nem kapcsolódott egy olyan politikai program, amit Orbán Viktor illiberális államról szóló tézisei jól példáznak, ezért az angolszász sajtóban joggal vetették fel, hogy talán ez más minőségű együttműködés már.  

Rácz Andrástól azt is kérdeztük, hogy a magyar politikai és gazdasági elit most mennyire független és szabad az orosz elittől. A kérdés alapjául Janusz Bugajski, a washingtoni CSIS (Stratégiai és Nemzetközi Kutatások Központja) igazgatójának évekkel ezelőtt Budapesten elmondott beszéde szolgált, miszerint a Kreml arra törekszik, hogy „foglyul ejtse” politikai szövetségeseit. Ennek egyik eszköze, hogy fokozzák Kelet-Európa energiafüggőségét Oroszországtól, és ezt a függést hosszú távon igyekeznek kormányközi befolyássá alakítani. Bugajski szerint a „gazdaság átpolitizálásának” e folyamatában Oroszország célja nem kevesebb, mint hogy a kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatoknak olyan szövedékébe fonja az egykori KGST-országokat, amely Oroszország politikai behatolását segíti. Ez akkor nem lenne baj, ha Oroszország jól működő liberális demokrácia lenne, ahol élénk civil társadalom, illetve a jogrenden alapuló tőkés gazdaság működne, de ehelyett Oroszországra visszahúzó „antidemokratikus” hatások egyik forrására.

A kutató ezzel kapcsolatban azt mondta a Heteknek, hogy Bugajski előadása az amerikaiak Oroszországgal kapcsolatos doktrínáját foglalja össze, de mivel egy sor orosz–magyar egyezmény nem nyilvános, így nem lehet tudni, hogy a magyar elit a gazdasági megállapodások révén mennyire és milyen mélységben „nőtt” össze az orosszal. „Nem nyilvánosak a gázszerződések, sem a Paksi Atomerőmű építésének részletei, miként a magyar kormányüléseken sem születik kutatható feljegyzés, így ezek hiányában egy tényekhez ragaszkodó kutató nem tud érdemi állításokat megfogalmazni” – tette hozzá Rácz András, aki szerint az biztos, hogy az orosz–magyar kapcsolatok aszimmetrikusak. Ez azt jelenti, hogy a KSH adatai szerint látványosan nem növekedett az orosz relációban zajló kereskedelmünk, de Magyarország több nagy volumenű ügyben, így az atomerőmű bővítése és a Déli Áramlat kérdésében az oroszok mellett tette le a voksát.

Felvillant a vörös lámpa

Deák András, az MTA Világgazdasági Intézet tudományos főmunkatársa úgy vélte, az orosz–amerikai kapcsolatok definiálására leg­inkább a „hideg béke” kifejezés lehet a legtalálóbb. Mindkét fél a másik oldalt „toxikusnak” látja, olyannak, amelyek más országokban úgy fejtik ki a hatásukat, hogy ellenük „mérgezik” meg az elitet. Az oroszok félelme az, hogy az EU- és a NATO-csatlakozást követően a volt KGST-országok oroszellenes politikát folytatnak, és a Nyugat egyfajta „egészségügyi korridorjaként” funkcionálnak. Az élet bizonyos értelemben őket igazolja, hiszen a kelet-európai országok Irak ügyében, a rakétaállomások kérdésében, illetve az energiabiztonság területén általában Moszkvával szembeni álláspontot képviseltek. Az amerikaiak pedig úgy vélik, hogy Moszkva az EU és a NATO szövetségét próbálja fellazítani úgy, hogy befolyást próbál szerezni, vásárolni a volt KGST-országokban.

„Ennek a háborúnak az iskolapéldája Bulgária, amely lassan kormányozhatatlan ettől a konfliktustól, hisz az ország energetikája szinte teljesen orosz kézben van, miközben jelentős politikai erők Nyugat-barát stratégiát kívánnak folytatni” – emelte ki Deák András, aki szerint Magyarország olyan töménységben hozott Kreml-barát vagy annak látszó döntést, hogy azt már Nyugaton nem tudták tolerálni. „Paks bővítése, ukrán gázszállítások ideiglenes leállítása, az orosz Déli Áramlat melletti szimbolikus kiállás, illetve fura gázüzletek társulva a demokráciától való némi elfordulást mutató illiberális állam koncepciójának propagálásával kiváltotta, hogy a veszélyt jelző piros lámpa felvillant az amerikai politikusok fejében” – magyarázta az MTA Világgazdasági Intézet kutatója, aki szerint ráadásul ezek az ügyek a jéghegy csúcsai lehetnek, a mélyben zajló folyamatokról az elemzők mindig egy kicsit később szerezhetnek tényszerű bizonyítékokat.

Hazafi Zsolt

További belföldi híreink