Itthon

Felrobbantottak egy XIII. kerületi bankot, egy motorost keresnek - percről percre

A bankszövetség szorosan együttműködik a rendvédelmi szervekkel
január. 13. hétfő 18:36

A Magyar Bankszövetség hétfő délután összehívta bankbiztonsági szakértőit, hogy - a rendőrség munkáját segítve - vizsgálják meg részletesen a hajnali, a a XIII. kerületi Lehel utcában történt vandál robbantás körülményeit. A pénzintézetek kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy szoros együttműködésben a rendvédelmi szervekkel, civil biztonsági erők bevonásával a robbantásos bűncselekményt felderítsék - mondta Sütő Ágnes, a bankszövetség kommunikációs vezetője az MTI érdeklődésére. Szerencsés véletlen csak, hogy senki nem sérült meg, hiszen több környező épületben, irodában és sok lakásban is kárt okozott a bűncselekmény - mondta Sütő Ágnes. Kifejtette: a XIII. kerületi, Lehel utcai pénzintézetek közül több bankfiók nem tudta hétfőn kiszolgálni ügyfeleit. Amíg, várhatóan még néhány napig, ez így marad, az adott bank központi ügyfélszolgálata segít az érintetteknek. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy a robbantás sem ügyféladatot, sem betétet, ügyfélvagyont nem érint, mivel ezeket nem az adott bankfiókban tárolják - tette hozzá a kommunikációs vezető.

Rendőrség: Nem hallgatták ki Káslert
január. 13. hétfő 18:28

Még hétfő este is helyszíneltek a rendőrök Budapesten, a XIII. kerületi Lehel utcában, ahol hajnalban egy robbantás következtében több bankfiók portálja megrongálódott - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője- Kovács Viktória a nyomozásról bővebb információkat egyelőre nem közölt. Azokat a sajtóinformációkat viszont cáfolta, miszerint a rendőrök kihallgatták volna Kásler Árpádot, a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének (BAÉSZ) vezetőjét.

Kásler Árpádot is kihallgatják?
január. 13. hétfő 17:06

"Kaptam egy telefont kb két órával ezelőtt!! Kásler Árpádot letartóztatták !!! A weboldala blokkolva!! Telefonját nem veszi fel, és néhány vezérkari embere elérhetetlen !! - írta be egy felhasználó a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetét (BAÉSZ) vezető Kásler Árpád Facebook-oldalára. Kásler Árpádot ma a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete sem tudta telefonon elérni, a honlapja pedig nem működik.

Még mindig helyszínelnek a felrobbantott bank előtt
január. 13. hétfő 15:01

A rendőrség megszüntette a forgalomkorlátozást a főváros XIII. kerületében, a Lehel utcában, ahol hétfő hajnalban robbanószerkezet lépett működésbe - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője hétfő délután. A helyszínelés ugyanakkor még nem ért véget, emiatt a bankfiókok előtti járdaszakasz továbbra is le van zárva - közölte Kovács Viktória, az ORFK szóvivője.

"Egyre kevésbé érzik biztonságban magukat az emberek"
január. 13. hétfő 14:58

Az MSZP szerint a hétköznapi emberek egyre kevésbé érzik biztonságban magukat, és a kétharmados Orbán-kormány rend helyett hétről-hétre romló közbiztonságot hagy hátra. A szocialista párt így reagált az MTI-hez eljuttatott közleményben Pintér Sándor nyilatkozatára. A belügyi tárca vezetője a Magyar Hírlapnak adott interjúban arról beszélt, hogy visszaszerezte a rendőrség a társadalmi bizalmat. Az MSZP szerint Pintér Sándor nyilatkozatának pikantériáját az adja, hogy épp aznap jelent meg, amikor - több mint 15 évvel az Aranykéz utcai robbantás után - ismét "robbantás zajára ébredt a magyar főváros".

"Égett szagot éreztünk"
január. 13. hétfő 13:36

Gyors vizsgálatot kér az Együtt-PM
január. 13. hétfő 13:13

Az Együtt-PM arra kéri Pintér Sándor belügyminisztert, hogy a rendőrség a lehető leggyorsabban és legszakszerűbben vizsgálja ki a főváros XIII. kerületében, a Lehel utcában történt hétfő hajnali robbantás ügyét, majd ezt követően adjon tájékoztatást a nyilvánosságnak – mondta budapesti sajtótájékoztatóján Dorosz Dávid.

A választási szövetség szakpolitikusa ironikusnak nevezte, hogy a robbantás éppen azon a napon következett be, amikor a Magyar Hírlapban megjelent egy interjú, amiben a belügyminiszter arról "hetvenkedik", hogy a rendőrség milyen jól végzi a munkáját. Pintér Sándor "olyan mondatokat enged meg magának, hogy (...) Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa lett, illetve, hogy a rendőrség teljes mértékben megerősödött. Ez nem más, mint szájkarate, ez nem más, mint blöff, ez nem más, mint hazugság" – jelentette ki a független országgyűlési képviselő.

Dorosz Dávid azzal folytatta, hogy a kormányváltás óta a bűncselekmények száma összességében húsz, a lopásoké 25, a betöréses lopásoké pedig 23 százalékkal növekedett. Két hét alatt nemhogy nem lett rend, de nagyobb a rendetlenség, mint három évvel korábban – jelentette ki a képviselő, aki szerint a kormány közbiztonsági politikája megbukott, és a belügyminiszter közlésével ellentétben a rendőrség sem erősödött meg.

Üzenetértékű lehet a helyszínválasztás
január. 13. hétfő 13:07

A hétfő hajnalban elkövetett budapesti robbantás helyszínének kiválasztása üzenetértékű lehet - nyilatkozta az MTI megkeresésére Jasenszky Nándor biztonsági szakértő. Úgy vélte: a helyszín kiválasztását egyfelől motiválhatta, hogy a környéken számos bankfiók van, ugyanakkor a bűncselekmény irányulhatott céltudatosan az adott bankfiókra is.

Jasenszky Nándor arra a kérdésre, hogy csoport- vagy politikai motiváció állhatott-e a történtek hátterében, azt mondta: ezeknek a bűncselekményeknek a jellemzője, hogy az elkövetői kör felvállalja tettét, ilyen eddig nem történt, továbbá a politikai motiváció esetében a helyszínválasztás is emblematikus, politikai üzenettel bíró kell, hogy legyen.

A konkrét esettel összefüggésben azt mondta: a robbantás célja egyértelműen a vagyoni károkozás volt, ezt támasztják alá azok a sajtóhírek is, amelyek szerint a környékbeli hajléktalanokat előzőleg figyelmeztették, menjenek el a helyszín közeléből.

A nyomozással kapcsolatban kiemelte: meg kell vizsgálni, hogy a közelmúltban bárki fenyegetőzött-e hasonló bűncselekménnyel, továbbá az is támpontot ad a rendőrségnek, hogy milyen anyaggal, milyen technológiával követték el a bűncselekményt.

80 méterre repültek a szilánkok
január. 13. hétfő 12:00

Délelőtt 11-kor még tartott a helyszínelés a Lehel utcában - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről. A rendőrség mind a gyalogosok, mind a közúti forgalom elől lezárta a területet a Béke tértől egészen a Róbert Károly körútig, a gyalogosokat is csak lakcímkártyával engedik be. A robbanás egy újépítésű ház alsó üzletsorán történt az épületegyüttes beszögelésben, ahol több bankfiók is van.

A területen található üzletek egy része ki sem nyitott, amelyek pedig nyitva vannak, ott arra panaszkodnak az eladók, hogy kicsi a forgalom, a betérő emberek jellemzően arról számolnak be, hogy hangos robbanásra ébredtek. Az MTI tudósítójának a közeli Röppentyű utcában lakó idősebb nő azt mondta, azt hitte, hogy dörög az ég, vihar lesz; ő már fent volt, fia pedig felébredt a robbantás hangjára.

Egy másik idősebb nő, aki a robbantás helyétől mintegy kétszáz méterre lakik a Béke téren, ugyancsak azt hitte, hogy égzengést hall. Olyan volt a robbanás, mint egy tompa dörrenés - mondta. Mindketten elmondták, hogy a robbantás után néhány perccel heves szirénázásra lettek figyelmesek. Az egyik boltos beszámolt arról is: többen azt mondták neki, hogy egy hajléktalant elküldtek a robbanás előtt a helyszínről.

Az üvegszilánkokat a robbanás ereje a Lehel utca másik oldaláig, mintegy nyolcvan méterre röpítette, még délelőtt is üvegszilánkok borították az úttestet. A szilánkokat a rendőrök nyomrögzítő eszközökkel vizsgálják. A helyszínen a hatóságok nem nyilatkoznak a történtekről.

CIB: jelentős az anyagi kár
január. 13. hétfő 11:48

A Lehel utcai bankfiókok előtt történt hajnali robbantásban a CIB Bank fiókjában jelentős anyagi kár keletkezett, senki nem sérült meg - mondta el Szinai Ádám, a bank kommunikációs vezetője az MTI-nek hétfőn. Hozzátette, a rendőrségi vizsgálat még folyik. Az ügyfelek a közelben lévő újpesti, Váci úti (a Westendben lévő), illetve a Flórián téri és Baross téri fiókok szolgáltatásait vehetik igénybe.

A helyszínen négy bankfiók üzemel egymás mellett, az Erste, a CIB, a Budapest Bank, és az FHB fiókja. A helyszínről készült felvételek szerint a CIB Bank és a Budapest Bank portálja károsodott.