Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2014-07-08 10:08:00

Tarlós: ma még nem életveszélyes a 3-as metró

Három hónapja nem nyilatkozott Tarlós István. Azóta kiderült, hogy ismét ő a Fidesz főpolgármester-jelöltje. Tarlós az ATV-ben a fővárosi választási rendszerről, a Budapest-vidék ellentétről, Lázár Jánosról, a 3-as metróról és a Főgáz-részvények eladásáról is beszélt.

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában Tarlós István főpolgármester újabb főpolgármester-jelöltségéről szólva elmondta, amikor az ember ilyen egyhangú bizalmat kap, azt nehéz kudarcként felfogni. „Három hónapja nem nyilatkoztam, most kezdtem el újra megszólalni. Ennek az volt a fő oka, hogy annyian annyi mindent beszéltek, anélkül, hogy bizonyosság lett volna, hogy ilyenkor nagyon könnyű butaságokba csúszni. Ebbe a csapatba nem akartam beszállni”- magyarázta Tarlós. 

"Én döntöm el, mikor szólalok meg"

A fővárosi választási rendszer átalakításáról azt mondta, kétségtelen, hogy változtak a választás feltételei, de ő azért sem szólalt meg eddig, mert a főpolgármester-jelölés szabályai egy szemernyit sem változtak. Az ellenzék kritikáira, hogy miért hallgatott, azt mondta: „egy önmagára valamit adó politikus nem ahhoz igazítja a megszólalásait, hogy az ellenzék mikor mire szólongatja fel a saját álláspontjának, vagy politikai érdekének megfelelően. Hogy mikor szólalok meg, azt én döntöm el, nem az ellenzék fővárosi képviselője”- jelentette ki.

„Azt tudom mondani az új választási rendszerről, hogy a közvetlen választás elve így jobban érvényesül, ezt nehéz cáfolni. 1990-től 1994-ig már volt egy ciklus, ami ehhez hasonlított”- emlékeztetett Tarlós, aki szerint valóban volt egy politikai kockázata ennek a rendszernek, az, hogy voltak bizonyos fővárosi döntések, amik csak akkor léphettek hatályba, ha a kerületi polgármesterek többsége egyetértett vele. Példaként említette, hogy ilyen volt a forrásmegosztás.

Kezelni kell a kerületek különbözőségének problémáját

„Amíg Demszkyvel szemben kellett akkor konspirálni, vérszerződést kötni, addig végtelen nagy volt a barátság. Amikor konkrét kerületi dolgok kerültek elő, ne gondolja senki, hogy a polgármesterek olyan együttműködők voltak egymással”- elevenítette fel a 20 éve történteket az akkori óbudai polgármester.

Tarlós szerint nagyon eltérőek a kerületek érdekei, igényei és jövedelemteremtő képességei is. „Ezt a problémát kezelni kell. Ha engem felejtenek abban a szobában, akkor a kerületi polgármestereket tapintatosan kell majd egybegyűjteni”- vélekedett az új rendszerről.

Van Budapest-vidék ellentét

Arról is beszélt, hogy az 50-es évek óta szerinte valóban van Magyarországon egy Budapest-vidék ellentét, amit inkább csillapítani kellene, mint élezni. „Valamikor ez a vidék rovására ment, ha ez most fordítva történik, abban én budapestiként nem tudok partner lenni”- fogalmazott a főpolgármester, aki szerint Budapestnek meg kell kapnia, ami jár és ami muszáj. Azt is elmondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnökként több pénzt adott a BKV-ra, mint előtte bárki más.

Nem fogjuk egymást marni Lázárral

A Lázár Jánossal való konfliktusról elmondta, valakinek az a dolga, hogy a vidékért, valakinek pedig az, hogy Budapestért lobbizzon. „Nekem az utóbbiért kell. Egyetértek a miniszterelnökkel, amikor azt mondja, hogy arányos megoldásnak kell születni”- mondta Tarlós, majd hozzátette: Orbánnal mindig szót tudtak eddig érteni.

Lázár János azon felvetésére, hogy Tarlósnak Brüsszelben kellene lobbiznia, a főpolgármester azt mondta, az egy véletlen elszólás lehetett. „Brüsszel a kormányokkal tárgyal. Ha én kimennék Brüsszelbe, a saját kormányom ellen lobbiznék”- jelentette ki. Hozzátette: „Lázár János miniszterben és bennem egyaránt megvan az együttműködési szándék. Ha valaki arról álmodozik, hogy egymást fogjuk marni, az nagyon rosszul gondolja”.

Vigyék a BKV-t, ha akarják

Tarlós kijelentette, nem tud arról, hogy a kormány úgy általában el szeretné venni a közszolgáltató cégeket Budapesttől. „Nem olyan rég említette nekem a miniszterelnök úr, hogy nincs arról szó, hogy el akarná venni a Csatornázási Műveket”- elevenítette fel Tarlós, majd kijelentette: egyben akarja tartani a főváros évszázados közszolgáltatási rendszerét.

„A BKV-ról azért érdemes beszélni, mert úgy vagyok vele, ha azt az állam akarja, vigye el, mert ezzel a főváros megszabadul a legfájóbb és megoldhatatlanabb problémájától. Akkor az állam magával viszi a hosszú távú működési finanszírozás problémáját, a 25-30 éve elhanyagolt járműcsere problémáját és a 3-as metró felújításának problémáját is”- sorolta. Hozzátette: ezek miatt nem biztos benne, hogy tényleg el fogják vinni.

„Négy év alatt körülbelül 25-ször olvastam, hogy két hónapon belül összeomlik a BKV, ez eddig nem következett be. Nem eszik olyan forrón ezt a kását, mint ahogy tálalják. Annyi igaz belőle, hogy a rendszerváltozás óta a hosszú távú finanszírozást még senkinek nem sikerült megoldani”- magyarázta. 

Vitézynek jó ötletei vannak

Tarlós beszélt a Vitézy Dáviddal való konfliktusairól is. Elmondta, a BKK-nál nem a személyi problémát érzi a dominánsnak. „Fogalmilag hülyeség az az interpretáció, hogy a választott főpolgármester és a 16 fővárosi cégvezető egyike rivalizál”- vélekedett. Vitézy szerinte „egy intuitív fiatalember, jó ötletekkel, akinek nem volt semmiféle cégvezetői gyakorlata”. Hozzátette: a BKK vezetője egyébként „nem a miniszterelnök rokona, nem tudom, ezt a hülyeséget ki találta ki”.

Arra felvetésre, hogy akkor miért nevezték ki, Tarlós elmondta: „Vitézy nagyon hasznosan dolgozott az ellenzéki években és egy ötletgazdag fiatalember. A probléma az volt hogy az intuitivitása és a cégvezetésben a viszonylagos gyakorlatlansága néha kioltották egymást”. A BKK-nál Tarlós szerint az a fő probléma, hogy a Fővárosi Közgyűlés - és ezt ő sem akadályozta meg főpolgármesterként - annakidején túl széles kompetenciákkal ruházta fel a szervezetet és ezeket most vissza kellene venni.

100% köztulajdonban marad a Főgáz

A Főgáz-részvények értékesítéséről elmondta, Demszky Gáborék annak idején külföldre akarták eladni a részvényeket, a mostani koncepció szerint azonban 100%-ban köztulajdonban maradna, az államnál. „A fővárosi szocialista képviselő úr súlyos tájékozatlanságról tett tanúbizonyságot, amikor hűtlen kezelésről vizionált, hiszen, ha egy vagyonelem 100% köztulajdonban marad, akkor jogszabály alapján fogalmilag kizárt a hűtlen kezelés, ráadásul volt vagyonértékelés, a Boston Consulting végezte és nem 41% volt a kisebbségi részvények aránya, hanem 49,83%”- sorolta az ellenzéki felvetésekre a reakciókat Tarlós. Hozzátette: nem a Főgáz-részvényekből akarják a 3-as metrót felújítani, ez szóba sem került.

Nem életveszélyes a 3-as metró

A metróról szólva arról beszélt, hogy ma még nem életveszélyes a 3-as metró, de az tény, hogy néhány éven belül életveszélyes állapotba kerülhet. „Engem elkápráztatna, ha valaki elmondaná, hogy 20 évig miért nem tettek szalmaszálat sem a 3-as metró felújításáért, de egy választási kampányban különösen hiába várunk erre választ”- fogalmazott a főpolgármester, majd elmondta, hogy a szerelvényeket mindenképpen fel kell újítani, de abból például, hogy rozsdásak a sínek, nem következik semmi. Egyébként 16 kilométernyi sínszálat már kicseréltek, 16-ot kicserélnek még júliusban és a maradék 10-et is kicserélik a következő hónapokban- jelentette ki.

„Ha megkapjuk a kormányzati engedélyt, márpedig megkapjuk, akkor önerőből is fel tudjuk újítani a szerelvényeket”- tette hozzá Tarlós, majd elmondta, ennek a közbeszerzési eljárása idén el fog kezdődni, és a jövőre be fog fejeződni. Ha teljesen felújítják a szerelvényeket, azok 15 évig futhatnak még, a felújítási költségek pedig 60 milliárd forintba kerülhetnek körülbelül. „Abba lehetne elvileg belehalni, ha a szerelvényeket nem cserélnénk ki”- tette hozzá.

A főpolgármester zárásként hozzátette: „miért nem kérdezik meg egyszer azoktól, akik 20 évig vezették ezt a várost, hogy mi a fészkes fenéért nem tűnt fel nekik a 3-as metróval ez a probléma? Az alagút, az infrastruktúra, a 76-ban épített metró, meg ezek a szerelvények. Ugye azt senki nem akarja mondani, hogy 3 év alatt kerültek ilyen állapotba?”- tette fel a költői kérdést Tarlós.

Szóljon hozzá:

atv.hu

További belföldi híreink