Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2013-08-07 11:41:00

Ozorai polgármester: „mi nem a fesztivál, hanem a drog ellen vagyunk”

Schranz Istvánné nem szeretné, hogy a világsajtó kábítószerrel kapcsolatban hurcolja meg a település nevét.

Ahogy beszámoltunk róla, a Fejér Megyei Kormányhivatal másodfokon engedélyezte az O.Z.O.R.A. fesztivál megrendezését. Az egyedi fesztivált – amely tavaly a kábítószerbotrányról híresült el - Fejér megyében, Dádpusztán rendezik meg hagyományosan.

A teol.hu-nak Ozora polgármestere elmondta, hogy az esemény mintegy 20-25 embernek ad munkát a faluból. Vannak, akik szobát adtak ki a községben, vállalkozók kitelepültek, mások főznek, vagy éppen a rendre vigyáznak a rendezvény területén.

Schranz Istvánné hangsúlyozta, hogy „mi nem a fesztivál, hanem a drog ellen vagyunk”. Az ellen, hogy a világsajtó kábítószerrel kapcsolatban hurcolja meg településünk nevét. Jó lenne, ha a rendőrség a sarkára állna, és a drogosokat eltávolítaná a területről. Nem is illik abba a paradicsomi környezetbe a kábítószer, tette hozzá Ozora polgármestere. A tulajdonos ugyanis meghívta a település vezetőit a területre.

Az elmúlt három napban összesen 45 külföldi állampolgárt állítottak elő kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt, hozta nyilvánosságra a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kedden. Dr. Varga Péter főkapitány ugyanis fokozott ellenőrzés rendelt el az O.Z.O.R.A. fesztivál kapcsán. Az elmúlt 24 órában 19 embert állítottak elő a rendőrök, akiket többnyire kábítószer-birtoklás gyanúja miatt hallgattak ki a nyomozók, majd szabadon bocsátották őket – mondta el a rendőrségi szóvivő. Két emberrel szemben felmerült a járművezetés bódult állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja is.

A látencia miatt nem lehet pontosan megmondani, hogy az utóbbi időben nőtt-e a kábítószer-fogyasztás a megyében, nyilatkozta a lapnak Molnár Gábor, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója. Ugyanakkor az utóbbi években jelentősen átrendeződött a kábítószer fogyasztás és a piac. A hagyományos és a jogszabályok szerint kábítószernek minősülő szerek fogyasztása területén visszaesés tapasztalható. Ugyanakkor megjelentek az új, úgynevezett pszichoaktív szerek. Ezekkel az a legnagyobb baj, hogy az élettani hatásai nem ismertek. Ráadásul összetételüket az előállítók állandóan változtatják. Mindig vannak olyanok, amelyek még nem szerepelnek semmiféle tiltó listán. Illetve mire megjelennek, már újabb formában árulják azokat. A klasszikus terjesztési formák is megváltoztak, hiszen az említett szerek az interneten megrendelhetők. Az utóbbi hónapokban újabb kábítószerfajta jelent meg a piacon több halálesetet okozva az országban.

A bűnüldözésben az új helyzet nem jelent új metodikát, legfeljebb a szakértői bizonyítás területén, tette hozzá Molnár. Elmondta még, hogy az új Btk. már tartalmazza a pszichoaktív anyaggal való visszaélés tényállását. Remélhetően nagyobb visszatartó hatása lesz annak, hogy a korábbinál nagyobb szigorral szankcionálja magát a kábítószer-fogyasztást is. –  Minden lehetséges módon fel kell hívnunk a fiatalok figyelmét, hogy az ismeretlen összetételű, az interneten keresztül könnyen beszerezhető, ismeretlen hatásmechanizmusú anyagok megjelenése miatt ténylegesen életveszélyben vannak, hangsúlyozta a bűnügyi igazgató.

Már öten meghaltak az országban a legújabb, para-metil-4-metilaminorex megnevezésű vegyületet tartalmazó kábítószer miatt.  Az igazságügyi szakértők egy június 8-án Budapesten elhunyt 25 éves budapesti nő, egy június 9-én szintén Budapesten meghalt 25 éves vásárosnaményi férfi szervezetében mutatták ki a vegyületet. Székesfehérváron június 9-én 18 éves helyi fiatalember, június 10-én Csákváron egy 28 éves helyi férfi, július 27-én Szekszárdon 22 éves százhalombattai hölgy vesztette életét kábítószer túladagolásban. Valamennyi esetben kimutatható volt szervezetükben a para-metil-4-metilaminorex jelenléte.

atv.hu / teol.hu

További belföldi híreink