Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2014-01-14 12:34:00

Gyurcsány: Mesterházy jó miniszterelnöke lesz az országnak

Az összefogás nem a múltról, hanem a jövőről szól, erősítették meg az ellenzéki összefogás szereplői. A lista élén Mesterházy, Bajnai, Gyurcsány és Fodor áll. Mesterházy Attila egyben miniszterelnök-jelölt is. Hetvenegy egyéni választókerületben az MSZP, huszonkét körzetben az Együtt-PM, tizenháromban a Demokratikus Koalíció állít jelöltet az idei parlamenti választáson a baloldali ellenzéki pártok megállapodása alapján.

Az MSZP, az Együtt-PM, a DK, és a Liberálisok vezetői közös sajtótájékoztatón jelentették be az ellenzéki összefogást. 

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a kedd dél után kezdődött sajtótájékoztatón megköszönte partnereinek az együttműködést, akik – mint mondta – hajlandóak voltak áldozatokat vállalni. Mint mondta, Magyarországon ma szociális, gazdasági, demokratikus-jogállami válság van – ezekre a problémákra keresték a tartalmi és formai válaszokat. Az MSZP elnöke szerint valódi munkahelyekhez és európai bérekhez kormányváltásra van szükség, mint mondta, „van megoldás, amely biztonságos, igazságos, új magyar köztársaságot és jólétet hoz a magyar családoknak, embereknek.”

Hozzátette: korrekt, mindenki által támogatott megoldás született, megállapodtak az országos listában és a miniszterelnök-jelölt személyében is, az egyéni választókerületekben pedig egy demokratikus ellenzéki jelölt lesz, olyan, aki garantálni tudja a kormányváltó erők győzelmét. A kampány közös lesz, közös jelöltekkel – Mesterházy szerint ez garantálja a választási sikert.

Hetvenegy egyéni választókerületben az MSZP, huszonkét körzetben az Együtt-PM, tizenháromban a Demokratikus Koalíció állít jelöltet az idei parlamenti választáson a baloldali ellenzéki pártok megállapodása alapján. A Bajnai Gordon vezette pártszövetség kilenc, a szocialisták négy helyet adtak át a Gyurcsány Ferenc elnökölte Demokratikus Koalíciónak. A DK állíthat jelöltet Budapest belvárosában (itt Juhász Péter társelnök lett volna az Együtt-PM jelöltje), a VI-VII. és a XII. kerületben, valamint Kalocsán, Mohácson, Sárbogárdon, Győrött, Berettyóújfaluban, Esztergomban, Szigetszentmiklóson, Kaposvárott, Vásárosnaményban és Keszthelyen.

Az ellenzéki pártvezetők keddi közös sajtótájékoztatóján bejelentették azt is, hogy Kuncze Gábor a DK színeiben indul egyéni körzetben, Szigetszentmiklóson a választáson.

A közös lista második helyén szereplő Bajnai Gordon kifejtette: amikor visszatért a politikába, elmondta, hogy kormányváltásra van szükség, de ennek elemi feltétele az összefogás. Az utolsó pillanatban sikerült megállapodniuk, mondta Bajnai, aki szerint visszaadták a reményt a választópolgároknak. „Nekünk kellett megtenni a legnagyobb áldozatot” – tette hozzá az Együtt-PM vezetője, aki szerint nehéz tárgyalásokon vannak túl, de minden területen kompromisszumra jutottak.  

A közös országos listán a harmadik helyen szereplő Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke elmondta: olyan megállapodás született, amelynek céljaiért teljes erővel lehet dolgozni. „Ez a megállapodás nem három párt megállapodása, hanem a sokszínű demokratikus ellenzék megállapodása” – mondta. Szerinte a megállapodás nagy erénye, hogy tudott csatlakozni hozzá a Fodor Gábor vezette Liberális párt, és még Kuncze Gábor is elindulhat egyéni jelöltként.

Mesterházy Attila kiváló vezetője lesz ennek a listának – mondta Gyurcsány Ferenc, aki szerint az MSZP elnökének a vezetésével jutottak el idáig, és „Attila” olyan erényeket mutatott meg a tárgyalások során, amely meggyőzheti a szavazókat, hogy jó miniszterelnöke lesz az országnak.

Fodor Gábor, a Liberális Párt elnöke az elmúlt három év kormányzásáról azt mondta, antiliberális kormányzás folyik, amin változtatni kell. A legfontosabb szerinte, hogy újra legyen egy olyan Magyarország, ami mellé oda tudnak állni „jó szívvel”.

Erőviszonyok az 60-as listán

A megállapodás legnagyobb győztesének Fodor Gábor tekinthető: a negyedik hely mindenképpen meglepő a Magyar Liberális Párt bőven bejutási küszöb alatti támogatottságát tekintve. Ezen kívül a liberálisok további két helyet kaptak a 60-as listán (az 56., illetve az 58. helyen).

A listavezető pozíció mellett az MSZP-nek jutott egyébként a legtöbb hely, szám szerint 42. Az Együtt-PM Bajnai Gordon (2.) és Szabó Tímea (5.) személyében két aspiránssal is képviselteti magát az első ötben. Ezen kívül 7 helyet kaptak, bár ebből 5 a 48-49., illetve az 53-56. pozíció.  

A DK, a magát szintén nyertesnek érezhető Gyurcsány Ferenc 3. pozíciója mellett további 5 helyet kapott a listán.

Az atv.hu értesülései szerint szocialista körökben úgy kalkulálnak, hogy a lista 40. helyéig van komoly esély a parlamentbe való bejutásra.  

71 körzet a szocialistáké, 22 az Együtt-PM-é, 13 a DK-é

Hetvenegy egyéni választókerületben az MSZP, huszonkét körzetben az Együtt-PM, tizenháromban a Demokratikus Koalíció nevezi meg a közös jelöltet az idei parlamenti választáson a baloldali ellenzéki pártok megállapodása alapján. A közös listaállítás miatt a 106 egyéni választókerületben indulók mindegyike közös jelöltként szerepel majd a szavazólapon.

Az MSZP és az Együtt-PM augusztus végén 75:31 arányban osztotta el egymás között az egyéni körzeteket.

A múlt hét eleje óta az ellenzéki összefogás kibővítéséről folyó tárgyalásokon Bajnai Gordon pártszövetsége 9, a szocialista párt pedig 4 helyet adott át Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciójának.

Így a DK állíthat jelöltet Budapest belvárosában, ahol Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke helyett a korábban MDF-es Kerék-Bárczy Szabolcs lesz Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető kihívója.

A DK kapta meg a fővárosi VI-VII. és a XII. kerületet, ezekben a PM-es Kocsis-Cake Olivio és Szabó Tímea lett volna a jelölt. A VI-VII. kerületben sajtóhírek szerint Oláh Lajos, a DK parlamenti képviselője, a Hegyvidéken pedig Bauer Tamás DK-alelnök lesz a közös induló.

Szintén a DK nevezi meg a jelöltet Kalocsán, Mohácson, Sárbogárdon, Győrben, Berettyóújfaluban, Esztergomban - ahol eredetileg a PM képviselője, Szilágyi László indult volna -, Szigetszentmiklóson, Kaposváron, Vásárosnaményban és Keszthelyen.

Szigetszentmiklóson a körzetet korábban ötször megnyerő Kuncze Gábor volt SZDSZ-elnök indul a Gyurcsány-párt jelöltjeként, Kaposváron Kolber István korábbi tárca nélküli miniszter, míg Kalocsán az MTI értesülése szerint Niedermüller Péter, a DK alelnöke.

Az Együtt-PM több, győzelemre esélyes választókerületet megtarthatott, így változatlanul a Bajnai-szövetség állít jelöltet Csepelen és a XVI. kerületben, az egyik szegedi és miskolci körzetben, Egerben, Nagykanizsán és öt Pest megyei választókerületben. Érden az MTI értesülése szerint a Juhász Péterhez hasonlóan a Milla-platformhoz tartozó, volt SZDSZ-es Csőzik László helyett valószínűleg a PM-es Dorosz Dávid indul.

Az Együtt-PM-é maradt a bajai, a gyulai, a szentesi, a mosonmagyaróvári, a debreceni, a nyírbátori, a dombóvári, a körmendi és a balatonfüredi választókerület, valamint a budapesti II. és XXII. kerület.

A megállapodásban szintén részt vevő Magyar Liberális Párt egyetlen egyéni körzetben sem állít jelöltet, a pártot így várhatóan csak a közös lista negyedik helyén lévő Fodor Gábor képviselheti a választás után megalakuló törvényhozásban.

LMP: a közös listát Együtt-2006-nak kellene elkeresztelni

Az LMP véleménye szerint az ellenzéki pártok által kedden bejelentett közös választási listát célszerűbb lenne Együtt-2006-nak elkeresztelni, mert azok fogtak össze, akik 2002-2010 között kormányozták az országot - mondta az MTI-nek Schiffer András.

Az LMP társelnöke úgy fogalmazott: eléggé különös a keddi nap, mert miközben az egyik oldal Gyurcsány Ferenccel és Bajnai Gordonnal "készül korszakot váltani", a "magát nemzetinek és szabadságharcosnak tartó kormány éppen Oroszországban adja el a hazát". Szavai szerint azok fogtak össze, akik hivatkozási alapot teremtettek Orbán Viktor számára ahhoz, hogy Moszkvában "lepaktáljon Paks bővítéséről".

Az LMP 2012-ben elmondta, hogy aki Bajnai Gordont választja, az megkapja Gyurcsány Ferencet és Kuncze Gábort is - jelentette ki. Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc egyszer már Orbán Viktor kezére játszotta az országot, az ő szerepvállalásukkal ez újra könnyen megtörténhet, mert ez az összefogás távolítja a kormányváltást - tette hozzá.

Schiffer András közölte: őszintén sajnálja azokat az LMP-t elhagyó politikusokat, akik az elmúlt egy évben nem mandátumokra hajtottak, hanem őszintén hitték, hogy így tudják leváltani Orbán Viktort.

Végül azt mondta, az LMP az egyetlen remény azoknak, akik 2010-ben kormányváltást akartak, és most is azt szeretnének.

Fidesz: új Gyurcsány-koalíció alakult

A Fidesz szerint a baloldali ellenzéki pártok keddi megállapodásával egy "új Gyurcsány-koalíció" alakult és egy "új Gyurcsány-korszak" kezdődik.

Rogán Antal, a kormánypárt frakcióvezetője sajtótájékoztatón úgy értékelte: az MSZP, az Együtt-PM és a DK megállapodásából az derül ki, hogy a magyar baloldal nem tudott "valódi miniszterelnök-jelöltet" állítani, egyetlen új arcot sem tudott felmutatni, és a magyar baloldalnak "nem sikerült megvédenie az országot Gyurcsány Ferenctől".

A magyar baloldal helyett így az idei országgyűlési választáson a választóknak kell megvédeniük Magyarországot Gyurcsány Ferenc visszatérésétől a hatalomba - jelentette ki a fideszes politikus.

Azt mondta: ha valaki mindent elért az elmúlt hónapokban, akkor az a baloldali alkudozások során Gyurcsány Ferenc volt, aki 2012 októbere óta "egyértelműen diktálja a baloldali alkudozás forgatókönyvét", és akinek a keddi megállapodás nyomán sikerült visszatérnie a politikai élvonalba.

KDNP: a bukott baloldal minden főszereplője felsorakozott

A Kereszténydemokrata Néppárt szerint "a bukott baloldal" minden főszereplője felsorakozott az ellenzéki listavezetők bemutatkozására. Ezt Semjén Zsolt, a kisebbik kormánypárt elnöke és Harrach Péter frakcióvezető közölte kedden az MTI-vel azután, hogy egyértelművé vált, közös listán indul a baloldali ellenzék a parlamenti választáson. A miniszterelnök-jelölt Mesterházy Attila MSZP-elnök, akit Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, a Liberálisokat képviselő Fodor Gábor és Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke követ.

"Mintha visszaléptünk volna az időben: ugyanazok, ugyanazokkal a szólamokkal próbálják elhitetni a választókkal, hogy megváltoztak, hogy valami újra készülnek" - fogalmazott reagálásában a két kormánypárti politikus.

Álláspontjuk szerint most végre tisztán látszik, hogy Gyurcsány Ferenc háttérmunkálkodása nem volt hiábavaló: sikerült egy listába terelnie a magukat baloldalinak nevező összefogás szereplőit.

Visszalopakodott "a devianciákat propagáló régi SZDSZ", így a 20 évvel ezelőtti arcok próbálják ráncfelvarrás utáni szebbik önmagukat eladni a választópolgároknak. Az az ellenzéki csapat, amelyik antiliberalizmussal és antidemokráciával vádolja a jelenlegi kormányzatot, titokban, párttagjai feje fölött hozta össze a megállapodást - írták.

Hozzátették: senkinek ne legyenek illúziói, azok, akik több kormányzati cikluson keresztül keresztény- és magyarellenes, a külhoni nemzettársakat eláruló politikájukkal, idegen érdekeket szolgálva szisztematikusan fosztották ki az országot, adósságba és kilátástalan helyzetbe hozva ezzel családok százezreit, a továbbiakban is csak ígérgetnek, valójában saját hatalmi pozíciójuk visszaszerzése érdekében semmitől sem riadnak vissza.

Elemzők: bizonytalan szavazókat veszíthet a baloldal

Az MSZP, a DK és az Együtt-PM választási egyezsége önmagában nem jelent megoldást a baloldal problémáira, sőt akár más pártok felé is terelheti a bizonytalan szavazókat – állapították meg a Századvég és a Political Capital MTI által megkérdezett szakértői.

Lánczi Tamás, a Századvég Alapítvány vezető elemzője Gyurcsány Ferenc egyértelmű sikereként értékelte a baloldali választási egyezség kibővítését, hiszen egy bebetonozottnak mondott egyezséget tudott a saját javára felbontatni. Hangsúlyozta: bár Mesterházy Attila MSZP-elnök és Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője sokáig erősen távol tartotta magát a DK elnökétől, végül mégis az ő forgatókönyve érvényesült. A Századvég munkatársa megjegyezte továbbá, hogy Gyurcsány Ferenc vélhetően a baloldal mögött álló holdudvart, értelmiségi elitet is maga mögé tudta állítani, amelynek tagjai szintén egy szélesebb körű egyezség érdekében fejtettek ki nyomást a szocialistákra és az Együtt-PM-re.

Juhász Attila, a Political Capital vezető elemzője szerint tavaly év végére kockázatossá vált a baloldal választási stratégiája, amely önálló listákra és koordinált egyéni választókerületi jelöltekre épült, mivel az Együtt-PM és a DK támogatottsága is csak 4-6 százalék között mozgott. Az érintett pártok közötti viták pedig a kampány elindítását is akadályozták – fűzte hozzá.

Lánczi Tamás úgy látja, összességében Bajnai Gordon a legnagyobb vesztese a kialakult egyezségnek, hiszen ő miniszterelnöki ambíciókkal, a baloldal lehetséges új vezetőjeként tért vissza, ehhez képest a közelmúltban pártja parlamentbe jutása is bizonytalanná vált, végül pedig a leggyengébb láncszemként került be a mostani együttműködésbe. Az elemzője kifejtette: Mesterházy Attilának sikerült ugyan felülkerekednie Bajnai Gordonon, de csak relatív győzelmet aratott Gyurcsány Ferenc mögött. Az MSZP elnöke szerinte stratégiai hibát követett el azzal, hogy a közös lista harmadik helyére engedte a DK vezetőjét - fejtette ki, aláhúzva: ezzel zárójelbe került Mesterházy Attila hároméves pártelnöki munkája és csak idő kérdése, hogy a visszaerősödött Gyurcsány Ferenc mikor támadja őt ismét. Lánczi Tamás szerint ugyanis a konfliktusok kódolva vannak az egyezség szereplői között, attól függetlenül, hogy a választás után kormányra kerülnek vagy sem. "Mesterházy Attila és Gyurcsány Ferenc egymás természetes ellenfelei, akik egyaránt a baloldal élére akarnak törni" – fogalmazott, hozzátéve, a volt kormányfő korábban "párton belül puccsolta meg" elődjét, majd saját utódjáról is ő döntött.

A Political Capital munkatársa szerint ezzel szemben az MSZP az új megállapodás legfőbb nyertese a biztos listás helyek elosztása alapján. Az MSZP maradt az ellenzék domináns szereplője, holott az Együtt és a DK is arra törekedett, hogy átvegye a szocialisták pozícióját – fogalmazott Juhász Attila, aki a biztos parlamenti helyekhez jutó Fodor Gábort és pártját is nyertesként említette. Kiemelte, Bajnai Gordon pártszövetsége és azon belül is a PM tekinthető a legnagyobb vesztesnek, hiszen amellett, hogy rosszabb pozícióba kerültek az előző megállapodáshoz képest, a korszakváltás jelszavára épített stratégiájuk is kudarcot vallott. Az elemző felhívta a figyelmet arra is, hogy a DK-nak és az Együtt-PM-nek egyéni győzelmek nélkül valószínűleg önálló frakciója sem lehet majd, bár szerinte mindkét párt indulhat olyan kerületekben, amelyekben van esélyük a győzelemre.

A Századvég munkatársa a választási riválisok szempontjából kedvezőnek nevezte a történteket. Meglátása szerint Gyurcsány Ferenc közös listára kerülése távol tartja a baloldali párttól a bizonytalan és jobbközépi szavazókat, sőt azon baloldaliakat is elrettentheti, akik nem szimpatizálnak a volt kormányfővel. Lánczi Tamás szerint mindez a Fidesznek lehet a legelőnyösebb, de akár az LMP is profitálhat belőle, ha képes lesz megragadni a kínálkozó lehetőséget.

A Political Capital elemzője kiemelte, hogy összességében az új megállapodás nem hoz megoldást a baloldal alapvető problémájára, arra, hogy nagyjából egymillió szavazóval kevesebbre számíthatnak ma, mint amennyi a kormányváltáshoz kellene. Az összefogás javíthat ugyan a baloldali kampány hatékonyságán, de nem lehet tudni, képes lesz-e azokat a választókat is maga mellé állítani, akik a jelenlegi kormánnyal és a 2010 előtt hatalmon lévő politikai szereplőkkel sem szimpatizálnak. Juhász Attila szerint a Fidesz kampánya egyszerűbbé válik, de választási stratégiája változatlan marad, hiszen a kormánypárt már akkor is "egymásra tolta az ellenzék szereplőit, amikor azok éppen egymással szemben politizáltak". Szólt arról is, hogy az LMP logikus választás lehet mindazoknak, akik egyik nagy politikai blokkra sem szeretnének szavazni, ugyanakkor elutasítják a Jobbikot is. Ehhez azonban az LMP-nek rendeznie kell saját belső konfliktusait – fűzte hozzá.

atv.hu/MTI

További belföldi híreink