Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2013-08-27 11:05:00

Mégsem egyszerre tartják az EP- és a magyar parlamenti választást

A Fidesz egyik elnökségi tagja szerint nagy valószínűséggel április 6-án lesz a magyar választás. Az MSZP és a DK egy-egy politikusa szerint sem egyszerre lesz az európaival.

Mint arról korábban beszámoltunk, Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese felvetette, hogy – tekintettel arra, miszerint az európai parlamenti választás nem júniusban, hanem májusban lesz – az európai és a magyar parlamenti választást tarthatnák egyszerre. „Nyilvánvalóan […] költséghatékonyabb az államnak, egyszerűbb az állampolgároknak” – fogalmazott januárban ezzel kapcsolatban Gulyás.

Jelen állás szerint – ahogy arról a Népszava is beszámolt - úgy tűnik, ebből mégsem lesz semmi, a Fidesz politikai érdekei ugyanis fölülírják a Gulyás által megpendített költséghatékonyságot és egyszerűséget.

Parlamenti tudósítónk teljesen más témáról beszélgetett a Demokratikus Koalíció egyik vezető politikusával, aki teljesen mellékesen megjegyezte: a két választást nem egy napon tartják. Az ügy előzménye, hogy egy vezető szocialista politikus még tavasszal annak a sejtésének adott hangot, hogy április 27-e lesz a magyar választás időpontja. Ez ugyanis az egyetlen, húsvét és május 1-e közötti vasárnap, márpedig a választás májusra tétele a baloldalnak, míg közvetlenül húsvét utáni lebonyolítása a mostani kormánypártoknak kedvez – vélte forrásunk, aki szerint ezen akár kétszázezer szavazat is múlhat.

Pártja hétfő délutáni elnökségi ülését követően a Fidesz egyik elnökségi tagját is megszólaltattuk ugyanerről. Azt megerősítette, amit szocialista kollégája hetekkel ezelőtt mondott, hogy tudniillik a magyar parlamenti választás nem május 25-én, az európaival együtt lesz, kormánypárti forrásunk azonban nem április 27-ét, hanem 6-át valószínűsítette. Szerinte húsvét, illetve május 1-e „ebből a szempontból nem oszt, nem szoroz”. „Nincs még konkrét döntés, de Viktor minél előbbre szeretné”- mondta. Mivel a jelenleg hatályos törvény szerint a választást áprilisban vagy májusban tartják, és az első áprilisi vasárnap 6-a, ezért a kormánypárti politikus szerint ekkor lesz a választás. „Nem kedvez a Fidesznek, ha megy az idő, ezért lenne jobb lehető leghamarabb” – tette hozzá, azt azonban visszautasította, hogy – akárcsak kicsit – előrehoznák a választást.

Azt elismerte, hogy Gulyás Gergely valóban felvetette lehetőségként a május 25-ét, „de ez az ő magánakciója volt, nem pedig egyeztetett fideszes álláspont”. Hozzátette: a május 25-i választással nem az lenne a baj, hogy május 1-e után van, hanem az, hogy egy egyszerre tartandó európai és magyar választásra jöhetnének és nyilván jönnének is egyrészt pénzek, másrészt vezető politikusok a nyugati európai baloldali pártok részéről. „A szociknak nincs pénzük, nekünk van. Ha május 25-én lenne a választás, a nyugati baloldali pártoktól érkező támogatás ezt könnyen kiegyenlíthetné” – hangsúlyozta. A politikus, bár expressis verbis nem mondta ki, de célzott arra, hogy a baloldalt sokkal inkább támogatnák saját nyugati testvérpártjaik, mint a Fideszt.

Az ügyben megszólaltattuk Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, aki azonban csak annyit mondott: „ez kizárólag Áder János köztársasági elnök kompetenciája”.

atv.hu, Szegő Péter

Ajánlom

További belföldi híreink