Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2014-09-29 07:56:00

DK: Bokros új lendületet adhat a kampánynak - Bodnár nem lép vissza

Ért a gazdasághoz, jól vitázik és van politikai tapasztalata. A DK ma délben jelenti be, hogy beáll Bokros mögé.

Napok óta zajlottak a tárgyalások Falus visszalépéséről, mert érzékelték, hogy az ellenzék ereje szétforgácsolódik, mondta az ATV Startban hétfő reggel Gréczy Zsolt. A DK sajtófőnöke hozzátette, pártja elnöksége ma délelőtt tart megbeszélést, majd dél körül sajtótájékoztatón jelentik be, hogy a DK – várhatóan – beáll Bokros Lajos mögé.  

Gréczy szerin Bokrosnak van esélye Tarlós Istvánnal szemben a 13 nap múlva esedékes főpolgármester-választáson.

Bokros jobb jelölt, mint Falus, mert nagyobb politikai tapasztalattal bír, jól vitázik, erősebb a karaktere, ért a gazdasághoz – sorolta Gréczy az új támogatott erényeit.

Arra a kérdésre, hogy ez esetben miért nem eleve Bokrost támogatták, a sajtófőnök azt mondta: a megegyezés alapján a jelölés joga az Együtt-PM-é volt, a DK ennek értelmében beállt az Együtt-PM jelöltje mögé.  Éppen ezért a DK-nak nincs felelőssége Falus jelölésében, tette hozzá.

A hvg.hu információ szerint Falus Ferenccel és Magyar Györggyel ellentétben Bodnár Zoltán nem lép vissza senki javára a választáson.

Szóljon hozzá:


atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink