Itthon

E.On-ügy: feljelenti a kormányt az MSZP Brüsszelben – parlament percről percre

Balog is megszavazta Vadaiék büntetését
november. 11. hétfő 20:42

Százharmincezer forinttal csökkentette a Demokratikus Koalícióban politizáló független Vadai Ágnes és Szűcs Erika tiszteletdíját a parlament Kövér László házelnök javaslatára. Az országgyűlési törvény alapján a Ház tekintélyét megsértő képviselőktől legfeljebb tiszteletdíjuk egyharmada vonható le. Mivel a képviselők tiszteletdíja 394 230 forint, a rájuk kiszabott büntetés csaknem maximális mértékű. Kövér László ezt azzal indokolta, hogy a két politikus a plenáris ülésen tanúsított magatartásával súlyosan megsértette az Országgyűlés rendjét.

A DK több női politikusa a nőkkel szembeni erőszak ellen tiltakozott az Országgyűlés múlt keddi ülésén. A napirend előtti felszólalások elhangzása után Vadai Ágnes az ülésteremben, öt társa pedig egy üléstermi páholyban az egyik szemük környékén monoklihoz hasonló lila szemfestéssel jelent meg. A páholyban lévők egy-egy lapot tartottak fel "Fideszes fiúk! Az asszony verve jó?" felirattal.

A szavazáson a tiszteletdíj-csökkentést a Fidesz-KDNP politikusai mellett három független, köztük Balogh József is megszavazta. Az MSZP és az LMP képviselői nemmel szavaztak, míg a jobbikosok - a közülük egyedüliként igennel voksoló Kepli Lajos kivételével - nem vettek részt a szavazásban.

Egyszerűbben visszaszerezhetők a műkincsek
november. 11. hétfő 19:39

Az Országgyűlés hétfőn elfogadta azokat a törvénymódosításokat, amelyek értelmében könnyebben visszaszerezhetik a hagyatékot a második világháború után az államhoz került műkincsek eredeti tulajdonosainak örökösei. A képviselők 249 igen szavazattal, 63 nem ellenében és 9 tartózkodás mellett döntöttek a közgyűjteményekben őrzött, vitatott tulajdonú kulturális javak visszaadásával összefüggő jogszabály-változtatásokról, amelyeket Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter kezdeményezett.

A parlament mostani döntésével létrehozott egy speciális, egyszerűsített nemperes eljárást, amellyel az öröklési bizonyítvánnyal vagy hagyatékátadó végzéssel sem rendelkezők úgy szerezhetik vissza örökségüket, hogy igazolják: öröklésük jogszerűségével szemben nem merül fel komoly kétség. Balog Zoltán ezt a könnyítést javaslatában azzal indokolta, hogy a második világháború után a közgyűjteményekbe került műtárgyak egy részénél kétséges, jogszerűen kerültek-e az államhoz. A miniszter szerint a korábbi tulajdonosok örökösei eddig sokszor a közgyűjtemények "rosszul értelmezett szakmai hozzáállása" miatt nem perelhették vissza sikeresen családjuk korábbi tulajdonát.

A tulajdonhoz fűződő alapvető jogot alkotmányban kimondó jogállam azonban nem járhat el úgy, mint diktatórikus elődje - hangsúlyozta a tárcavezető. Indítványa alapján a jövőben az államnak kell minden kétséget kizáróan bizonyítania tulajdonjogának jogszerűségét. A törvénymódosítás értelmében ha az állam erre nem képes, akkor vissza kell adnia az érintett műkincset annak, aki "megfelelő módon valószínűsíti" saját tulajdonjogát.

Katasztrófahelyzetben is bevethetők a közmunkások
november. 11. hétfő 19:32

Az Országgyűlés hétfőn több törvényt módosított a katasztrófavédelem hatékonyságának növeléséért. A kormánypárti és jobbikos szavazatokkal elfogadott törvénymódosítás egyik eleme, hogy a közmunkások a jövőben katasztrófahelyzetben is alkalmazhatóak lesznek. A kormány a módosítással egy időben bérpótlék megállapítását is lehetővé teszi a katasztrófaelhárításban részt vevő közmunkásoknak.

Pintér Sándor belügyminiszter emellett a nyári dunai árvíz tapasztalataira hivatkozva az önkéntesek adminisztrációs terheinek csökkentését is kezdeményezte, annak a rendelkezésnek az eltörlésével, amely különböző adatbejelentési kötelezettségeket ír elő az önkénteseknek.

Újdonság az is, hogy egyes önkéntes tűzoltó egyesületek önállóan is olthatnak tüzet és végezhetnek műszaki mentést. A beavatkozó önkéntes tűzoltó egyesület a székhelye szerinti településen láthat el feladatokat a közvetlen életveszéllyel nem járó eseményeknél (eddig csak közreműködhettek a feladatok ellátásában). Az önállóan végezhető feladatok közé tartozik a jövőben a szabadtéri tüzek, melléképülettüzek oltása, a vízeltávolítás, a fakidőlés és a viharkárok felszámolása, továbbá az állatmentés. Az önkéntes tűzoltó egyesületek tevékenységét a hivatásos katasztrófavédelmi szervek ellenőrzik.

Szintén változás, hogy a tűzvédelmi bírságot helyszíni bírságként lehet a jövőben kiszabni, valamint munkavédelmi okokból és a nyerészkedés megakadályozására veszélyhelyzetben a védekezési munkák helyszínén az alkoholfogyasztás és -árusítás megtiltására is lehetőség lesz.

Létrejön a nemzeti utasadat információs rendszer
november. 11. hétfő 19:15

A parlament hétfői, kormánypárti szavazatokkal meghozott döntése nyomán létrejön a nemzeti utasadat információs rendszer, kiépítésének ötmillió eurós költségét 90 százalékban az Európai Unió finanszírozza.

Az információs rendszert a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ működteti majd. Feladata lesz a légitársaságok által továbbított utasnyilvántartási és előzetes utasadatok kezelése, értékelése, elemzése.

Pintér Sándor belügyminiszter indoklása szerint a schengeni övezeten kívülről érkező vagy oda induló légi járatok utasadatainak kezelése eredményesebbé teszi a hatóságok bűnmegelőző és -felderítő tevékenységét, fokozza az ország és az Európai Unió biztonságát.

A rendszer működésének lényege, hogy a kereskedelmi légi társaságok továbbítják a foglalási rendszerükben lévő adatokat az utasadat-nyilvántartónak, amely kockázatelemzéssel kiszűri azokat, akik érintettek lehetnek a meghatározott bűnözési formákban.

A központ - amely jogosult adatokat kérni a személyiadat- és lakcím-nyilvántartóból - az utasadatokat az átvételt követő öt évig tartja nyilván, ám egy hónap elteltével személyazonosításra alkalmatlanná kell tennie őket. A személyazonosításra való alkalmasságuk csak bűncselekmény vagy nemzetbiztonsági kockázat gyanúja esetén állítható vissza.

Célhoz kötötten adatot kérhet ki a rendszerből az Országos Rendőr-főkapitányság, a Terrorelhárítási Központ, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a nemzetbiztonsági szolgálatok.

Egy szintén a belügyminiszter által jegyzett zárószavazás előtti módosító indítvány elfogadásával a parlament eltörölte azt a szabályt, hogy a 250 ezer euró értékű letelepedési államkötvényt vásárló, unión kívüli állampolgároktól visszavonják a letelepedési engedélyt, ha fél évnél hosszabb ideig nincsenek Magyarországon. Az indoklás szerint ugyanis egyéb befektetéseik az ezt meghaladó külföldi tartózkodást is indokolttá tehetik.

A jogszabály emellett az Alkotmánybíróság korábbi döntésének megfelelően újraszabályozta azon bűncselekmények körét, amelyek kizárják a személy- és vagyonvédelmi tevékenység végzését.

Egy módosítás azt is lehetővé tette, hogy a parlamenti képviselők mandátumuk megszűnése után a Független Rendészeti Panasztestület tagjai legyenek. Eddig esetükben kétéves tilalom állt fenn.

Átment a kétszeri ingyenes készpénzfelvétel is
november. 11. hétfő 18:59

Jövő februártól minden banknak biztosítania kell, hogy ügyfelei havonta legalább kétszer ingyen vehessenek fel készpénzt az automatákból, összesen százötvenezer ezer forintot. A pénzügyi rezsicsökkentésről szóló fideszes törvényjavaslatot hétfőn fogadta el az Országgyűlés 303 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett.

A törvény értelmében azoknak lesz lehetőségük ingyenesen készpénzt felvenni magyarországi automatákból, akik elmúltak 16 évesek, magyarországi lakóhelyük vagy tartózkodási helyük van, és nyilatkoztak arról, hogy melyik fizetési számlájuk esetében kérik a díjmentes pénzfelvétel lehetőségét. Nyilatkozni - szemben a korábbi tervekkel - nemcsak személyesen a pénzintézetnél lehet majd, hanem netbankon keresztül is december 1-je és jövő január 20-a között.

Eltörölték az előzetes letartóztatás időtartamát
november. 11. hétfő 18:58

A parlament eltörölte az előzetes letartóztatás időtartamának - eddig négyéves - felső korlátját a kiemelkedő súlyú, legalább tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményeknél. A büntetőeljárási törvény módosítását a Fidesz-KDNP és a Jobbik támogatta a hétfői szavazáson.

A jogszabályt a házszabálytól eltérve hozta meg a parlament, amit a kormányoldal arra hivatkozva kért, hogy börtönben maradjon az ároktői banda egyik - nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberöléssel, valamint többrendbeli súlyos testi sértéssel vádolt - tagja, aki a módosítás nélkül november 22-én házi őrizetbe kerülne.

Elfogadták a tavalyi zárszámadást is
november. 11. hétfő 18:32

Az Országgyűlés hétfői ülésén elfogadta a 2012-es zárszámadást, amely szerint a módosított előirányzathoz képest a kiadási főösszeg 87 milliárd, a bevételi főösszeg 15 milliárd, míg az egyenleg 73 milliárd forinttal alacsonyabb. A 245 igen szavazattal, 68 nem ellenében és 7 tartózkodás mellett elfogadott, Magyarország 2012-es költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat 14 422,528 milliárd forint bevételt, 15 021,171 milliárd forint kiadást és 598,643 milliárd forint hiányt tartalmaz.

A zárszámadási törvény szerint 2012-ben csökkent a bruttó hazai termék (GDP), emelkedett a foglalkoztatottak száma, csökkent az adósság, az államháztartási hiány pedig tíz éve nem mért alacsony szintű, a GDP 1,9 százaléka volt.

Elfogadták az NMHH zárszámadását
november. 11. hétfő 18:27

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tavaly 39,2 milliárd forintos bevétellel gazdálkodott, míg kiadása 20,8 milliárd forint volt, pénzmaradványa pedig 18,3 milliárd forint - a hatóság tavalyi egységes költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényt hétfőn 243 igen, 72 nem szavazattal, két tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés. 

A költségvetési bizottság által benyújtott javaslat értelmében az NMHH bevételeinek többsége, csaknem 18 milliárd forint a frekvencia díjakból származott, a legnagyobb kiadás - 16 milliárd forint - a működéséhez kapcsolódott, ebből 5,1 milliárd forintot a személyi juttatások, csaknem 4 milliárd forintot a dologi kiadások tettek ki.

A maradványból 1,1 milliárd forintot az idei évre áthúzódó kiadásokra fordítottak, 5,8 milliárd forintot működési tartalékra különítettek el, míg 5 milliárdot átadtak a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak (MTVA), 6,1 milliárd forintot pedig nyilvántartások kialakítására használhatnak fel.

Az NMHH Médiatanácsának tavalyi költségvetési bevétele 219,4 millió forint volt, míg kiadása csaknem 180 millió, költségvetésen kívüli bevétele 4,1 milliárd forintot, kiadása 4,7 milliárdot tett ki. Az MTVA összes bevétele 82,7 milliárd forintot tett ki, amelyből a költségvetésből 70,6 milliárd forint, kereskedelmi bevételekből 6 milliárd, az előző évi pénzmaradványból további 6 milliárd forint adódott.

A kiadások teljes összege csaknem 130,9 milliárd forint volt, amelyből 72,5 milliárd forintos tétel az MTVA médiaszolgáltatás-támogatási és vagyonkezelési tevékenysége, 44,3 milliárd forintos kiadás pedig a székházvásárlás költsége. Ennek lebonyolításához az MTVA összesen 36,6 milliárd forint beruházási hitelt, 20 milliárd forint forgóeszközhitelt és 4 milliárd forint folyószámlahitelt vett fel.

A Közszolgálati Közalapítvány tavaly 200 millió forintos költségvetési támogatást kapott, az MTV Zrt. 707 milliót, a Duna TV Zrt. 910 millió forintot, míg a Magyar Rádió Zrt. 624 milliót, az MTI Zrt. pedig 1,3 milliárdot.

Rogán gumicsizmát kap
november. 11. hétfő 16:27

A Jobbik-frakció egy pár gumicsizmát ajándékozott Rogán Antalnak, hogy Belváros fideszes polgármestere az igazi tanyákat is bejárhassa. Mint ismeretes, a Belváros 226 milliós támogatást kapott a tanyaprogram keretében.

Kormánypárti interpelláció II.
november. 11. hétfő 15:37

A kereszténydemokrata Lanczendorfer Erzsébet interpellált, Szócska Miklós válaszolt. Mivel Lanczendorfer elfogadta a választ, arról nem szavazott a Ház.

Ezzel vége az interpellációknak, s parlamenti tudósításunknak is.