Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2013-09-20 11:35:00

Makk: továbbra is csődközeli helyzet van a Pető Intézetnél

Csődközeli helyzet korábban is volt és jelenleg is van a Pető Intézetnél, de a plusz 105 millió forintos támogatásnak köszönhetően egy évig a fizetésképtelenségtől megmenekültünk – ezt Makk Ádám Balázs mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

A Pető Intézet kommunikációs vezetője szerint a megemelt támogatás, valamint az intézmény egyéb forrásai összességében elegendőek lesznek arra, hogy megtartsák a munkatársaikat. A szakember azt mondja: már régóta nehéz volt az intézmény működése, hiszen 2003-tól kezdve csökkent a támogatásuk. Hozzátette: a támogatásról szóló dokumentumokat hétfőn írják alá. Makk Ádám Balázs bízik benne, hogy hosszú távon is stabilizálni tudják az intézmény helyzetét. Korábban Szabó Tímea, az Együtt – PM Szövetség képviselője azt mondta, a Fideszes maffiakormány megszállta a Pető Intézetet, amit az is bizonyít, hogy Makk Ádám a kommunikációs vezető, aki a Pest Megyei kormányhivatalban tanácsadó. Ezzel kapcsolatban azt mondta: nem Fidesz tag, de az intézetnél fontosnak tartják, hogy a mindenkori kormányzatnál se felejtődjön el az intézmény. Igyekeztünk minél több helyre eljutni, nekem pedig lehetőségem volt egy ideig munkát vállalni a kormányhivatalnál, ahol menedzselni tudtam az intézet ügyeit is – magyarázta. Makk Ádám kijelentette: nem tanácsadó volt, hanem egy referens, de már nem dolgozik a hivatalban.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink