Itthon

2013-02-13 18:34:06

Hivatalos: Kerék-Bárczy Szabolcs szakít Bokros Lajossal

Egy, az ügyre rálátó forrásunk szerint Kerék-Bárczy Szabolcs, a Szabadság és Reform Intézet ügyvezető igazgatója otthagyja Bokros Lajost, az intézet kuratóriumi elnökét. A szakítás tényét mind Kerék-Bárczy, mind Bokros megerősítette az atv.hu-nak.

„Február 28-ig együtt dolgozunk, utána elválnak útjaink” – közölte megkeresésünkre Kerék-Bárczy Szabolcs, többet azonban nem volt hajlandó elárulni.

Bokros Lajost közvetlenül nem sikerült elérnünk, de sajtófőnökén, Kuli Alexen keresztül igen. Szó szerint megerősítette a Kerék-Bárczy által elmondottakat, annál többet azonban nem kívánt nyilatkozni.

 Egy, a kettejük konfliktusát ismerő forrásunk szerint politikai, de nem elvi, hanem abszolút gyakorlati, sőt: módszertani különbségek vannak köztük. Egy konzervatív-liberális párt megalakításának mikéntje volt a szakítás oka. A volt Los Angeles-i főkonzul komoly, módszeres pártépítésbe kezdett volna, míg az európai parlamenti képviselő, volt pénzügyminiszter úgy látja: az ő személye mint zászló – sőt: fáklya – elég lenne a bázis sikeres megszólításához – magyarázta informátorunk. „Bokros szerintem három főt sem tudna elvezetni, egyébként meg az ország legokosabb embere” – érzékeltette forrásunk, hogy szerinte a konfliktusban Kerék-Bárczynak van igaza.

atv.hu, Szegő Péter

További belföldi híreink