Itthon

Zuschlag: "Gyurcsány és társai feláldoztak engem"

Zuschlag: túl okos voltam
március. 8. szombat 16:46

Gyurcsány Ferencet tartja fő árulójának Zuschlag János volt MSZP-s képviselő, aki tavaly ősszel hat év után szabadult a börtönből – írja a Blikk. A volt politikus szerint a volt kormányfő a legdurvább szavakkal adta ki az útját, miután 2004 októberében a holokauszt áldozatain viccelődött.

„Zuschlag! Itt az a pont, amikor a biciklit el kell tolni! Nem, talán ez így nem érthető. Másképp fogalmazok: ha most végre nem takarodsz el, akkor beleb.....unk a földbe. A miniszterelnök szemhéja enyhén rángatózni kezdett. Az arca égővörös volt, a szája egyetlen vékony csíkká változott. Kegyetlen volt, rideg, közönséges....” Így emlékezik vissza a hétfőn megjelenő könyvben Zuschlag arra a beszélgetésre, miután kénytelen volt lemondani mandátumáról.

„Gyurcsány és társai feláldoztak engem. Gyűlöltek, mert okos voltam, törtető, és nem féltem tőlük" – áll a Blikk birtokába jutott kéziratban. És bár Zuschlag szerint ő maga is gyűlölte a szocialista pártot és vezetőit, a kegyvesztettség összetörte.

Szanyi Tibor: a Zuschlag-ügy egy igazi aljadék figyelmeztetés
március. 8. szombat 10:51

A Zuschlag-ügy egy igazi aljadék fideszes figyelemelterelés – mondta Szanyi Tibor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az MSZP elnökségi tagja szerint az egész ügy egy könyv promóciós megoldása, aminek a kiadója ráadásul a Fideszé. A szocialista politikus kijelentette: nem fogják lejátszani a fideszes kottát. Hozhatnak ide huszonhét Zuschlagot is, akkor is az a fontos, hogy pártja huszonhét százalékról ötre csökkentené az ÁFA-t és százezer forintra emelné a minimálbért – magyarázta. Hozzátette: nem ilyen brazil szappanoperákkal kell fárasztani a választókat, Zuschlag János mögött egy darab bizonyíték nincs, „nagy kamu az egész”.

Az ATV Híradójának összefoglalója a Zuschlag-ügyről
március. 7. péntek 23:01

Bajnai: Zuschlag mennyit kapott a Fidesztől?
március. 7. péntek 18:16

Az Együtt-PM vezetője az ATV Híradónak nyilatkozott.

„Ne vicceljen! Zuschlag János? Lassan már Kaya Ibrahimnál tartunk, hogy ha így megyünk vissza az időben – és akkor még mindig a kétezres években vagyunk. Komolytalan ez az ügy. Kampány van, ha valaki ötvenmillióval vádolja saját magát, hogy annyiért hajlandó volt korrumpálódni, akkor most vajon mennyit kapott a Fidesztől?” – kérdezte költőien az ATV-től a volt miniszterelnök.

Budai: a Századvég százmilliókat kapott a kormányzattól
március. 7. péntek 15:17

Cáfolnak!
március. 7. péntek 13:59
Zuschlag csak a Századvég kiadójának engedélyével nyilatkozhat
március. 7. péntek 13:09
A Fidesz nagyon megdöbbent
március. 7. péntek 13:02

A Fidesz várja a szocialisták válaszát a Zuschlag János újabb ügyében felmerült kérdésekre. Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője egy más témában tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, Zuschlag János újabb ügyén nagyon meg vannak döbbenve. Hozzátette: a Fidesz - és biztos benne, hogy többnyire az emberek is - várják a szocialisták magyarázatát, hogy mi is ez az egész.

Délelőtti videóösszefoglaló a Zuschlag-ügyről
március. 7. péntek 12:33

MSZP: Zuschlagnak egy szava sem igaz
március. 7. péntek 11:58

Zuschlag Jánosnak egyetlen szava sem igaz - jelentette ki Budai Bernadett MSZP-szóvivő pénteken sajtótájékoztatón. A szocialista párt szóvivője azt mondta: a Fidesz érdeke a tíz évvel ezelőtti Zuschlag-ügy felmelegítése.

Szerinte ezt támasztja alá, hogy a szabálytalanul felhasznált pályázati pénzek miatt hat évre ítélt, a börtönből tavaly szabadult egykori MSZP-s képviselővel G. Fodor Gábor, a több száz millió forintos állami megrendeléshez jutó Századvég igazgatója készített interjút a Napi Gazdaságnak. Budai Bernadett hozzátette: lehet, hogy Zuschlag János a jövő héten megjelenő könyvét szeretné reklámozni.
  
Arra a kérdésre, beperelik-e Zuschlagot, Budai Bernadett úgy válaszolt: ezt a hírbe hozott politikusoknak kell mérlegelniük. A szóvivő többször hangsúlyozta: az interjú időzítése nem véletlen, a Fidesz nem akar arról beszélni, mi van ma Magyarországon, ezért próbál olyan "lejárt szavatosságú" ügyeket elővenni, mint az őszödi beszéd és a Zuschlag-ügy, és elterelni a figyelmet az ország állapotáról. Szerinte azonban ez nem fog menni.