Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2014-06-12 21:52:00

Csepreghy: nem közeledtek az álláspontok

Két témában tárgyalt a magyar küldöttség a norvég alapokról csütörtökön Brüsszelben: a kormányhoz tartozó 9 program kérdéséről sikerült megállapodni, ugyanakkor a norvég civil alapról nem közeledtek az álláspontok - nyilatkozta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációjáért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek.

Elmondta: az első témában sikerült megállapodni, a kormány elfogadja Norvégia álláspontját, és a központi államigazgatáson belül, konkrétan a Miniszterelnökségen hozza létre a kabinethez tartozó programok kapcsolattartó rendszerét.

Július végén norvég látogatás lesz Magyarországon, ezt a munkát addigra be lehet fejezni, és akkor az érintett 9 programban újra lehet indítani a finanszírozást - tette hozzá.

A norvég civil alap ügyében ugyanakkor nem közeledtek az álláspontok. Csepreghy Nándor elmondta: azt sikerült megértetniük, hogy 2012 óta a magyar kormány több körben is - miniszteri, államtitkári, helyettes-államtitkári szinten - jelezte a problémát, erre Norvégia egyetlen egy alkalommal sem reagált, 2012 óta a norvégok által egyedülő vizsgáló szervként számon tartott szervezet nem vizsgálódott az ügyben Magyarországon. Magyarországon a KEHI-vizsgálat azt igyekszik kideríteni, hogy valóban civil szervezeti támogatások történtek-e civil célokra, vagy pártpolitikai finanszírozásról van szól - tette hozzá.

Csepreghy Nándor szerint egyértelmű bizonyítást nyert, hogy személyi összefonódásokról van szó. A legnagyobb probléma az, hogy ugyanazok a szereplők, magánszemélyek döntenek a civil alap forrásainak felhasználásáról, akik a másik oldalon, a különböző alapítványokban érdekeltek. "Ezt takargatja a norvég civil alap elosztásában résztvevő Ökotárs Alapítvány, amikor nem hozza nyilvánosságra az értékelők névsorát" - fogalmazott.

A magyar küldöttség jelezte a norvég partnernek, hogy a KEHI a vizsgálatot befejezi. Lázár János miniszter arra utasította a KEHI-t, hogy a lehető leggyorsabban végezzék el a munkát. A vizsgálati eredmény birtokában leülnek az Ökotárs vezetőivel, illetve a norvég kormány képviselőivel, hogy megbeszéljék a továbbiakat - tette hozzá a helyettes államtitkár.

A magyar kormány továbbra is vitatja, hogy a norvég civil alap magánadomány lenne, mert szerinte ez egyértelműen közpénz, ettől kezdve a kabinetnek jogalapja van és felelőssége is vizsgálni a forrásfelhasználást - mondta Csepreghy Nándor. Hozzátette: hiába szeretné az Ökotárs Alapítvány a vele való vitát a teljes magyar civil társadalom elleni támadásként feltütetni.

A magyar kormány a bújtatott finanszírozással nem ért egyet, nem pedig azzal, hogy adott esetben baloldali szervezetek kapnak forrásokat. A helyettes államtitkár szerint az Ökotárs Alapítvány a saját problémás működéséről szeretné elterelni a figyelmet.

A magyar kormány a civilszervezetek megerősítését tartja célszerűnek, a vita nem a magyar civil szervezetek és a kormány között zajlik, hanem a magyar kormány és az Ökotárs Alapítvány között - szögezte le Csepreghy Nándor.

MTI

Ajánlom

További belföldi híreink