Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2013-04-06 06:20:00

Konrád György „az idétlen tötyörgés” miatt bírálta az ellenzéket - az összefogást sürgette

A Kossuth-díjas író, a Nemzetközi PEN Club és a Brandenburgi Művészeti Akadémia volt elnöke, aki kedden töltötte be nyolcvanadik életévét az ATV Egyenes Beszéd című műsorában egyebek mellett a német és a magyar politikának a művészethez való viszonyulásáról beszélt, valamint sürgette az ellenzéki erők összefogását.

Konrád György „az idétlen tötyörgés” miatt bírálta az ellenzéket - az összefogást sürgette

Az ATV Egyenes Beszéd című adásából kiderült: Joachim Gauck német szövetségi elnök meleg hangú levélben köszöntötte Konrádot nyolcvanadik születésnapja alkalmából. Németországban a politika nem az alapján tekint a művészekre, hogy épp melyik párt van hatalmon – fogalmazott a világhírű író. Nem bánom, hogy a magyar kormány részéről nem üdvözöltek nyolcvanadik születésnapom alkalmából – mondta Konrád György. Az írót ugyanakkor Németországból sokan, köztük az államfő is köszöntötte a jeles alkalomból. Konrád György szerint ott más a filozófia, Németországban másként tekintenek az írókra és a művészekre. Ott nem számít, ki van hatalmon, a művészet független, többpárti elismerésben részesül – fogalmazott.

Kiderült: Konrád most is egy könyvön dolgozik, részletekbe azonban nem bocsátkozott. „Azt nem árulom el sosem, hogy éppen min dolgozom” – mondta.

A német politikai közállapotokat Konrád az alábbi példával mutatta be: Egy konferencián vett részt Berlinben, amelyen ugyancsak megjelent Elmar Brok, az Európai Parlament Külügyi Bizottságának CDU-s elnöke és Frank-Walter Steinmeier volt szociáldemokrata külügyminiszter, most az ellenzéki SPD frakcióvezetője a Bundestagban. A konferencia végén a vitatkozó felek még ottmaradtak egy darabig beszélgetni egymással, majd a távozó Steinmeyer odaszólt Broknak: „Elmar, hazavihetlek?”

Reménytelen

A magyar kormánnyal kapcsolatban azt mondta: akkor vált reménytelenné a helyzet, amikor Orbán Viktor a választások után egészpályás letámadásba kezdett és megalázta az ellenfelet. „Az őrültsége ennek a mostani vezetőcsoportnak az egészpályás letámadás, annak föl nem fogása, hogy miből áll az európai liberális demokrácia, amely a győztes többségnek különböző jogokat biztosít, de a vereséget szenvedett kisebbségnek is méltóságot és visszatérési lehetőséget ad” – fogalmazott. A Fidesz politikájával kapcsolatban úgy vélte: „ezek zsarnoki indulatok és ez nem európai jelenség”.

Konrád György szerint a magyar politikai osztálynak el kell gondolkoznia azon, hogy mit engedhet meg magának.

Bajnait támogatja

A Kossuth-díjas író az ellenzéket is kritikával illette, amiért „Bajnai és Mesterházy között nem dőlt el” a miniszterelnök-jelölt személye. Egyértelműen Bajnai Gordon mellett érvelt: kettőjük közül Mesterházy Attila a fiatalabb és a tapasztalatlanabb. Jó szervező, de „nem érezni benne a felnőttséget, érettséget, bölcsességet”, úgyhogy Bajnainak „jobb híján neki kell megerősítenie magát” a miniszterelnök-jelöltségért – vélte. „Ha ez a két ember nem tud erőt mutatni önfegyelemben és konszenzusképességben, hanem ehelyett ez az idétlen, gusztustalan tötyörgés van, akkor elmegy a kedve a nagyközönségnek” – fogalmazott.

Konrád végül a jobboldalnak azt üzente: rójon magára olyan normákat, mint a német CDU-CSU.

atv.hu

További belföldi híreink