Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2014-02-12 18:19:00

Schmuck: a szociáldemokraták javítják a kormányváltás esélyeit

Nem fogadják el a Szociáldemokrata Párt egyéni képviselő-jelöltjei a hatszázmillió forint kampánytámogatást - erről a párt elnöke beszélt szerdán az ATV Start-ban. Schmuck Andor elmondta, a felvett összeget a képviselők jótékony célokra fordítják.

Schmuck szerint ugyanis ha igaz az az állítás, hogy ez a mostani választójogi törvény ezer sebből vérzik, akkor annak is igaznak kell lennie, hogy az ebből a választási törvényből adódó hatszázmillió forintot nem lehet elfogadni. Legalábbis ha szeretnénk visszahozni a baloldal hitelességét. Mert bizony Schmuck szerint a kampányt nem lehet közpénzből finanszírozni, ahogy egyébként a kampányfinanszírozás eddig sem közpénzből, hanem a pártok teljesítménye alapján történt, vagyis mindenki abból kampányolt, amit a saját tagságától, vagy a támogatóktól sikerült összeszednie. "Ha már hitelességről beszélünk, akkor milyen baloldali szövetség az, amely 80-100000 forintokért képes kirakni egy óriásplakátot, hogy rajta mosolyogjon, miközben tudjuk, hogy ez az összeg egy közmunkás majdnem kéthavi munkabérét jelenti" - tette fel a kérdést a pártelnök, aki szerintt a szocdemek indulása nem rontja, hanem éppen hogy javítja a kormányváltás esélyeit, hiszen a felmérésekből világosan látszik, hogy nagyon sokan nem tudják elfogadni az összefogás egyes szereplőit, az pedig elképesztően nagy baj lenne, ha ezek a baloldali szavazók otthon maradnának.

Schmuck azt is elmondta, a szociáldemokraták sem képviselői helyet, sem pozíciót nem kértek Mesterházyéktól, csupán annyit, hogy garantálják, hogy kormányváltás esetén az általuk a nyugdíjakkal kapcsolatban tett 15 pontos javaslatuk megvalósuljon. Az MSZP kivételével azonban ezt a tizenöt pontot az Összefogás minden résztvevője elutasította anélkül, hogy bárki hajlandó lett volna tárgyalni a szociáldemokratákkal - mondta el Schmuck. A szocdem párt elnöke megjegyezte, érthető, hogy Szigetvári Viktor meg van ijedve a szocdemes képviselők indulásától, de ettől ő még sem a nyugdíjasokat, sem az aláírásukkal a pártot támogató mintegy ötvenezer embert, sem pedig a 106 képviselő-jelöltjüket nem fogja becsapni.

atv.hu / J. I

További belföldi híreink