Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2014-01-08 14:44:00

Ellenzéki tárgyalások: Mesterházy miniszterelnök-jelölt, Gyurcsány a listán?

Közös lista állításában állapodott meg az MSZP és az Együtt-PM szövetség – jelentette be Mesterházy Attila szocialista pártelnök és Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője szerdán, és közölték: erre tesznek javaslatot a Demokratikus Koalíciónak (DK) is. Az Együtt-PM elfogadja az MSZP-nek a miniszterelnök-jelölt személyére teendő javaslatát.

Politikai helyzetelemzés volt a tárgyalásokon Magyarország mai helyzetéről és a jövőről – fogalmazott szerda délutáni, Bajnai Gordonnal közös budapesti sajtótájékoztatóján Mesterházy Attila. Azt mondta: demokratikus, társadalmi és szociális válság jellemzi az országot. Ennek megszűntetésére van jó ajánlatunk az ország számára egy új kormány felállásával – mondta az ellenzéki politikus.

Hangsúlyozta: egyetértettek abban, hogy a közös lista a leghatékonyabb a kormányváltás szempontjából. Mint hangsúlyozta: a tárgyalások folytatódnak. „Nagyon gyors ütemű tárgyalásban vagyunk érdekeltek” – folytatta Mesterházy, hozzátéve, hogy a következő lépés a DK-val történő tárgyalás.

„Nagyon fontos döntéseket hozunk meg” – kezdte mondandóját Bajnai Gordon, aki szerint „Magyarország változást, az emberek többsége pedig kormányváltást akar, de a hit, hogy ez megtörténhet, nem elég magas”. Ezért, a győzelembe vetett hit érdekében ültek le tárgyalni – mondta az Együtt-PM vezetője. A volt miniszterelnök szerint akkor van esély győzni, ha a választás népszavazás lesz, ahol Orbán országa és a normális Magyarország között lehet választani.

„Felismertük, hogy az eddigi keretek nem elégségesek” – közölte a politikus, hozzátéve, hogy az augusztus végén között megállapodás után is folytatódtak az ellenzéken belüli viták. „A céljaink állandóak, az eszközöket módosítottuk az új helyzethez” – fogalmazott Bajnai.

A közös listának Bajnai szerint akkor van értelme, ha ezzel megszűntetik a hit hiánya miatt keletkezett problémákat. „A Demokratikus Koalícióhoz fordulunk, hogy a közös listán ők is legyenek rajta” – mondta a politikus. Közös miniszterelnök-jelöltet, közös listát és közös egyéni jelölteket állítanak – tette hozzá. „Az MSZP tesz jelöltet a miniszterelnök személyére”, akit az Együtt-PM és vélhetően a DK is elfogad – húzta alá Bajnai.

A volt kormányfő szerint a közös lista nem pártegyesülés: megmarad a sokféle szervezet önállósága. Úgy folytatta: a közös programot harmonizálni kell a többi csatlakozóval. „Ez lényegében egy koalíció, amit a választás előtt kötünk meg, mert Orbán Viktor ilyen helyzetet teremtett” – fogalmazott. Ha megköttetik a megállapodás a DK-val, a két iksz behúzásával leváltható lesz a mostani hatalom – zárta mondandóját Bajnai.

Újságírói kérdésre Bajnai úgy felelt: nem számít arra, hogy bárkit meglepetés érne a közös miniszterelnök-jelölt személyével kapcsolatban. „A DK elemi felelőssége, hogy korrekt ajánlat fényében csatlakozzék” – tette hozzá.

Szintén újságírói kérdésre az MSZP elnök-frakcióvezetője úgy reagált: a DK többször elmondta, hogy közös listát és közös miniszterelnök-jelöltet akarnak. „Amiben most megállapodtunk, az elvi síkon a DK-s politikusoknak is ezek szerint megfelel” – tette hozzá. „Arra számítunk, hogy a DK partner lesz. Az MSZP meg fogja nevezni miniszterelnök-jelöltjét. Én ebből a pozícióból vezettem a tárgyalásokat” – mondta a politikus.

Mesterházy ugyanakkor elhárította azt az újságírói kérdést, hogy a közös listán hány helyet kap a DK-s és az Együtt-PM. „Ezt majd az érintett féllel szeretnénk megbeszélni először” – mondta.

Az ATV tudósítója azt kérdezte Mesterházytól, hogy szerinte a DK el fogja-e fogadni az ő személyét, ha az MSZP őt – mármint Mesterházyt – jelöli miniszterelnöknek. „Gyurcsány azt mondta október 23-án, hogy Bajnai Gordon vagy én, és ha ez nem megy, akkor legyen egy harmadik személy. Tehát ezt a feltételt kipipáltuk” – reagált Mesterházy.

Mesterházy a továbbiakban arra hívta fel a figyelmet, hogy a tárgyalási ajánlat a listára és az egyéni helyekre is vonatkozik, „de a részleteket majd akkor, ha megvan a végeredmény”. Hangsúlyozta: még csak az első lépésen vannak túl. Tekintettel arra, hogy a DK rendelkezik valós támogatottsággal, a második lépés a DK-val történő megegyezés lesz, „utána gondolkodhatunk a további lépéseken”.

„Remélem, hogy a további tárgyalásokat is sikerül hatékonyan lebonyolítani”. Közölte: szükség van a programok harmonizációjára. Tavaly januártól áprilisig az MSZP és a DK programot egyezetett egymással, „tehát nem a nulláról indulunk, ami a programok összeegyeztetését illeti”.

Bajnai azt mondta: az ellenzék legnagyobb erejeként az MSZP tesz javaslatot a miniszterelnök-jelölt személyére, és „mi elfogadjuk ezt a javaslatot”.

A DK üdvözli a megállapodást

A Demokratikus Koalíció üdvözli az MSZP és az Együtt-PM arra irányuló közös kezdeményezését, hogy a DK részvételével teljes körű, közös képviselő-jelölteket, közös listát és közös miniszterelnök-jelöltet állító választási megállapodás jöjjön létre. A DK készen áll a háromoldalú tárgyalások azonnali megkezdésére.

Mint arról korábban beszámoltunk, Bajnaiék szigorú garanciák mellett voltak hajlandóak tárgyalni arról, hogy az MSZP elnöke legyen a baloldali ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje és listavezetője. Garancia alatt az Együtt-PM azt érti, hogy önálló identitását megőrzi, saját programját képviseli, az együttműködést pedig kényszernek tekinti, amit az Orbán-kormány választási rendszere kényszerített rá.

Úgy tudjuk, hogy az Együtt-PM a közös lista kérdését háromoldalú tárgyalás során tisztázná, ahol az MSZP mellett a Demokratikus Koalícióra is számítanak. Információink szerint a közös ellenzéki listán – amiről a megállapodás rövid időn belül megszülethet – Gyurcsány Ferenc helyéről nincs még megegyezés. Sok múlik azon, hogy a DK elnöke hogyan képzeli el saját szerepét az ellenzéki összefogásban. Az MSZP tudomásunk szerint az elmúlt napokban többször is azt az álláspontot képviselte, hogy Gyurcsány Ferenc ne legyen rajta a közös ellenzéki listán.

Az MSZP az elmúlt napok tárgyalásain ragaszkodott ahhoz, hogy Mesterházy Attila legyen a baloldali ellenék közös miniszterelnök-jelöltje és listavezetője. A másik határozott álláspontjuk az volt, hogy a közös listán Gyurcsány Ferenc ne legyen rajta. Az Együtt-PM szerint azonban a DK-val való egyezség nemcsak az ő feladatuk, egyenrangú partnernek tekintik, ezért az MSZP-vel közösen vonnák be a tárgyalásokba.

Fodor Gábor esetleges listás helye is bizonytalan még, ugyanis az Együtt-PM álláspontja az, hogy a közös ellenzéki listán érdemi támogatottsággal rendelkező pártok képviselői szerepelhessenek.

atv.hu

További belföldi híreink