Itthon

2013-09-03 16:22:00

BBC: Magyarországon keresik Nagy Szulejmán szívét

Egy magyar kutatócsoport még szeptemberben nyilvánosság elé tárhatja az Oszmán Birodalom egyik leghíresebb szultánjának szíve hollétéről szóló kutatási eredményeit. De mitől lett ilyen fontos egy történelmi rejtély megfejtése? – teszi fel a kérdést a BBC.

Richelieu bíboros a XVII. században élt francia államférfi a 447 évvel ezelőtti szigetvári ütközetet így méltatta: „a csata, amely megmentette a civilizációt”. A szigetvári várat végül ugyan 1566-ban elfoglalták a törökök, de az ütközetben akkora veszteséget szenvedtek, hogy az után 120 évig nem fenyegették Bécset. A csata idején az idős, beteg Szulejmán is meghalt.

Nagy Szulejmán 1566 augusztusának elején érkezett a csata helyére. A vár a Bécset meghódítani szándékozó szultán útját állta. Bécs meghódoltatása Szulejmán Nyugat-Európába vezető útját kövezte volna ki. Zrínyi Miklós várparancsnok azonban, és mindössze 2300 halálra elszánt embere olyan bátran harcoltak, hogy a törökök nem folytathatták útjukat. Zrínyi maga is hősi halált halt, amikor csapatával kitört az égő várból (a csatának emléket állít a várparancsnok dédunokája, Zrínyi Miklós által írt Szigeti veszedelem című eposz – a szerk.). Szulejmánt a sátrában érte a halál – némelyek szerint pürroszi győzelmének hírére. A 40 éve a magyarok ellen harcoló szultán 72 éves volt.

Szulejmán holttestét Konstantinápolyba vitték, de a szívét állítólag itt helyezték sírba. A sír helyén később egy Szűz Máriának szentelt katolikus templom épült – legalábbis ez olvasható a várostól keletre található türbén elhelyezett táblán. De – magyarázza Pap Norbert, a pécsi egyetem földrajz tanszékének professzora – ez csak legenda. A táblát 1916-ban helyezte el a türbén egy helyi katolikus pap – politikai céllal.

Ekkor az Osztrák-Magyar Monarchia Törökország szövetségese volt az első világháborúban, és szükségük volt „megbonthatatlan barátságuk” szimbólumaira. A helyszínen most régészek kutatnak a szultán szíve után. Pap professzor ugyanis meg lett bízva Szulejmán szíve temetési helyének feltárásával – a BBC szerint szintén politikai céllal.

A Vatikánban, Velencében, Budapesten és Isztambulban található dokumentumok tanúsága szerint Szulejmán már 1529-ben tervezte Bécs ostromát. Pap professzor és kutatócsoportja ezeket a dokumentumokat is tüzetesen átvizsgálja. Kutatási eredményeiket szeptember 20-án szándékoznak publikálni.

Pap professzor szerint az ásatások nem csak Szulejmán szívéről szólnak, hanem az elmúlt 400 év történelmi és földrajzi rétegeinek átkutatásáról is. Az Oszmán Birodalom dúlása ugyanis felér egy mini jégkorszakkal – magyarázta a professzor.

Napjainkban Magyarország és Törökország miniszterelnöke jó kapcsolatot ápolnak egymással. Tavaly a Magyarországra látogató török turisták száma 45 százalékkal emelkedett. A közeli magyar-török barátság parkban van az a hely, ahol Szulejmán serege táborozott. Itt található – friss virágokkal – egy

Szulejmán szultánénak tartott sír is. Ez azonban Pap professzor szerint „merőben szimbolikus jelentőségű”. Itt terül el egy bronzkori sírhalom is, amelyet nemzedékek óta – tévesen – „török temetőnek” neveznek a helyiek.

Kolovics János polgármester büszke rá, hogy családi gyökerei a török idők Boszniájába nyúlnak vissza. Kolovics, a BBC-nek megmutatta egy modern, betonból készült turistaközpont művészi látványtervét is, ami tervek szerint a város mecsete mellett fog felépülni.

atv.hu / BBC

További belföldi híreink