Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2014-11-02 06:20:00

Jeszenszky: semmi közöm az egészhez

A Hetek interjúja Jeszenszky Géza korábbi washingtoni, és távozó oslói nagykövettel.

Magyarország oslói nagyköveteként hogyan élte meg a Norvég Alap körül kialakult hazai botrányt? Milyen szerep jutott önnek a folyamatban?

– Nagyon sajnálatosnak tartom a kialakult helyzetet, amelyet egyébként könnyen rendezhetőnek tartok kölcsönös jó szándék esetén. Az oslói magyar nagykövetségnek semmiféle megbízatása nem volt ez ügyben, és nem vett részt a vitában, ami elsősorban a miniszterelnökség és Vidar Helgesen, Norvégia európai ügyekkel foglalkozó minisztere között zajlott, levélváltások formájában.

Önnek, mint nagykövetnek, nem tettek fel ezzel kapcsolatban kérdést?

– A magyar nagykövetség itt csak postás volt: továbbítottuk a magyar részről egyébként elektronikusan amúgy is elküldött leveleket. Norvégia egyetlen alkalommal üzent egy nekem átadott emlékeztetőben, szóbeli jegyzékben Magyarországnak. Én magam tehát az elmúlt fél évben semmilyen, a Norvég Alappal vagy annak civil vonatkozásaival kapcsolatban nem folytattam megbeszéléseket.

De azért ugye ismeri a nemzetközivé dagadt botrány Magyarországon zajló részleteit?

– Természetesen.

Nem aggasztotta önt, hogy ez a történet milyen kellemetlen következményekkel jár az országimázsra nézve?

– Erre vonatkozóan konkrét javaslatokat tettem a kormányomnak.

Megszívlelték a javaslatait?

– Találja ki.

Összefüggésben van-e az ön távozása azzal, hogy idehaza figyelmen kívül hagyták a tanácsait?

– Mivel az előző kérdésre nem adtam konkrét választ, kérem, hogy ezt a kérdést ne így tegye föl.

Rendben. Van összefüggés az ön távozása és a Norvég Alap körül kirobbant hazai botrány között?

– Amikor az ember a 73. életévéhez közeledik, az idő egyre drágábbá válik. Rendkívül sürgetőnek érzem egy már 90 százalékos készültségi fokon álló könyvem – címe: Magyarország szomszédságpolitikája a rendszerváltozás idején – befejezését. Döntően ez az oka annak, hogy hazatérek. Az is nyilvánvaló ugyanakkor, hogy egy nagykövet feladata mindenekelőtt a küldő és a fogadó ország viszonyának minél jobbá, meghittebbé tétele. Ez a helyzet most nem áll fenn Magyarország és Norvégia között, s bár én ezt nem tekintem személyes kudarcnak, túlzott örömmel sem tölt el. Sajnos nem látom magam előtt a továbblépés más lehetőségét. Mivel a kialakult helyzethez semmi közöm, ezzel kapcsolatban nem volt semmi teendőm, és nincs befolyásom a későbbi alakulására, ezért nem gondolom, hogy a távozásommal cserben hagyom az országomat. Úgy érzem, sok mindent elértem itt, Norvégiában a két ország viszonyának fejlesztésében. Örömmel és megelégedéssel tölt el, hogy milyen megtisztelő módon búcsúztattak hivatalos norvég részről és a személyes kapcsolatok szintjén is, kollégáim, az itteni magyarok. Az utolsó fogadásunkra alig fért be a sok vendég. Persze még nagyobb öröm lett volna, ha úgy távozhatok, hogy hazám és Norvégia között felhőtlen a viszony.

Aki azt hitte, hogy a külpolitikai dráma nem fokozható, tévedett. Valamennyi lapunknak nyilatkozó diplomata azt állítja, hogy az amerikai–magyar kapcsolatok is történelmi mélyponton vannak, és a kitiltás alkalmazása egy nagyon direkt diplomáciai jelzés az amerikai fél részéről.

– Engem ez nemcsak mint korábbi washingtoni nagykövetet, hanem mint atlantista politikust, és a 20. századi magyar történelmet átélt, arról nagyon határozott véleménnyel rendelkező történészt is nagyon fájdalmasan érint. Emlékezzünk csak vissza, hogy amikor az idősebb Bush elnök a rendszerváltás hajnalán Magyarországra érkezett, micsoda fogadtatásban részesítettük. Antall József miniszterelnök 1990 őszi amerikai hivatalos látogatása ezt követően a lehető legmagasabb diplomáciai szinten történt. Kijelenthető, hogy onnantól kezdve egy rendkívül szoros és bizalmas viszony jött létre a magyar és az amerikai fél között. Az épp’ az ellentéte volt a mostani mélypontnak, ami sürgősen orvosolandó. A helyzet bizonyos értelemben hasonlít a norvég–magyar vitához, hiszen a vitázó felek sajnálkozásukat és a változás iránti szándékukat fejezik ugyan ki, ám a megoldásban egyáltalán nem mutatkozik egyetértés. Furcsállom, hogy egy újonnan elfogadott amerikai jogszabály miatt nem hozható nyilvánosságra a korrupcióval vádolt és elmarasztalt személyek neve. Szerintem, ha más formában nem is, de diplomáciai úton mindenképp közölni kellene Magyarországgal a meggyanúsított személyek nevét. Ugyanakkor legalább ennyire furcsa, hogy Magyarország nem hajlandó érdemi lépéseket tenni, amíg nem kap bizonyítékokat az amerikai féltől. Egyfelől a magyar hatóságok is vannak abban a helyzetben, hogy bármilyen gyanú esetén nyomozást folytathatnak, másrészt pedig mindazok, akiknél felmerül az érintettség gyanúja, jó magyar hazafiként a nyilvánosság elé állhatnának, hogy cáfolják az őket ért vádakat, és jogorvoslatot kérjenek az Egyesült Államok bíróságától.

Ön szerint kapott-e a magyar kormány olyan, diplomáciai úton érkező egyértelmű jelzéseket, amelyek figyelmen kívül hagyása a jelen állapothoz vezethetett?

– Ismereteim szerint a magyar Külügyminisztérium október 6-án kapott ezzel az üggyel kapcsolatos tájékoztatást az amerikai féltől. Az ezt megelőző lépésekről csak nem ellenőrzött sajtóértesülések vannak, amelyek arról szólnak, hogy korábban már többször figyelmeztették Magyarországot: az általuk használt nemzetközi mutatók és indexek alapján, más országokhoz hasonlóan sajnálatos módon hazánkban is a korrupció erősödését érzékelik. Ha Magyarországgal kapcsolatban felmerülnek ilyen vádak, akkor azokat vagy meg kell cáfolni, vagy azonnali lépé­seket kell tenni a nemkívánatos jelenségek felszámolására.

Ön ismeri azokat az összeesküvés- elméleteket, amelyek arról szólnak, hogy az Oroszországgal kötött paksi megállapodás, illetve a hazai ellenzék impotenciája miatt történik olyan CIA-beavatkozás Magyarország belügyeibe, amelyet a cseh kormány megbuktatása mögött is sejtettek az ottani kormányerők?

– Ezek a feltételezések nem Amerikára nézve sértőek, hanem azokra nézve, akik elhiszik. Ha ezt a forgatókönyvet valósnak fogadjuk el, akkor ezzel együtt akkora baleknak tartjuk a magyar népet, hogy az egy intrika hatására megbuktatja a saját kormányát. Ezenfelül az amerikai politikát is sokkal okosabbnak tartom annál, mint hogy azt higgye: egy ilyen többséggel megválasztott kormányt bármiféle beavatkozással, akár csak korholással is meg lehet rendíteni hatalmában. Ha létezne ilyen beavatkozási kísérlet, az az én meggyőződésem szerint inkább ellenhatást váltana ki a magyar népben, és a társadalom összezárását eredményezné a külső befolyással szemben.

Nincs ellentétben a NATO iránti elkötelezettségünkkel a keleti nyitás politikája és azon belül is az oroszokhoz való intenzív gazdasági közeledés? Az ukrán válság miatt kialakult hidegháborúra emlékeztető hangulatban minden korábban ártalmatlannak tűnő lépés új értelmet nyert.  

– A washingtoni szerződés nem tiltja, hogy más, nem tagországokkal kereskedelmi tevékenységet folytassunk. Németországnak, Olaszországnak vagy Franciaországnak is rendkívül erős gazdasági kapcsolatai vannak az oroszokkal, bár erre most egy ideig árnyékot vetnek az uniós szankciók. Norvégia a NATO egyik oszlopa, aki hazánkhoz hasonlóan szolidaritásból csatlakozott az akcióhoz, de a jövőben szeretné folytatni az eddigi virágzó kereskedelmet. Más vonatkozásokban pedig hangsúlyozzák, hogy például a tengeri mentésben vagy a halászat terén továbbra is együttműködnek Oroszországgal. Egy ideig elnöke voltam a Magyar Atlanti Tanácsnak, és mindig is azt hangsúlyoztam, hogy hazánknak rendkívül előnyös a NATO-tagság. Isten mentsen, hogy ez veszélybe kerüljön, pláne, hogy magyar részről történjen ezzel kapcsolatban valami negatív lépés.

Hetek / Szobota Zoltán

Ajánlom

További belföldi híreink