Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2013-09-30 10:20:00

Az MSZP frakcióigazgatója elhatárolódott a szobordöntéstől

Nem tetszett Tóbiás Józsefnek a Szolidaritás Mozgalom vasárnapi gyűlésén bemutatott performansz, melynek keretében ledöntötték Orbán Viktor szobrát. Az MSZP frakcióigazgatója szerint „egy demokráciában a kormányt nem megdönteni, hanem leváltani kell”.

Tóbiás az ATV Start című műsorában elmondta, a vasárnapi akcióról „mindenféleképpen beszélni kell Gordonékkal, mert ha mi szövetségesek vagyunk, akkor egy ilyen helyzetben kell, hogy, konzultáljunk előre, hogy tájékoztassanak minket arról, mi fog történni”.

A szocialista politikus szerint lehet ezer vitájuk a jelenlegi kormány politikájával, de ha más politikát akarnak képviselni, akkor véleménye szerint nem választhatnak olyan eszközöket, amiket akár szóban, akár képben a jelenlegi kormánypárt tesz. Tóbiás József a szobordöntéstől elhatárolódott, azonban azt nem tudta megmondani, hogy az MSZP is elhatárolódik-e a történtektől.

Kifejtette: legalább annyi következménye kell, hogy legyen a performansznak, hogy „többet ilyen nem fordul elő és, hogy koordinálni lehet, hogy mi történik a szövetségesi oldalon”. Hozzátette: „aki döntögetnie akar, aki nem megnyerni akar, aki nem társakat, nem szövetségeseket akar, az nem tud kormányt alakítani”.

Egy platformon az MSZP és a Fidesz

Deutsch Tamás is kiakadt a Szolidaritás Mozgalom vasárnap délutáni rendezvényén. A fideszes EP-képviselő Facebook-bejegyzésében közölte: „az MSZOSZ nyugdíjas tagozatának rendezvényén fellépő Sas kabaré "színvonalát" is alulmúló poénkodás nem irritáló, hanem az elmúlt több mint húsz év legtahóbb politikai megnyilvánulása volt”.

Deutsch szerint nagy a tülekedés ezért a címért, majd felidézte, hogy „minősíthetetlen tahóság a Sztálin-szobor ledöntéséből gatyaletoló "poént" csinálni. Minősíthetetlen tahóság a nyilas és kommunista terror áldozatainak emlékéből "meghökkentőnek" szánt kampányperformanszt rittyenteni. És szimpla tahóság a rendszerváltoztatás időszaka egyik legnagyszerűbb antikommunista ellenzéki demonstrációjának ötletét ellopni, majd meggyalázni”.

Fodor is elhatárolódott

"Először azt hittem nem jól hallok, amikor a Klubrádió híradását halottam a rendezvényről. Aztán elolvastam az Indexet és meg vagyok döbbenve. Mi ez az elfogadhatatlan trágárság, alpári stílus, ostoba szobordöntés?"- írta blogbejegyzésében Fodor Gábor. A liberális politikus nem érti, mit keresett a Szolidaritás rendezvényén Bajnai Gordon. "Persze tudjuk, normális mondandóval nem lehet bekerülni a hírekbe, ezért sokan azt gondolják, hogy le kell menni kutyába... De ennyire?"- tette fel a kérdést. A Liberálisok elnöke felidézi: Sztálin az emberiség egyik legkegyetlenebb hóhéra volt, emberek tízmillióinak gyilkosa és életének megnyomorítója. "Orbán Viktor rossz irányba vezeti Magyarországot, le kell váltani. De lehet Sztálin és közte egyenlőség jelet tenni?"- írja. Fodor szerint "azonnal meg kell állni ezen a baloldali populista úton". Hozzáteszi: "én liberálisként tisztelem az ellenfelem, elismerem, hogy a hazánk jobbításán fáradozik és elvárom tőle, hogy ő is elismerje rólam ugyanezt. De rosszul teszi a dolgát, ezért kell a változás. Nem azért, mert mai Sztálin, vagy mert pszichológus kell mellé. Ezen az úton  hazánk a katasztrófába rohan". Fodor szerint "az ellenzéknek, jelesül az E14-nek végre fel kellene nőni a feladathoz, a toleráns és európai Magyarország megteremtéséhez".

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink