Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2013-09-30 10:24:00

Mozgássérültet talált el az Orbán-szobor darabja

Kossuth-címer a Fidesszel elért konszenzus alapján, Pityinger „Dopeman” László sajátos előadása, melyről a szervezők nem tudtak előre, kukában landoló, majd onnan kiboruló és egy mozgássérült tüntetőt eltaláló Orbán-szobor. Az atv.hu tudósítója a Szolidaritás vasárnapi tüntetésén járt.

Mint arról vasárnap beszámoltunk, vasárnap délután a Szolidaritás tüntetéssel ünnepelte megalakulásának második évfordulóját. A budapesti rendezvényen – melyen felszólalt többek közt Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője, volt miniszterelnök – mintegy kétezer ember vett részt, köztük az atv.hu tudósítója.

„Nem volt elnökségi határozat arról, hogy jöjjünk-e ide vagy sem, de mindentől függetlenül helyes, ha egymás megmozdulásain részt veszünk. Én itt nem a DK elnökségének képviseletében veszek részt, hanem azért, mert úgy gondolom: helyes ide is eljönni, mint ahogy szívesen látjuk a mi rendezvényeinken a Szolidaritás, az Együtt vagy az MSZP szimpatizánsait” – közölte kérdésünkre a tüntetésen megjelent Szabó Zoltán, a DK elnökségi tagja, miután megpendítettük neki, hogy a DK és az Együtt – s ez utóbbinak alapítója a Szolidaritás – viszonya nem épp harmonikus: a DK legutóbb azon kapta fel a vizet, hogy a szombat esti MSZP-Együtt közleményből kihagyták a DK-t. „Vannak taktikai és stratégiai vitáink az Együtt-tel és az MSZP-vel, de mindannyian ugyanazt akarjuk” – tette hozzá Szabó. A politikus megjegyezte: nemcsak Teket Melinda jelöltje a DK-nak is, de a Kecskeméti Törvényszék által elfogadott óvásnak is a DK volt az egyik jegyzője. „Én abban hiszek, hogy fogcsikorgatva bár, de meg fog egyezni a három párt és velük együtt egy csomó kisebb is.”

„Semmissé tesszük a trafik- és a földtörvényt” – hirdette egy transzparens a tömegben. A táblát szállító tüntetőtől, Bacsó Ágnestől azt kérdeztük: az alaptörvényt nem? „Megvan a megegyezés a programot illetően és megvan a megegyezés az alkotmányt illetően is” – reagált az aktivista. „Azt hiszem, hogy erre hivatottabb válaszolók vannak. Nyilvánvalóan mindenhez, amit jogszerűtlenül csináltak, hozzá fogunk nyúlni törvényesen és jogszerűen” – tette hozzá.

A színpadon, a szónokok mögött egy Kossuth-címer volt látható. „Ha az Együtt-PM-nek kétharmada lesz, lekerül a címerről a korona?” – kérdeztük a Kossuth-címer láttán a tömegben feltűnt Karácsony Gergelyt, a Párbeszéd Magyarországért képviselői csoportjának vezetőjét. „Ha kétharmadunk lesz, nem követjük el azt a hibát, hogy egyedül alkotmányozzunk, úgyhogy ezt a kérdést nem egyedül fogjuk eldönteni” – felelt az ellenzéki politikus.

Egy platformon a Fidesz és az MSZP

Nem tetszett Tóbiás Józsefnek a Szolidaritás Mozgalom vasárnapi gyűlésén bemutatott performansz. Az MSZP frakcióigazgatója szerint „egy demokráciában a kormányt nem megdönteni, hanem leváltani kell”. Deutsch Tamás is kiakadt. A fideszes EP-képviselő Facebook-bejegyzésében közölte: „az MSZOSZ nyugdíjas tagozatának rendezvényén fellépő Sas kabaré "színvonalát" is alulmúló poénkodás nem irritáló, hanem az elmúlt több mint húsz év legtahóbb politikai megnyilvánulása volt”.

A tüntetésen Pityinger „Dopeman” László, a Milla Facebook-oldalán megválasztott alternatív köztársasági elnök előadta B…meg című, refrénjében a Himnusszal feltuningolt opuszát. Az eredeti változathoz képest most a „b… meg az MSZP-t és a Gyurcsányt” sor ezúttal kimaradt, a Himnusz sajátos interpretálása azonban nem. A tüntető tömeg mindenesetre nem fogadta egyöntetű lelkesedéssel a számot, többen – vérmérsékletüknek megfelelően különböző módokon – nemtetszésüknek adtak hangot. „Nem trágárkodni kéne, teljesen felesleges. E nélkül is van épp elég mondanivalónk” – mondta egy tudósítónk mellett álló, neve elhallgatását kérő asszony. Kónya Pétertől azt kérdeztük: Pityinger színpadi mutatványával nem dobta-e fel a magas labdát a Fidesznek, s a kampányban – akár már Teket Melinda bajai kampányában – az előadás nem fog-e visszaköszönni. Kónya hangsúlyozta: a tüntetés szervezői nem tudták előre, hogy Pityinger mire készül. Azt nem tudhatjuk, a szervezők tudták-e, mire készül a tömegnek azon része, amelyik a Clark Ádám térről a Terror Házához cipelte a szobor darabját. Mindenesetre a demonstrációnak ez a része - amikor némelyek a hungarocellből darabokat téptek ki és állítólag többen szurkálták a szobor törzsét - woodoo-szertartást, illetve Irakból, Afganisztánból érkező képsorokat idézett.

Fodor is elhatárolódik

Először azt hittem nem jól hallok, amikor a Klubrádió híradását halottam a rendezvényről. Aztán elolvastam az Indexet és meg vagyok döbbenve- írta blogbejegyzésében Fodor Gábor. A liberális politikus szerint a Szolidaritás rendezvényén "elfogadhatatlan trágárság, alpári stílus" jelent meg. Orbán Viktor szobrának ledöntését pedig "ostobának" minősítette Fodor. "Sztálin az emberiség egyik legkegyetlenebb hóhéra volt, emberek tízmillióinak gyilkosa és életének megnyomorítója. Orbán Viktor rossz irányba vezeti Magyarországot, le kell váltani. De lehet Sztálin és közte egyenlőség jelet tenni?"- tette fel a kérdést a politikus.

Vasárnapi tudósításunkban beszámoltunk arról, hogy a Clark Ádám téren ledöntött Orbán-szobor egy kukában landolt a Terror Háza előtt. Mivel a kuka a Terror Házáé volt, annak biztonsági embere ki akarta dobni a fej- és lábszárnélküli torzót a kukából –, mire az ingatag alkotmány megindult és felborult. Felborulás közben egyenesen egy tolókocsit tüntető asszonyt készült telibe kapni, aki reflexből kitette a kezét. „Az elzuhanó roncs megütötte a kezemet, a már korábban is sérült jobb karom és vállam azóta is egyre jobban fáj” – tudatta szerkesztőségünkkel az Orbán-szoborral eltalált asszony.

atv.hu, Szegő Péter

További belföldi híreink