Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2013-08-05 11:01:00

Ózd: a kánikula idejére megnyitnak egy elzárt kutat

Az MSZP-s Nyakó István koradélelőtt kereste fel a helyi polgármestert, aki ígéretet tett a víz biztosítására. A hírt először a polgármesteri hivatal is megerősítette, majd később pontosítottak: egy kutat nyitnak csak meg teljesen.

Ahogy beszámoltunk róla, vasárnap kiderült, hogy Ózdon a főként romák lakta városrészeiben sorban álltak vízért a közkutaknál, mert a helyi önkormányzat több kutat is lezárt vagy csökkentette bennük a nyomást.

Az ózdi önkormányzat szerint a közkutak "helytelen használata" több mint 10 millió forintjába kerül évente a városnak, ezért a 123 közcsapból 27-et lezártak, 61 kútnál csökkentették a nyomást, emiatt akár percekig is eltart, hogy tíz liter vizet folyasson valaki vödrébe, palackjaiba.

Nyakó István szocialista országgyűlési képviselő vasárnap és ma hajnalban is a helyszínen tájékozódott az eseményekről, és mint lapunknak elmondta, a cigánytelep lakóinak egy-másfél órát kellett sorban állniuk reggelente működő közkutaknál, hogy sorra jussanak. A tarthatatlan állapotra tekintettel Nyakó hétfő délelőtt felkereste a város polgármesterét és - amint lapunkat tájékoztatta - húsz perces megbeszélés végeztével arra a megállapodásra jutottak, hogy a polgármester a mai napon kinyittatja azokat a közkutakat, melyek a település legkritikusabb részein találhatóak. A polgármesteri ígéret úgy szól, hogy a kánikula idejére nyitják meg ismét a közkutakat.

Vas István, a polgármesteri kabinet tanácsadója az atv.hu megkeresésére koradélután megerősítette Nyakó állítását: megnyitják a csapokat. Fürjes Pál polgármester egykor sajtótájékoztatót tart az ügyben.

Később ismét beszéltünk Vas Istvánnal, aki pontosította pár órával korábbi nyilatkozatát. Eszerint 123 kút volt a városban, ebből egy június 27-i képviselő-testületi ülés határozata nyomán huszonhetet megszűntettek, hatvankettő esetében a maximális 40-50 liter/perces átfolyást csökkentették percenkénti öt literre, harmincnégy kút pedig maradt úgy, ahogy volt. Vas hangsúlyozta: mind a megszűntetett, mind a korlátozott, mind a teljes kapacitásában meghagyott kutak egyenletesen oszlanak el a városban, tehát nem igaz az, hogy kifejezetten egy-egy városrész lakóival szúrtak volna ki.

Vas hozzátette: a Hétestelepen az egyik eredetileg percenkénti öt literre korlátozott kút az eredeti tervektől eltérően megmarad teljes kapacitásában.

A szakember hangsúlyozta: hasonló eset történt a közelmúltban Tiszavasváriban is, és nem érti, hogy abból miért nem lett ügy, az ózdiból meg miért lett.

Együtt-PM: törvénytelen, embertelen és gyanús

Az ózdi önkormányzat közel 1,5 milliárd forintot kapott a Svájci-Magyar Együttműködési Programtól, hogy – a többi között – megoldja azoknak a településrészeknek a vezetékes ivóvízellátását, ahol ma még nincs bevezetve a víz. A vizet azonban még nem vezette be az önkormányzat ezekbe a házakba, „cserébe” viszont elzárta a közkutak egy részét – méghozzá a hőségriadó közepén- írja közleményében az Együtt-PM. "Az Együtt-PM Szövetség határozott álláspontja szerint az ózdi önkormányzat vízmegvonása nemcsak embertelen, de törvénytelen is"- írják. Véleményük szerint a közkutak elzárása törvényellenes olyan lakott belterületi városrészen, ahol az ingatlanokba nincs bevezetve a víz: "az itt élők ivóvíz-ellátásának biztosítása az önkormányzat alapfeladata"- írják. "A törvénytelen és embertelen lépés miatt az Együtt-PM Szövetség társelnöke, Juhász Péter ma beadvánnyal fordult az ombudsmanhoz, az ózdi önkormányzat működésének törvényességét felügyelő Kormányhivatalhoz és az ÁNTSZ-hez pedig azért, hogy annak kivizsgálását sürgesse, nem alakult-e ki a településrészen közegészségügyi vészhelyzet"- áll a közleményben. 

"Tűrhetetlen, embertelen"

Az LMP tűrhetetlennek és embertelennek tartja a nyári kánikulában bevezetett ózdi vízkorlátozást. Az ellenzéki párt véleményét Mile Lajos az LMP független országgyűlési képviselője ismertette hétfőn, Budapesten újságíróknak, azt követően, hogy az ózdi önkormányzat vízpazarlásra hivatkozva egyes közkutakat egy időre elzárt, míg másokra szűkítőket helyezett fel, így azokból csak csordogált a víz.
    
Mile Lajos hangsúlyozta, a kormánypárti városvezetésnek azonnal megoldást kell találnia a helyzetre, mert a vízkorlátozás szerintük elfogadhatatlan eszköz.
    
Az LMP a probléma hosszabb távú rendezésére országgyűlési határozati javaslatot készít, amellyel azt kívánják elérni, hogy a jogszabályok mindenki számára biztosítsanak elegendő mennyiségű vízhozzáférést - fejtette ki az ellenzéki képviselő.

DK: „ha valaki erősen pisil, jobban jön, mint most a kútból”

Fél öt körül sikerült elérnünk Varju László de iure független országgyűlési képviselőt, a Demokratikus Koalíció pártigazgatóját. Az ellenzéki politikus azt mondta: a délután háromra meg hirdetett tüntetésből sajtótájékoztató lett. Hozzátette: körülbelül öt tüntető volt. (A Facebookon 162-en biztosra, 135-en talánra ígérték, hogy ott lesznek – a szerk.)

Kérdésünkre a pártigazgató a rasszista szálat nem erősítette meg, de hangsúlyozta: az önkormányzat részéről „ez a lépés embertelenség hőségriadó idején”. Hozzátette: egy kisebb tüzet nem tudnak eloltani ennyi vízzel. „Ha valaki egy kicsit erősebben pisil, jobban jön, mint most a kútból” – fogalmazott.

Az országgyűlési képviselő nem vonta kétségbe a Vas István által elmondottak igazságtartamát, azonban hangsúlyozta: más ott leszerelni a kutakat vagy radikálisan csökkenteni a vízhozamot, ahol a házakban, lakásokban van víz és más, ahol nincs. „Ahol nincs, ott embertelenség” – ismételte önmagát.

Az atv.hu kérdésére Varju közölte: betegek, gyerekek álltak sorban vízért.

A politikus azt mondta: a vízellátást az önkormányzatnak alanyi jogon fizetnie kéne. Szerinte „ha az EU-forrásokat a kormány képes lenne fölhasználni, már rég lenne ezekben a házakban víz”. Az Európai Unión belül „nem normális állapot, hogy házon belül nincs vezetékes víz” – tette hozzá Varju László.

atv.hu / MTI

További belföldi híreink

Kapcsolódó cikkek, videók