Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2013-10-10 16:50:00

Sólyom Airways: Nincs befektető, nem fizettek bért

Csütörtök délután közölték a cég 73 dolgozójával, hogy a potenciális befektetővel folytatott tárgyalások elakadtak, a cégnek pedig nincs pénze - tudta meg az atv.hu.

Drámai bejelentést tett csütörtök délután Lucsik János, a Sólyom Airways-t tulajdonló Sólyom Holding tulajdonos-ügyvezetője. Az atv.hu információi szerint Lucsik közölte a dolgozókkal, hogy a Sólyom Airways nem tudja kifizetni a ma esedékes szeptemberi bérüket, mert nincs pénze.

Lucsik azt is elmondta, hogy Vágó József, a Sólyom Airways ügyvezetője kedden közölte vele: az ománi befektetővel továbbra sem köttetett szerződés. 

Az atv.hu úgy tudja, a Sólyom Airways eddig a Lucsik János által befizetett tagi kölcsönökből finanszírozta kiadásait. Információink szerint az említett összeg mintegy 120 millió forint.

Vágó József ma reggel interjút adott a közrádiónak, majd ezt követően rosszullétre panaszkodott és kórházba került. A Sólyom Airways másik ügyvezetője ma lemondott.

Úgy tudjuk, Lucsik János egyéb gazdasági vállalkozásai – így a Sólyom Holding is – stabilan működnek, a Sólyom Airways fizetésképtelensége ezeket a cégeket semmilyen módon nem érinti.

Az új magyar légitársaságként aposztrofált Sólyom Airways február óta keres befektetőket. Információink szerint tavasszal volt egy ománi befektető, ám végül visszalépett. Később jelentkezett az ománi légitársaság, az Oman Air, a velük zajló tárgyalás akadt el most keddre. 

További részletek az ATV 18.55-ös híradójában.

atv.hu, Sz.F.

További belföldi híreink