Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2014-02-19 16:43:00

Elhalasztják a német megszállás emlékművének felállítását

Május végére módosította a német megszállás áldozatainak tiszteletére állítandó emlékmű megvalósításának határidejét a kormány. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny szerda este közzétett számában jelent meg.

E szerint hatályát veszti a Magyarország német megszállásának emléket állító, Budapest V. kerületben felállításra kerülő emlékmű megvalósításával összefüggő egyes kérdésekről szóló, tavaly december 31-én megjelent kormányhatározat. Ebben a beruházás határidejére március 19-ét jelölték meg.
   
A most megjelent, új címet viselő - Magyarország német megszállása áldozatainak emléket állító, Budapest V. kerületben felállításra kerülő emlékmű megvalósításával összefüggő egyes kérdésekről szóló - kormányhatározat szerint az emlékmű megvalósítására irányuló beruházást május 31-ei határidővel írták elő a Miniszterelnökség számára.

Ahogy azt délelőtt megírtuk, Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter kedden interjút adott az ATV-nek. A kormánypárti politikus azt mondta, „valószínűleg szóba kerülnek a kormányülésen azok az ügyek – Szakály Sándor történész kijelentései, a Szabadság térre tervezett német megszállási emlékmű és a Sorsok Háza –, amelyek miatt a Mazsihisz úgy döntött, hogy nem vesz részt a Holokauszt-emlékév hivatalos állami megemlékezésein”. Az emberi erőforrások minisztere szerint elképzelhető, hogy változik a kormány álláspontja.

Az atv.hu által megszólaltatott, az ügyben érintett potentátok egymásnak homlokegyenest ellentmondó értesüléseket osztottak meg munkatársunkkal: „A szerdai kormányülés után Orbán Viktor azonnal válaszol a Mazsihisz levelére.” „Csak a hétvégén válaszol Orbán a Mazsihisz levelére.” „A Mazsihisznek nem is lesz válasz, csak kiraknak egy közleményt a kormány honlapjára.”  „Van, aki szerint az egész emlékév lefújása is reális opció.” „Teljes a bizonytalanság”
„Ennek a kormánynak nincs lehetetlen, ezek a Fradi-pályát is fél év alatt felhúzták” – közölte megkeresésünkre Radnóti Zoltán rabbi, amikor azt pendítettük meg neki, hogy Pálffy István, a KDNP szóvivője kedden úgy nyilatkozott: egykori építészmérnökként úgy látja, hogy az emlékmű nem hozható létre március 19-éig, a német bevonulás hetvenedik évfordulójáig.

Radnóti szerint miután Lázár János megígérte, hogy Orbán Viktor még a múlt héten válaszol a Mazsihisz levelére, a kormányfő viszont nem válaszolt, „Orbán pácban hagyta Lázárt”. Hozzátette: a Mazsihisz által meghozott közgyűlési határozat érvényes, „ahhoz tartjuk magunkat”. Kérdésünkre, hogy meddig várnak a miniszterelnöki válaszlevélre, Radnóti úgy reagált: „Nem várunk, nincs mire várni. Ha nincs levél, nincs levél.”

Egy forrásunk szerint „elképzelhető, hogy a kormányülés után Balog Zoltán vagy Lázár János megszólal az ügyben”.

„Várjuk a miniszterelnök válaszát” – mondta az atv.hu-nak Heisler András Mazsihisz-elnök, aki nem kívánt találgatni arról, hogy mikor jön a válasz, annyit azonban megjegyzett: „ha záros határidőn belül nem érkezik válasz, akkor a közösségünk önállóan lépni fog”. Heisler hozzátette: a Mazsihisz közgyűlési határozata továbbra is érvényes.

Az ügyben a hivatali és a mobiltelefonján valamint e-mailben is kerestük Havasi Bertalant, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkárt, Havasi azonban elérhetetlennek bizonyult.

A téma legfrissebb fejleménye, hogy – már a kormány aznapi határozatának ismeretében – szerda este az atv.hu újabb interjút készített Heisler Andrással. Az interjút itt olvashatják.

atv.hu, Szegő Péter

Ajánlom

További belföldi híreink