Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2013-09-17 10:06:00

Gyurcsányt kétszer is leköpték Gergényiék perén

Napra pontosan az őszödi beszéd kiszivárogtatásának hetedik évfordulóján kezdődik Bene László nyugállományú rendőr altábornagy, volt országos rendőrfőkapitány és Gergényi Péter nyugállományú rendőr vezérőrnagy, volt budapesti rendőrfőkapitány, továbbá 12 társuk 2006 őszi fővárosi zavargásokkal összefüggő büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken.

Tüntetők várták a volt rendőri vezetők és társaik 2006 őszi zavargásokkal összefüggő, kedden kezdődő büntetőperére érkező vádlottakat a Fővárosi Törvényszék Fő utcai épülete előtt. Bene László volt országos rendőrkapitányt, a per elsőrendű vádlottját, füttyszóval és pfújolással fogadták. Gergényi Péter nyugállományú rendőr vezérőrnagy, volt budapesti rendőrfőkapitány, a per másodrendű vádlottja már korábban megérkezett a bíróságra. A tárgyaláson a hallgatóság soraiban helyet foglaló Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt - még az épület előtt - leköpték.

bene lászló érkezik a bíróságraBene László érkezik a bíróságra

Gyurcsányt, aki országgyűlési képviselőtársával, a Demokratikus Koalíció politikusával, Vadai Ágnessel érkezett a törvényszékhez, üvöltözve fogadták. A mintegy félszáz demonstráló egyebek mellett "Hol a főkolompos, hibbant Néró?", "Miért nem terrorizmus a vád a terroristákkal szemben?", "A túszok ejtésére tett utasítás nem terrorizmus?" feliratú táblákat, molinókat emelt a magasba.

Gyurcsány Ferenc a biztonsági ellenőrzésre várakozó újságíróknak azt mondta: annak idején, a történtek után, nem váltotta le Bene László volt országos rendőrfőkapitányt, mert nem tartotta őt felelősnek. A bíróság épületénél Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője és Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő is megjelent.

A volt rendőri vezetők peréről távozóban újabb inzultus érte Gyurcsány Ferencet, a volt kormányfőt ismét leköpték, ezúttal a Fővárosi Törvényszék Fő utcai épületében - számolt be az MTI tudósítója a helyszínről. Gyurcsány Ferenc a tárgyalás szünetében az őt ért inzultusokra reagálva újságíróknak azt mondta, nem kíván újnácik véleményével vitatkozni. Szerinte sokkal több inzultus is ért már nácik részéről demokratákat, ez ahhoz képest túlélhető.

A volt kormányfő, a Demokratikus Koalíció elnöke rendőrök gyűrűjében távozott a bíróság épületéből, miközben folyamatosan a "Gyurcsány, takarodj!" rigmus zengett, valamint sípok és kereplők szóltak. Gyurcsány Ferencet érkezésekor is leköpték az épület előtt demonstrálók. 

"Ha leköpnek, azt letörlöd"

„Magukból kivetkőző, durva emberek üvöltöttek, lökdösődtek, ütöttek és köpködtek. Igazi újnáci rendbontás volt. Fenyegető, agresszív, embertelen” – foglalta össze a történteket Gyurcsány Ferenc Facebook oldalán. Úgy fogalmazott, „ha valakinek kétsége volt vagy van, hogy milyen erők álltak a 2006 őszi zavargások mögött, azoknak tanulságos lesz megnézni a ma kezdődő Bene-Gergényi per előtt és közben történteket.”
Felveti a kérdést, „mi a demokraták dolga? Átadni a terepet a szélsőjobbnak? Engedni, hogy mára a rendőröket tartják bűnözőnek és a rendbontókat áldozatnak?” Szerinte ezek a kérdések akkor is helytállóak, „ha a rendőrök követtek el szakmai hibákat.”
Leszögezi, hogy „nem engedhetem meg, hogy a rendőri vezetők ellen a Fidesz és a Jobbik által összerakott politikai koncepció alapján indított per első napján ne legyek a rendőrök mellett.”
Gyurcsány Ferenc úgy véli, „ha leköpnek, azt letörlöd, de ha magadat köpöd szemen, az letörölhetetlenül ott marad.”

Az eljáró bíró a tárgyaláson ismertette: volt kormánytagokat, az Országgyűlés honvédelmi, rendészeti és nemzetbiztonsági bizottságainak vezetőit is tanúként kívánja meghallgatni a bíróság. A bíró felhívta a figyelmet arra, hogy azoknak, akiknek az eljárás folyamán tanúként kell majd megjelenniük a tárgyaláson, el kell hagyniuk a termet. Tájékoztatása szerint a 2006-os őszi eseményekkel összefüggésben készült jelentések - köztük az úgynevezett Ignácz- és Morvai-jelentés - készítőit is meg fogják hallgatni.

Mindezek alapján várhatóan sem Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, sem Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő sem lehet jelen a keddi tárgyaláson. A bíró közlése szerint jövő év áprilisáig száz tárgyalási napot tűzött ki az ügyben és 115 tanú meghallgatását tervezi.

A tárgyalás kezdetekor Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési frakciójának tagja ügyvédként jelezte: a 2006-os őszi események három sérültjének sértetti képviselőjeként kíván eljárni az ügyben, ezt azonban a bíróság elutasította, illetve sem a vád, sem a védelem nem támogatta a kérést. Gaudi-Nagy Tamás érvelése szerint a vád alkalmas a vádkiterjesztésre és úgy vélte, "terrorcselekmény csoportban történő elkövetése" állapítható meg, a lakosság megfélemlítését kívánták elérni. A bíró szerint azonban katonai bűncselekményről van szó és a sértettek nem katonák.

A 2006. szeptember 18-án este a tévészékháznál, illetve a 2006. szeptember 19-21. között és október 23-án Budapest utcáin történtekkel összefüggésben 15 pontban emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség Debreceni Regionális Osztálya.

Az ügyészség többnyire felfüggesztett szabadságvesztést, esetenként pénzbüntetést indítványozott, álláspontja szerint a parancsnokok bűnössége elsősorban intézkedések, illetve az eseményeket követő felelősségre vonások elmulasztása miatt állapítható meg.

atv.hu / MTI

Ajánlom

További belföldi híreink