Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2013-11-28 15:55:00

Kőbányán nőtt volna a rezsi?

Egy kőbányai társasházban a közös képviselő - engedelmeskedve Németh Szilárd kezdeményezésének - már kirakta a hirdetőre a szemétdíjak csökkentésével kapcsolatos kimutatást. Kiderült: idén többet kellett fizetni, mint tavaly.

Az atv.hu-t megkereste egy Budapest X. kerületi, Előd utcai társasház közös képviselője a héten megjelent, a rezsicsökkentés hatásának kihirdetésével kapcsolatos hírek miatt. Ahogy beszámoltunk róla, Németh Szilárd több törvényt is módosítana a rezsicsökkentéssel kapcsolatban. A fideszes politikus kedden közölte: a lakószövetkezeti elnököknek és a társasházkezelőknek kötelező lesz tájékoztatást adni arról, hogy a lakók a rezsicsökkentéssel mennyit spóroltak azokban a helyiségekben, amelyek fogyasztását, illetve közös költségeit együtt fizetik.

A 444.hu szerint a javaslat azt is meghatározná, hogy melyik szolgáltatás esetében milyen színnel kell kiírni az adatokat és milyen betűtípussal, ugyanis a Times New Roman helyett az Arialt javasolják, sőt bele is foglalták a törvénybe.

Az atv.hu-t megkereső közös képviselő beszámolt róla, hogy társasházukban a szemétdíjjal kapcsolatban már el is készítette a kimutatást, melybe összehasonlításképpen a 2012-es díjakat is belevette. Ezek alapján azonban nem csökkent tavalyhoz képest, hanem növekedett a szemétdíj- írja a közös képviselő, aki kimutatását ki is tette a hirdetőre, hiszen ez a törvény alapján kötelező lesz ezentúl.

A kimutatás szerint tavaly társasházuk 421366 forintot fizetett a szemétszállításért, idén pedig 423155 forintot, ami 1789 forinttal magasabb a tavalyi összegnél.

Nyáron a Fidesz közölte, hogy július 1-jétől a rezsicsökkentési programban újabb hat szolgáltatás, köztük a szemétszállítás ára csökkent. Így már csak a tavaly áprilisi ár legfeljebb 4,2 százalékkal megemelt összegének 90 százalékát kérhetik el a szolgáltatók.
 
atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink