Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2014-10-03 07:23:00

Ökotárs-ügy: feljelentés hivatali visszaélés gyanúja miatt

Feljelentést tettünk ismeretlen tettes ellen, személyes adattal való visszaélés gyanúja, magántitoksértés, és hivatali visszaélés miatt, mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Kadlót Erzsébet.

A Magyar Nemzet irányított pályázatértékeléssel, a pontozásos eredmények eltérítésével vádolja az Ökotárs Alapítványt. A lap – a szerkesztőség birtokába került levelezésre hivatkozva – egy olyan esetről ír, amikor az Ökotárs vezette konzorcium egyik tagjának, az Autonómia Alapítványnak a munkatársa útmutatást kér azzal kapcsolatban: mi a teendő, ha a bírálóbizottság nem azt a végső sorrendet állapítja meg, ami a pontszámokból kialakul.

Az Ökotárs jogi képviselője azt mondta, a házkutatáskor lefoglalt laptopok még mindig a rendőrségnél vannak, a Magyar Nemzet cikkének alapot adó levél csak azon lehetett. A levélről szólva azt mondta, az egy úgynevezett mentoráló levél volt, amelynek az volt a célja, hogy egy fiatal, tapasztalatlan kollégát eligazítson.

Nincs itt semmi látnivaló

Az atv.hu megkeresésére Móra Veronika elmondta: az Ökotárs a honlapjukon is fellelhető értékelési szabályzattal és a Norvégiával kötött szerződéssel egyaránt összhangban hozta meg a döntéseit.

A pályázatokat előbb egy két- vagy háromtagú (külsőst is magába foglaló) értékelő bizottság pontozta, majd az így előállt listáról a Bíráló Bizottság döntött. Az alapítványnál 7, különböző összetételű Bíráló Bizottság működik. „Ezek az emberek nem bólogató Jánosok, jogukban áll felülbírálni a pontozók véleményét”, mondta Móra.

Az igazgató szerint valójában semmilyen újdonságot és semmilyen szabálytalanságot nem tárt fel a Magyar Nemzet. „Azt is mondhatnám, nincs itt semmi látnivaló, tessék továbbmenni”, tette hozzá Móra.

Arra a kérdésre, hogy hogyan juthatott a lap birtokába az alapítvány levelezése, Móra azt mondta: nem akar vádaskodni, ugyanakkor tény, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda lefoglalta a levelezését. 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink