Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2013-05-31 17:19:00

Fideszes volt megyei közgyűlési alelnök kapott három évet vesztegetésért

Szabadságvesztésre, pénzbüntetésre és a közügyek gyakorlásától való eltiltásra ítélte a Miskolci Törvényszék a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés volt alelnökét és Onga község jelenlegi polgármesterét vezető beosztású, vagy fontosabb ügyekben intézkedésre jogosult hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette miatt – tájékoztatta Szabó József, a törvényszék szóvivője pénteken az MTI-t. Az ítélet nem jogerős, fellebbezések miatt a per a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

A szóvivő neveket nem említve elmondta: a megismételt elsőfokú eljárásban három év börtönbüntetést szabott ki a bíróság mindkét vádlottra.

Az MTI korábban arról számolt be, hogy a fideszes Gergely Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés vagyongazdálkodásért felelős egykori alelnöke és négy társa ellen 2009 februárjában emelt vádat vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés miatt a Debreceni Nyomozó Ügyészség a miskolci ITC-irodaház tervezett értékesítése kapcsán.

A vádirat szerint Gergely Zsolt anyagi ellenszolgáltatásért segített vállalkozóknak, hogy áron alul juthassanak hozzá a székházhoz. Az ügylet végül nem jött létre, az ingatlan a megyei közgyűlés tulajdonában maradt.

Az ügyészség korábbi közleménye szerint a borsodi önkormányzat 2007 márciusában döntött a tulajdonában lévő épület eladásáról. Az ingatlant felértékeltették, majd nyilvános pályázaton eladásra meghirdették. A vádhatóság szerint a közgyűlési alelnök anyagi előnyt kérve ajánlotta fel érdeklődőknek a segítségét, és közreműködésével vállalkozók még a nyilvánosságra hozatal előtt megismerték a pályázati kiírást.

Az ongai polgármester, a független Madzin Tibor a vád szerint pénzt kért azért, hogy elérje a képviselő-testületnél: a község külterületén mezőgazdasági művelésből vonjanak ki és minősítsenek át egy területet, amelyen vállalkozók benzinkutat és kamionparkolót szándékoztak építeni.

A vádlottak következetesen azt állították, hogy senkitől semmilyen ellenszolgáltatást nem kértek és nem fogadtak el.

MTI

Ajánlom

További belföldi híreink