Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2013-04-07 19:39:00

A Fidesz-frakció elítélte az "Adj gázt" motoros felvonulást

Nyilvánvalóan provokatív az Élet Menete napjára hirdetett motoros demonstráció, amelyet a Fidesz-frakció ízléstelennek tart és elítél. Az Élet Menete Alapítvány is reagált.

   

"Aki az Élet Menete napján ilyen címmel, ezekre a helyszínekre hirdet meg demonstrációt, nyilvánvalóan provokatív célzattal teszi azt. Politikusként és évek óta az Élet Menete résztvevőjeként rendkívül ízléstelennek tartom és mélységesen elítélem ezt a szándékot" - áll a Rogán Antal frakcióvezető által aláírt vasárnapi közleményben.

    

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vasárnap közleményben szólította fel a hatóságokat, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel akadályozzák meg az Élet Menetével egy napra szervezett Magyar Motoros Menet megtartását, amelynek a szervezők az Adj gázt! címet adták, és felvonulásokkal érinteni akarják a zsidó negyedet, a Dohány utcai zsinagóga környékét is. A Mazsihisz szerint a rendezvény címe "félreérthetetlenül utal az Auschwitzban mérgesgázzal meggyilkolt több mint négyszázezer honfitársunk kínhalálára, s egyben felhívást jelent a rémtettek megismétlésére".

    

A Szabad Emberek Magyarországért SZEMA ugyancsak közleményben tiltakozott az április 21-re tervezett motoros felvonulás ellen. A szervezet felkérte a magyar kormány miniszterelnökét és belügyminiszterét, hogy a Nemzeti Érzelmű Motorosok felvonulásának engedélyét a rendőrség azonnali hatállyal vonja vissza, és "a rendőrség vezetősége kövesse meg a méltóságukban megsértett, fájdalmukból cinikusan gúnyt űzött zsidó közösség tagjait".

Ne adj gázt! – Az Élet Menete Alapítvány közleménye

Az Élet Menete április 21-i nagyrendezvénye napján provokatív demonstrációt szervez egy motoros csoport Budapest belvárosában, a Zsinagóga érintésével. Minden demonstráció legális, amelyet a rendőrség és a törvény megenged, de az nem jelenti azt, hogy ízléses is - írja az Élet Menete Alapítvány szerkesztőségünknek eljuttatott közleményében.

"Sőt, valami lehet legális és társadalmilag nagyon ártalmas egyszerre. Egy ilyen ízléstelen, provokatív demonstrációra, amennyiben a jog eszközével nem megy, a jóérzésű, normális emberek erejével tudunk csak válaszolni. Nem véletlen, hogy évről évre egyre többen vesznek részt az Élet menetén Budapesten, mert elegük van a rasszizmusból, a szélsőjobból.  Mi sok-sok tízezerrel többen leszünk április 21-én délután négykor az Élet menetén a pesti Duna-parton.  A mi emlékezésünk építi a normális magyar jövőt, a provokálók pedig rombolják azt!" - teszik hozzá.

"Közleményünkkel egy időben Az Élet Menete Auschwitzban emlékszik 200 magyar fiatallal arra a történelmi tragédiára, amihez vezettek korabeli provokáló csoportok és szélsőségesek emberiségellenes ténykedései" - írták.

MTI / atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink