Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2013-08-05 15:41:00

Megérkeztek az első lakók a vámosszabadi menekülttáborba

Megérkezett az első 30 menedékkérő hétfő délután a Vámosszabadi szélén, közvetlenül a magyar-szlovák határ közelében kialakított nyílt befogadóállomásra, ezzel hivatalosan is megnyitották az intézményt.

Megérkeztek az első lakók a vámosszabadi menekülttáborba

Ördög István, a Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalának menekültügyi igazgatója a bejáratnál újságíróknak elmondta: az első busszal koszovói menedékkérő családokat hoztak Debrecenből és Bicskéről. A következő napokban egyedülállók is érkeznek, részben Fekete-Afrikából.
    
Közlése szerint kezdetben 140-150 főt terveznek elhelyezni a 216 ember befogadására, mintegy 80 millió forintos költséggel kialakított táborban. Ezen a héten olyanokat visznek Vámosszabadiba, akik már átestek a regisztráción és az egészségügyi szűrésen. Ha a 150-es létszámot elérik, akkor előfordulhat az is, hogy frissen érkezetteket is elhelyeznek a menekülttáborban.
    
"Az látszik, hogy a migrációs helyzet elég hektikus. A tavalyi évben összesen alig több mint kétezer menedékkérő volt, most már  fél év alatt több mint 12 ezren jöttek" - jegyezte meg Ördög István.
    
Újságírói kérdésre megjegyezte: nagyon kicsi az esélyük a menekültjogi védelemre azoknak, akik gazdasági okokból menekültek el hazájukból.
    
Ördög István elmondta még, Magyarország továbbra is migrációs tranzitállamnak számít, a nyitott befogadóállomásokon elhelyezettek jelentős hányada - korábban fele-kétharmada, idén már négyötöde - "engedély nélkül eltávozott".
    
Leggyakrabban a pakisztániak állnak tovább ügyük lezárta előtt, jellemzően az afgánok és a szírek várják ki az eljárás végét. Nekik van a legnagyobb esélyük arra, hogy Magyarországon valamilyen védelmet kapjanak - mondta az MTI érdeklődésére az igazgató.

MTI

Ajánlom

További belföldi híreink