Itthon

2014-01-09 05:08:00

Szörényi Levente nem ment el a Magyar Krónika értekezletére

A meghívott reménybeli szerzők közül Boross Péter, Koltay Gábor, és Melocco Miklós jelen lesz a Magyar Krónika csütörtöki alapításán. Szörényi Levente nem megy el, mert nem ér rá. Kudlik Júlia titokzatos, Kondor Katalin kritikát fogalmazott meg.

Mint arról a Cink.hu nyomán beszámoltunk, Magyar Krónika címmel kormányfolyóirat indul többek közt Orbán Viktor miniszterelnök részvételével. „A leendő lap főszerkesztője Bencsik Gábor, a Magyar Demokrata lapigazgatója, Bencsik András főszerkesztő és Békemenet-szervező testvére. A szerkesztőbizottság tagjai Balogh Zoltán, Kerényi Imre és Vizi E. Szilveszter. A szerkesztő a volt Magyar Nemzet-es Csontos János” – írtuk hétfőn.

Az alapító értekezletre a tervek szerint csütörtök délután kerül sor. Ezen részt vesz a kormányfő is. A lap spiritusz rektora, Kerényi Imre száz ismert embert hívott meg a csütörtöki értekezletre, akikkel valamilyen formában munkatársként számolna a Magyar Krónika vezetése. A százak közül munkatársunk hetet ért utol.

„Meghívott vagyok a tanácskozásra és el is megyek” – mondta lapunknak Boross Péter volt miniszterelnök. Boross hangsúlyozta: bár elmegy a tanácskozásra, de hogy hogyan tovább, nem tudja. Felkérés esetén nem zárkózik el a Magyar Krónikával közös munkától, de ez a csütörtöki értekezleten látottak-hallottak függvénye. „Először hallanom kell, miről van szó” – mondta.

Szintén elmegy az értekezletre Koltay Gábor filmrendező. „Minden lehetőséget fontosnak tartok, hogy a kultúráról tájékoztassuk a közvéleményt. Ha ebben valamit tudok segíteni, akkor segítek. A puding próbája az evés” – közölte az atv.hu-val Koltay.

Bár szintén ott lesz, de érces kritikát fogalmazott meg Kondor Katalin újságíró. „Elmegyek, mert kaptam egy személyes meghívást, meghallgatom, hogy mit mondanak” – közölte a Magyar Rádió egykori elnöke, hozzátéve, hogy jelenleg nem dolgozik sehol. „Nem tartom nagyon ötletesnek az alapításnak ezt a módját, de el kell menni, meg kell hallgatni, ki mit mond” – tette hozzá. Úgy vélte: csütörtökön még nem dől el, hogy munkatársa lesz-e a Magyar Krónikának. Hozzátette: „túllihegett dolog egy százas listával lapot alapítani”.

Kudlik Júlia nem akart nyilatkozni. Az egykori televíziós szerkesztő-műsorvezetőből még azt sem tudtuk kihúzni, hogy elmegy-e a szerkesztőségi értekezletre.

Miután munkatársunk megpendítette Melocco Miklósnak a folyóirat nevét, a Kossuth-díjas szobrászművész először nem tudta, miről van szó. Miután közöltük vele, úgy reagált: „nem tudtam, hogy ez a lap neve”. Annyit mondott: elmegyek az értekezletre, „aztán majd meglátjuk”.

Nem megy el viszont az alakuló ülésre Szörényi Levente, „mert nem ér rá”, és ezt közölte is Kerényi Imrével – tudtuk meg a Kossuth-díjas zeneszerző-előadóművészhez közeli forrásból. „Megvárja az első lapszámot, várakozó állásponton van. Ez neki egyelőre nem szól semmiről. Ha majd lesz mondanivalója, akkor meggondolja az együttműködést, és nem zárkózik el tőle, de egyelőre nem foglalkozik vele” – közölte informátorunk.

Tőkéczki László történész nem tudta megmondani, hogy ott lesz-e: „Vizsgáztatok és kétesélyes, hogy odaérek-e” – mondta. „Nem tudom, hogy miről van szó, így sem kifogásom, sem egyetértésem nincs a lappal kapcsolatban” – tette hozzá. Közölte: nem tudja, mi a folyóirat alapítóinak koncepciója, „ki hogyan vesz ebben részt”. Mint fogalmazott, „vezetői, meghatározó szerepre nem készülök, ha felkérnek egy-egy cikkre, szívesen állok elébe”.

atv.hu, Szegő Péter

További belföldi híreink