Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2013-11-15 05:10:00

" A NAV nem jelentheti fel Horváthot"

Nagyon gyanús, hogy két nap alatt lezárult a Nemzeti Adó- és Vámhivatal belső vizsgálata – mondta Hidvégi Fanny az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A TASZ programvezetője szerint a NAV nem jelentheti fel volt ellenőrét rágalmazás miatt, hiszen állami szervnek nem lehet emberi méltósága. A törvény pedig ezt védi.

A Társaság a Szabadságjogokért programvezetője szerint, ha született egy dokumentum, ami lezárta ezt a vizsgálatot, azt joga van megismerni az embereknek, ezért is nyújtottak be közérdekű adatigénylést a szervezethez. Hozzátette: nem adótitkokra kíváncsiak, hanem a vizsgálat módszertanára, hogy mennyire volt alapos az átvilágítás.

A szakember elmondta: amikor Horváth András kiállt az üggyel a nyilvánosság elé, nagy kockázatot vállalt azért, hogy a köz jól járjon. Ezt a kockázatot ellentételezni kell, például munkaügyi garanciákkal, emiatt nem lehet kirúgni – magyarázta. Hidvégi Fanny szerint Horváth András esetében ez nem állt fenn, mert ő mondott fel, de a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményéből az derült ki, a NAV kirúgta volna a botrányt kirobbantó férfit, amihez nem lett volna joga.

A TASZ munkatársa elmondta: az is furcsa, hogy a hírek szerint az adóhatóság fel akarja jelenteni Horváth Andrást, méghozzá rágalmazás miatt. A rágalmazás olyan bűncselekmény, ami az emberi méltóságot védi, állami szerveknek ilyenje nincsen – tette hozzá.

Ezermilliádos csalás

Ahogy beszámoltunk róla, Horváth András ismét a nyilvánosság elé állt, azt követően, hogy az ügyészség megtagadta a nyomozást feljelentése kapcsán, melyben éves szinten ezermilliárdos nagyságrendű áfa csalásról ír.

horváth andrásHorváth András

Rendszerváltó hangulat kezd kialakulni az emberekben, és egy országos méretű mozgalom bontakozik ki – idézi a hvg.hu Horváth András korábbi adóellenőrt, aki az elmúlt napokban komoly botrányt robbantott ki, ugyanis azt állítja, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több mint ezermilliárdos adócsalásban segít nagy magyarországi cégeket, különösen az áruházláncokat.

Horváth csütörtökön sajtótájékoztatót tartott, miután szerdán az ügyészség nem rendelt el nyomozást feljelentése nyomán. Horváth András elmondta, elképesztő támogatást kap ismeretlenek részéről, volt kollégái is erről biztosítják.

Éliás Ádám, a botrány kirobbantásában részt vevő Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ) elnöke szerint a Fidesz és az MSZP szabotálni akarja a parlamenti vizsgálóbizottság felállítását, és ez jel arra, hogy az ügyet el akarják tussolni. A VÉSZ azonban szándéka szerint nem fogja engedni eltussolni az ügyet, és ezért akár országos mozgalmat is indít.

Horváth múlt pénteken jelentette be sajtótájékoztatón, hogy több éves vizsgálódásai során arra a következtetésre jutott, hogy a NAV jelentős mértékű adócsalásban segédkezik. Az adóhivatal válaszul tagadta a vádat, arra hivatkozva, hogy hétvégén átvilágította a szervezetet, és nem talált visszaélést.

A hétvégi átvilágításról szóló bejelentés azonban nevetséges, és nem felel meg a valóságnak Horváth szerint, aki úgy véli, ha átvilágítottak volna, akkor rábukkantak volna olyan ügyekre, amikről ő beszélt.

A NAV azt is közölte hétfőn, hogy feljelenti volt alkalmazottját. Horváth András a csütörtöki sajtótájékoztatón azt mondta, nem gondolná, hogy ellene rágalmazás miatt feljelentést lehetne tenni.

Egy kormányzati szereplő se szólalt meg

A sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy az általa tett ügyészségi feljelentésében olyan tényállást fogalmazott meg, melyben egy kolléganőnek el kellett engednie egy olyan adóvizsgálatot, ahol milliárdos megállapítás volt. Ennek a bizonyítékait csatolta a feljelentéshez. Amint a hgv.hu írja, az adószakember megjelölt olyan cégeket is a feljelentésében, ahol komoly fiktív számlázás van, és a revizorok hiába jelezték, hogy rendeljenek el vizsgálatot, folytatódtak a cég irányába az áfakiutalások. A harmadik esetben pedig Horváth szerint volt olyan, hogy őt és egyes kollégáit félreállították, mivel jól végezték a munkájukat.

Horváth – aki az első ciklusban fideszes önkormányzati képviselő volt Budapesten – kedden az atv.hu-nak azt mondta, furcsállja, hogy a botrány kirobbanása óta egyetlen kormányzati szereplő sem szólalt meg. Azt is elmondta, 2011-ben Rogán Antalt tájékoztatta a NAV-nál tapasztalt visszásságokról, és Rogán akkor támogatásáról biztosította.

A volt adóellenőr csütörtökön arról is beszélt, hogy leleplezésnek szánt kiállását követően a legmagasabb szintű védelmet kellett volna biztosítani számára, és úgy vélekedett, most megpróbálják elkenni a dolgokat. Horváth azt mondta, lépjenek vissza azok az adóhivatali vezetők, akikről írt, és lépjenek vissza azok az oligarchák is, akik miatt nem történhet változás.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink