Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2013-09-17 12:50:00

Selmeczi: Ön újságírónak tartja magát?

Azt kérdeztük a Fidesz szóvivőjétől, miért mondta ki három perc alatt 11-szer Bajnai Gordon, hétszer pedig Kis Görbe nevét.

Mint arról korábban beszámoltunk, Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivőnője csütörtöki sajtótájékoztatóján két perc negyvenkét másodperc alatt tizenegyszer mondta ki Bajnai Gordon volt miniszterelnök, az Együtt-PM választási szövetség vezetője nevét. A kormánypárti politikus emellett hétszer említette Kis Görbét, akiről kiderült, hogy egy bűnöző lehet, akivel Bajnai – állítólag – együtt szerepelt egy májusi kampánytendezvényen. A sajtótájékoztatón Kis Görbe valódi neve nem hangzott el. Selmeczi csütörtöki sajtótájékoztatója után egyébként az Együtt-PM közleményt adott ki, melyből kiderül: az ellenzéki pártszövetség megszakít minden kapcsolatot Horváth Zsolt komáromi vállalkozóval, azaz Kis Görbével.

Országházi tudósítónk hétfőn a Parlament folyosóján interjút készített Selmeczivel. Arra voltunk kíváncsiak, hogy százhatvankét másodperc alatt miért kellett tizenegyszer kimondani Bajnai és hétszer Kis Görbe nevét.

atv.hu: Azt legyen kedves megmondani, szóvivő asszony, hogy miért mondta kevesebb, mint három perc alatt tizenegyszer Bajnai Gordon nevét és hétszer Kis Görbéjét?

Selmeczi Gabriella: Ön újságírónak tartja magát?

atv.hu: Igen.

S. G.: S mit tanult az újságíró-iskolában, hogy miket kell kérdezni, mondjuk egy parlamentben, ahol törvényeket hoznak, törvényeket alkotnak?

atv.hu: Ön szóvivő. Volt egy sajtótájékoztatója, teljesen legitim, ha arról kérdezem.

S. G.: De nem azt mondtam, hogy nem legitim, hanem önt például nem érdekli az, hogy Bajnai Gordon miért szövetkezett egy ilyen emberrel, aki alvilági figura?

atv.hu: Ha már itt tartunk: tudhatta előre? Az összes fideszes aktivistát előre lekáderezik? Orbán Viktornak Magyar Róberttel készült közös képe.

S. G.: Látja, például ez egy jó kérdés, hogy Bajnai Gordon tudhatott-e róla. Énszerintem minimálisan utána kellene nézni, hogyha valakivel tartok közösen egy rendezvényt, egy fórumot, ráadásul ez… Tehát nem véletlenül kerültek egymás mellé, hanem ez egy rendezvény volt, ilyenkor szerintem illendő tudni azt, hogy kivel szövetkezek (sic!). Nem véletlenül álltak egymás mellett egy rendezvényen, hanem szövetséget kötöttek. Ne haragudjon, de mennem kell, mert dolgom van.

atv.hu, Szegő Péter

További belföldi híreink