Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2013-02-15 05:10:34

Nem énekeltek elég áhítattal: elbocsátás a református iskolában

Nem elég átéléssel énekelték az áhítatot, ezért két tanítónőt küldenek el a balatonfüredi Református Általános Iskolából. A szülők petíciót írtak, a tiszteletes szerint az ügy még folyamatban van, a polgármester munkahely-cseréről tud.

Nem elég átéléssel énekelték az áhítatot, ezért két tanítónőt küldenek el a balatonfüredi, egykor Bem József nevét viselő, ma Református Általános Iskolából. „Gyermekem sírva jött haza, hogy osztályfőnökét elbocsátják azzal az indokkal, hogy nem kellő átéléssel van jelen a reggeli áhítat során, és egy petíciót is hozott haza, amiből kiderült, hogy a hír valós” - nyilatkozta lapunknak egy balatonfüredi szülő. Megkeresésünkre egy másik édesanya is megerősítette az állítást. Mindkettejük gyermeke az érintett általános iskolában tanul, így nem szerették volna nevüket felfedni, de beszámoltak tapasztalataikról. Szerintük a szülőket és a tanárokat kihagyták a döntési folyamatból, már csak a kész tényekkel szembesültek. Az egyik szülő úgy tudja, az egyik tanítónő már meg is kapta a 2013. szeptember elsejére vonatkozó felmondást.


Furcsa viselkedés

„Február 13-án a szülői munkaközösség pár tagja megbeszélés címén időpontot egyeztetett a Nagytiszteletű Úrhoz, amire - mivel véletlenül megtudtuk - páran szintén elmentünk” - mondta el az egyik anya. Miklós Ferenc tiszteletes fél órát tudott az ügyre szánni: „a két pedagógus elbocsátását a Református Közoktatási Törvény 44.§ megszegésével indokolta. Mi szülők megkérdezve, hogy a törvény melyik pontját szegték meg tanáraink, azt válaszolta a tiszteletes úr: olyan furcsán viselkednek.”

A megbeszélésen a szülők számára az is kiderült, hogy a presbitérium is megszavazta a döntést, bár a tagok személyesen nem is ismerik a tanárnőket - részletezte az egyik résztvevő az atv.hu-nak.   „Sajnos Miklós Ferenc határozottan kiküldött minket, megakadályozva, hogy tovább beszéljünk. Azt a kérésünket, hogy szeretnénk a teljes presbitériummal beszélni, szintén elutasította” - tette hozzá a szülő.

A paragrafus

Szerkesztőségünk megkereste az említett paragrafust, amely szerint „a pedagógus kötelessége, hogy hivatásához és fogadalmához híven a lehető leghatékonyabban segítse a reá bízott növendékek szellemi-lelki-testi fejlődését, Istenhez hűséges, egyházával és hazájával szemben elkötelezett, tevékeny keresztyén életre jutását; tartsa meg a munkájával kapcsolatos fenntartói és intézményvezetői előírásokat, valamint intézménye tanulmányi- és munkarendjét; működjék együtt vezetőivel, munkatársaival és növendékei szüleivel; képezze magát szaktudományaiban, a neveléstudományban, szaktárgyai tanításának módszertanában és mindazon területeken, amelyek segíthetik abban, hogy hatékonyabban munkálkodhassék az intézmény céljainak  megvalósításáért.”


A petíció

„Soha, egyetlen Csalái Vasárnapról nem hiányoztak ők, ne legyen hátrány számukra, hogy Ön szerint, nem énekelnek elég lelkesen” - álltak ki a szülők a petícióban a két tanítónő mellett, akik egyébként nem tudtak az aláírásgyűjtésről.

„Kérjük a Nagytiszteletű Urat (Miklós Ferenc tiszteletest - a szerk.), gondolja át döntését, fontos, hogy az iskolánkban megmaradjanak az elhivatott, magas színvonalú oktatást végző, türelmes, kedves, tapasztalt pedagógusok” - érveltek a petícióban, melyet egyébként a szülők fele már aláírt. Próbálnak érdemi kommunikációt is kialakítani a helyzet megoldására.  

Lapunknak elmondták, a polgármesterrel is felveszik a kapcsolatot. Bóka István úgy nyilatkozott, várja a szülőket bármilyen felmerülő probléma esetén, és mindent megpróbál megtenni, hogy „a lehető legjobb megoldás” szülessen meg.

Más értékrend - nincs szolgálati lehetőség

Miklós Ferenc tiszteletes megkeresésünkre azt mondta: „Két tanítónőről van szó, kérem szépen, de az a kérdésem, hogy Önöket ki informálta erről?” Majd hozzátette: a református iskolákban a Magyar Református Egyház törvényei szerint történik az oktatás, és történik a pedagógusok szolgálata. „Ezeknek a törvényeknek aki megfelel, az szolgálhat, aki nem felel meg, aki más világnézetet vall, vagy más módon, más értékrend szerint él, annak nincsen szolgálati lehetősége.” Majd az is kiderült, hogy "itt ez még folyamatban van, ez nem lezárt dolog, és én javasolnám tisztelettel, hogy a névtelen dolgokkal, azokkal ne foglalkozzunk.” Mikor arra kérdeztünk rá, hogy valóban egyeztetett-e a tiszteletes a presbitériummal és az önkormányzattal az ügyről, azt a választ kaptuk: „Mondom, névtelen dolgokkal ne foglalkozzunk.”

 

A megkérdezett szülők egyébként hozzátették, hogy a tanárok „szakmailag és emberileg is sokat adtak a gyerekeknek”, és rossz hír után „továbbra is korrektül végzik feladatukat, és a Nagytiszteletű Úr által meghatározott áhítatokat is megtartják.”

Helycsere?

Bár a döntés szerint a két tanítónő nyárig maradhat, jövő szeptemberben már nem kezdheti meg itt a munkát, mert helyükre egy másik általános iskolából érkezik két, a református szellemnek megfelelő tanár - osztotta meg szerkesztőségünkkel több szülő is a jövőbeni terveket.

Mindezt Balatonfüred polgármestere, Bóka István is megerősítette. Ám ő úgy tudja, valójában munkahelycseréről lenne szó. „Nem tudok elbocsátásról. Én azt tudom, hogy két, református általános iskolában tanító alsó tagozatos tanítónő és egy másik iskolában tanító két alsó tagozatos tanítónő közös megegyezéssel történő cseréjéről lenne szó” - nyilatkozta Bóka az atv.hu-nak, majd később úgy pontosított: „azt közölték velünk, hogy meg kívánják szüntetni a munkaviszonyukat, de fel lett ajánlva számukra másik iskolában tanítási lehetőség.”

A polgármester szerint érthető, hogy mivel református iskoláról van szó, így a megerősödéséhez „nyilván olyan pedagógusokra van szükség, akik nemcsak tolerálják, de el is fogadják ezt a részt. Amiről a fenntartó engem tájékoztatott, az az, hogy ennél a két kolléganőnél azt látja, hogy ők ezt nem tudják elfogadni.” Persze ezzel nincs probléma, de ha másik iskolában van két másik tanárnő, aki szívesen tanítana református szellemben, akkor a csere humánus megoldásnak tűnik - jegyezte meg.

"Nem akarunk papneveldét csinálni"

2012. augusztus 31-én Miklós Ferenc tiszteletes azt mondta el a helyi televíziónak, a Füred TV-nek, hogy „az iskolát az egyház nem megszállta, hanem megmenteni szeretné tanárostul, műszaki személyzetestül, mindenestül.” Akkor megígérte, „mi nem akarunk papneveldét csinálni ebből, hanem tisztességes, hívő magyar embereket nevelni a szó legteljesebb, legnevesebb értelmében, felekezetre való tekintet nélkül”.

50 évre az egyházé

A Balatonfüredi Református Egyházközség 2012. szeptember 1-jétől határozatlan időre, de legalább 50 évre vette át a balatonfüredi Bem József Általános Iskola fenntartói jogát. Erről Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 79/2012. (IV.2.) határozatában tett szándéknyilatkozatot. Ezt az iskola igazgató-helyettese, Sáriné Lilla is megerősítette, ám a két tanítónő kérdésében már nem nyilatkozhatott: „ez mind a fenntartó és az igazgató hatásköre, erről nekem nincs jogom beszélni.” Az igazgatónőt, Köz Kádi Saroltát azonban nem értük el, mivel továbbképzésen van jelenleg.

A szerkesztőségünknek nyilatkozó szülők elmondása szerint tavaly a többség azért nem döntött az iskolaváltás mellett, mert azt az ígéretet kapták, hogy a különböző vallásokat tiszteletben fogják tartani.

atv.hu

További belföldi híreink