Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2013-05-03 13:19:59

Torgyán: fontos, hogy a nemzeti oldal maradjon kormányon

A „neo-ultraliberális baloldal” győzelme óriási katasztrófa lenne az ország számára, ezért fontos, hogy a nemzeti oldal maradjon kormányon, még akkor is, ha látok kifogásolni valót a munkájukban – ezt Torgyán József mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Torgyán: fontos, hogy a nemzeti oldal maradjon kormányon

Az egykori független kisgazda vezető kijelentette: ha összehasonlítja a második Orbán-kormány teljesítményét a Gyurcsány vagy Bajnai nevével fémjelzett kormányokéval, akkor toronymagasan jobb a nemzeti oldal teljesítménye. Hozzátette: ha a baloldal nyerne a 2014-es választásokon, kétharmad nélkül nem tudnák kormányozni az országot, mert a közjogi tisztségeket a nemzeti oldal birtokolja. Torgyán József úgy látja, bár a baloldal most az összefogásra játszik, de olyan kétbalkezes politikát folytat, hogy a nemzeti oldalnak nincs félnivalója. Példaként említette, hogy az Együtt 2014 zászlóbontásakor azt tűzte ki céljául, hogy megszólítja a kormányból kiábrándult jobboldali szavazókat, de egyből nekiestek a magyarság totemállatának, a turulnak. Az ilyen dolgok miatt nem áll majd soha a baloldal mellé egy nemzeti érzelmű ember, mert akkor is belérúgnak, ha meg akarják szólítani – magyarázta. Torgyán József szerint a kormány mezőgazdasággal kapcsolatos politikája is hagy kívánnivalót maga után, de Bajnai Gordonhoz képest ez semmi, miatta számos gazda lett öngyilkos. Éppen ezért mondja az FKGP korábbi elnöke, hogy a baloldal toronymagasan vezet a nemzeti oldallal szemben a bűnök tekintetében. A jelenlegi kormánnyal szembeni kritikaként fogalmazta meg Torgyán József a felsőoktatás helyzetét, ami szerinte a kormány szűklátókörűségét mutatja. Kijelentette: őt személy szerint, és pártját is megbántotta a jelenlegi kormányzat, de azt sosem fogja megengedni, hogy a hazáját a „nemzetrontók” irányítsák. Torgyán József úgy látja, a baloldal mindig a fejlődés kerékkötője volt. A független kisgazda politikus elmondta: nem tér vissza a politikába, de abban mindenképpen segíteni akar, hogy ne a baloldal kerüljön hatalomra. Hozzátette: ha ez sikerül, a választások után, 2014. augusztus 20-ra össze fogja hívni a Független Kisgazdapárt országos gyűlését, hogy feltámaszthassák a pártot, és elkezdhessenek munkálkodni azon, hogy az FKGP személyében egy valódi nemzeti erő álljon az ország élére.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink