Itthon

Elhunyt Nagykáta polgármestere, a DK az MSZP-ből igazol - frissül

Egy hónap múlva szavazás
szeptember. 12. péntek 6:42

Egy hónap múlva, október 12-én vasárnap lesz a települési és nemzetiségi önkormányzati választás.  Itt vannak a szabályok.

Seszták Herenden
szeptember. 11. csütörtök 20:26

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter beszél a Fidesz herendi lakossági fórumán

MSZP: Kövér hazudott
szeptember. 11. csütörtök 17:36

Az MSZP visszautasítja Kövér László házelnök keddi, Hajdúdorogon tett állításait, ugyanis a szocialista párt nem nemzetellenes, nem családellenes és nem is egyházellenes - közölte a párt az MTI-vel csütörtökön. A házelnök szavait hazugnak nevező közleményben úgy fogalmaznak: a Fidesz azt gondolja, hogy kisajátíthatja a nemzeti jelzőt, és hogy a nemzetbe csak azok tartoznak, akik a Fidesz szekerét tolják. Hozzáteszik: attól, hogy az MSZP az európai értékrendet tekinti a magáénak, mert ebben, és nem a kormányban látja a demokrácia és a jogállam garanciáját, még nem nemzetellenes.

A Baloldali Tömörülés Platform által szignált közleményben kijelentik: Kövér László a Fidesszel együtt jobban tenné, ha a demokratikus értékrendnek megfelelően minden magyar számára biztosítaná a jogegyenlőséget és a szabadságjogokat, a nemzet érdeke ugyanis ez.

Üdvözölték Zoltai kinevezését a MAZSÖK-nél
szeptember. 11. csütörtök 16:44

A MAZSÖK (Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány) mai kuratóriumi ülésén üdvözölték Zoltai Gusztávot abból az alkalomból, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kinevezte főtanácsadójának- értesült az atv.hu. Információink szerint felkérték Zoltait, hogy közvetítsen a MAZSÖK és a Miniszterelnökség között további tárgyalások folytatására az alapítványt érintő minden olyan kérdésben, amely a MAZSÖK és a magyar zsidóság érdekeit képviseli, különös tekintettel a MAZSÖK ingatlan portfoliójának hasznosítására és annak kibővítésére.

„A MAZSÖK a magyar zsidóság teljes egészének érdekeit tartja szem előtt, és ezért tartjuk nagyon fontosnak Zoltai Gusztáv kinevezését” – mondta az atv.hu-nak Szabó György, a MAZSÖK kuratóriumi elnöke. „Szégyenteljesnek tartom, hogy bárki egy 80 éves holokauszttúlélő magyar zsidó embert árulónak nevezzen nyilvánosan” – tette hozzá hangsúlyozottan saját véleményeként Szabó György. Bővebben...

Szigetvári: fontos az átláthatóság
szeptember. 11. csütörtök 16:31

Az Együtt-PM fontosnak tartja az önkormányzati munka átláthatóságát, a hiteles tájékoztatást és a fejlesztések polgárokkal közös tervezését - jelentette ki az Együtt-PM ügyvezető társelnöke csütörtöki veszprémi sajtótájékoztatóján.

Szigetvári Viktor közölte: jelöltjeik fontosnak tartják az önkormányzatokban folyó munka átláthatóságát, azt, hogy a szerződések nyilvánosak legyenek. Az ellenzéki politikus fontos célként jelölte meg azt is, hogy a polgárok részt vehessenek az őket érintő fejlesztések megtervezésében. A baloldali összefogás által támogatott veszprémi polgármesterjelöltet, Katanics Sándort jó jelöltnek nevezte, hozzáfűzve: örül a mögötte létrejött széles körű összefogásnak

MSZP: Orbánnak csal az európai értékek büdösek
szeptember. 11. csütörtök 16:09

A szocialista Ujhelyi István szerint Orbán Viktornak "csak az európai értékek büdösek, az ingyen eurónak már nincsen szaga". Az MSZP alelnöke, szocialista EP-képviselő csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében így kommentálta, hogy José Manuel Barroso, az Európai Bizottság leköszönő elnöke átadta a brüsszeli testület és Magyarország közötti partnerségi megállapodás dokumentumait a 2014 és 2020 közötti uniós források felhasználásáról. A kormányfő hangsúlyozta: a cél az volt, hogy az ország számára elérhető források 60 százaléka a magyar gazdaságba kerüljön. Mint mondta, a bizottság elnöke partner volt ebben.

Ujhelyi István szerint látványosan kisebb Orbán Viktor és a Fidesz-kormány szabadságharcos hevülete akkor, amikor az "ellenség" pénzzel teli zsákot hoz, és a magyar kormányfőnek "csak az európai értékek büdösek, az ingyen eurónak már nincsen szaga".  Hozzátette: a magyar miniszterelnök maga is elismerte a találkozója során, hogy ha "nem lenne az EU-támogatási rendszer, akkor a magyar gazdaság felborulna". Tény, hogy a magyarországi beruházások döntő többsége uniós forrásból készül, és az európai közösség támogatása nélkül a hazai gazdaság rövid időn belül csődöt jelenthetne. Éppen ezért fontos, hogy Magyarország megfelelő mértékben és módon részesüljön a következő időszak uniós kereteiből - rögzítette.

LMP: uniós vizsgálat állhat Palkovics lemondása mögött
szeptember. 11. csütörtök 15:53

Az LMP szerint nem kizárt, hogy az Európai Unió csalás elleni hivatalának közelmúltban indított vizsgálata összefüggésben állhat Palkovics Péter, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnökének lemondásával. Erről Sallai R. Benedek, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtökön beszélt újságíróknak, Schiffer András, az LMP társelnökének sajtótájékoztatóját követően.

A politikus elmondta, Brüsszel több milliárd forintos magyarországi forrásfelhasználást ellenőriz, vidéki játszótereknél megfigyelt kiemelkedően magas beruházási költségek miatt, egy évvel ezelőtt pedig hasonló botrány bontokozott ki jogtalanul igénybevett területi alapú mezőgazdasági támogatások miatt. Sallai R. Benedek szerint mindezek közrejátszhatnak az MVH elnökének lemondásában. Az LMP ezért Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (Kehi) is az ügy kivizsgálására szólítja fel - fűzte hozzá.

Barroso csak remélte, hogy nem verjük át
szeptember. 11. csütörtök 15:48

Az Európai Bizottság leköszönő elnöke és a magyar miniszterelnök ma aláírták a 2014-2020 közötti partnerségi megállapodást, ami összességében 34 milliárd euróról szól. A Világgazdaság beszámolója szerint Barroso így kommentálta a megállapodás aláírását: "Két papírt írok alá. Aláírom a magyart. Nagyon remélem, hogy az van a szövegben, amire számítok". A Világgazdaság felidézi, hogy korábban nem egy alkalommal megtörtént, hogy néhány törvénynél nem pontosan ugyanazt a szöveget küldte el a magyar kormány Brüsszelbe, mint amivel itthon elfogadták. Bővebben...

LMP: a Kehinek az elszámoltatással kellene foglalkoznia
szeptember. 11. csütörtök 15:45

Az LMP szerint a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak (Kehi) a korábbi szocialista kormányok elszámoltatásával, valamint az elmúlt évek nagy botrányaival kellene foglalkoznia a civilek "vegzálása" helyett. Schiffer András, az ellenzéki párt társelnöke és frakcióvezetője beszélt erről újságíróknak, csütörtökön Budapesten.

A politikus bejelentette, írásos választ igénylő parlamenti kérdéssel fordulnak a Miniszterelnökséget vezető Lázár Jánoshoz a Kehi mulasztásai miatt. Az LMP elsőként azt szeretné tudni, hogy miért maradt el az elszámoltatás a 2006 utáni ügyekben, így például a kormányzati negyed felépítésének tervével, a 4-es metró építésével és a Margit híd felújításával kapcsolatos kérdésekben - fejtette ki Schiffer András. Hozzátette, választ várnak arra is, hogy a Kehi miért nem indított vizsgálatot az adófizetőket "milliárdokkal megkárosító 2010 utáni botrányokban", egyebek mellett a földbérletpályázatok, a trafikkoncessziók és az áfacsalási vádak ügyében.

Az MSZP budafoki volt polgármestere a DK-ba igazol
szeptember. 11. csütörtök 15:16

A Demokratikus Koalícióhoz lép át Bollók Istvánné, Budafok-Tétény korábbi polgármestere, aki 2002 és 2006 között az MSZP tagjaként, az MSZP-SZDSZ koalíció támogatásával irányította Budapest XXII. kerületét- közölte a Demokratikus Koalíció. Korábban a szocialista pártban a Kiss Péter vezette Baloldali Tömörülés Platform budapesti ügyvivője volt, harmonikusan dolgozott Lendvai Ildikóval, aki az ő polgármesteri ciklusa idején Budafok-Tétény egyéniben győztes országgyűlési képviselőjeként segítette a kormányt- írják.

Hozzáteszik: Bollók Istvánné már most, az önkormányzati választási kampányban is segíteni fogja Gréczy Zsolt DK-s polgármester-jelölt munkáját.