Itthon

2013-08-01 11:31:00

Sáling: a köznyelv „mutyikosoknak” hívja a trafikosokat

A köznyelv csak „mutyikosok”-nak hívja a Nemzeti Dohányboltokban dolgozókat - mondta Sáling József az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke beszélt az új pénztárgépekről is, amelyekkel kapcsolatban elmondta: az új gépek „olyan kispolski-szerűek lesznek, ahol nem a külcsín, hanem a belbecs számít.”

A trafik-ügy döglött úgy lesz, akárhogy nyúlunk hozzá - mondta Sáling József az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke szerint nem igaz az ellenőrzés alapja, mert azt állítják, hogy a fiatalkorúak védelme indokolta a módosítást, ezzel szemben a dohányforgalom újraszervezése történt, ezt kellene ellenőrizni. Sáling József elmondta: a köznyelv „mutyikosok”-nak hívja a Nemzeti Dohányboltokban dolgozókat. A szakszervezeti vezető arról is beszélt, hogy az ellenőrzés egyfajta kommunikációs trükk, hogy bebizonyítsák, hogy valóban a fiatalok védelme volt a cél. Sáling József szerint ha az eladó vitába kerül egy nem nagykorúval, aki nem akarja magát igazolni, akkor fel kell függeszteni az árusítást – mindenkit ki kell küldeni – amíg a kiérkező rendőr nem intézkedik. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke elmondta: az, hogy három hét után rászabadítanak egy teljes ellenőrzési hálózatot a trafikosokra, az azt jelenti, hogy a kormány valamit meg akar mutatni.

A pénztárgépekkel kapcsolatos változásokról Sáling József elmondta: nem tudta, hogy havi díjat kell fizetni a gépek után. A szakszervezeti vezető szerint jóval kevesebb lesz a NAV bevétele, mint számították, mivel a kereskedők nem egyszerre lépnek bele a rendszerbe. Sáling József szerint az új pénztárgépek „olyan kispolski-szerűek lesznek, ahol nem a külcsín, hanem a belbecs számít.” A berendezéseket Lengyelországban gyártják, az adatokat két rendszer kezeli, egy az üzlethelyiségben tárolja a forgalmat, egy másik továbbítja az adatokat a NAV felé.  

atv.hu

További belföldi híreink