Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2013-06-29 17:48:00

Molnár Róbert: a rezsicsökkentő állam nem hajlandó kifizetni a saját rezsijét

Ha az emberek ezt nem érzik, hogy milyen jól teljesít Magyarország, akkor komoly problémák vannak.

Molnár Róbert: a rezsicsökkentő állam nem hajlandó kifizetni a saját rezsijét

A kormány kilóra meg akarja venni az embereket a rezsicsökkentéssel, miközben az állam nem hajlandó fizetni az önkormányzatoknak, tehát nem fizeti a saját rezsijét – mondta Molnár Róbert az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy az általa vezetett Kübekháza júliusra 3478 forintos állami támogatást kapott. Kübekháza polgármestere szerint az, hogy idéntől feladatalapú finanszírozásra állt át az állam, komoly elvonásokat takar. A településvezető azt mondja: az állam minimális feladatot vett el tőlük, 0,4 álláshelynyit, de rengeteg pénzt elvontak. Semmilyen reform nem történt, nem vettek el semmilyen komoly feladatot, hiszen az iskolákat már korábban átadtuk állami finanszírozásba – fogalmazott. Molnár Róbert hozzátette: közmunkásokat is kell alkalmazniuk, úgy, hogy havi hatszázezer forintot is be kell fizetniük, hogy foglalkoztathassák a közmunkásokat. Jól hangzik az, hogy milyen jól teljesít Magyarország, de ha az emberek ezt nem érzik, akkor komoly problémák vannak – jelentette ki. A polgármester elmondta: nem drukkolnak a kormány ellen, de ha emberi életekről van szó, akkor őket fogjuk választani.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink