Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2013-02-12 06:40:25

Három ok, amiért Mesterházy nem kommentálja Bajnai kijelentéseit

Az MSZP elnöke tiszteli a volt miniszterelnököt, a nyilvános üzengetést hibának tartja, a demokratikus ellenzék közös ellenfele pedig Orbán Viktor.

Nem kívánta kommentálni Bajnai Gordonnak az MSZP-re vonatkozó nem túl hízelgő szombati kijelentéseit az ATV Szabad Szemmel című műsorában Mesterházy Attila szocialista pártelnök.

Mint megírtuk, évértékelő beszédében Bajnai azt mondta, az MSZP nem elég hiteles, nem eléggé támogatott és nem rendelkezik elég szakértelemmel ahhoz, hogy egymaga képes lenne kormányozni az országot.

Az MSZP elnöke a Szabad szemmel vendégeként azt mondta, „én ezt nem szeretném minősíteni, mert talán nem volna helyénvaló.” Kiderült, hogy bár van véleménye, mégsem szeretné elmondani.

Ennek egyik oka - ahogy a pártelnök felidézte közös múltjukat, amikor ő még frakcióvezető volt a Bajnai-kormány alatt – hogy „nagyon jól megismertem és tisztelem őt.”

A másik ok az, hogy a szocialista pártelnök szerint nem lehet nyilvános minősítésre építeni egy szövetséget. „Nekem nem Bajnai Gordon az ellenfelem, nem Gyurcsány Ferenc az ellenfelem, nem Schiffer András az ellenfelem, hanem Orbán Viktor az ellenfelem” – fejtette ki Mesterházy a műsorban. Szerinte a szövetségre szükség van, így ennek érdekében a közös pontokat kell keresni, nem pedig az ellentéteket: „a nyilvános minősítés egy zsákutca, és szerintem Orbán Viktor malmára hajtja a vizet.”

A harmadik ok, amiért Mesterházy inkább nem kommentálta Bajnai kijelentéseit az, hogy „Bajnai Gordon most nagyon nagy fába vágta a fejszét”, azaz pártot alapít, és több különböző szervezetet kell összefognia. Mesterházy elmondása szerint - saját tapasztalata alapján - már ismeri, milyen komoly erőfeszítéseket igényel mindez: „Nagyon őszintén mondom, azt kívánom Bajnai Gordonnak, hogy ő is sikeres legyen ebben” – tette hozzá a pártelnök.

A cél, hogy azokat a szavazókat is meg tudja szólítani az Együtt 2014 és a szövetség, akiket az MSZP nem tud, hiszen ez a szövetség lényege: „Ha ez a kettő komplementer módon kiegészíti egymást, akkor Orbán Viktornak komoly problémái lesznek nemsokára.” Bár 2013 végére kiderül, hogy melyek az erősebb pártok, és ki-milyen pozíciót foglalhat el, addig az elsődleges feladat, hogy szavazókat kell gyűjteni, és a „Reményt és biztonságot!” szlogent tartalommal kell feltölteni – emelte ki a pártelnök a beszélgetésben.

Mesterházy Attila a műsorba elhozta részletesen kidolgozott és lebontott programjukat is. „Ez a mi álláspontunk, világos, transzparens, mindenki számára érthető, sok egyeztetés van mögötte”, melyet sok civil szervezet is támogat - hangsúlyozta. Majd hozzátette, hogy „a jó kormányzást, a korszakváltást, ezekkel a programokkal lehet megalapozni.”

Szerinte ugyanis nem elég a részleteket a választás után átgondolni: „a jogállami keretet fel kell tölteni tartalommal.”

Optimista lévén Mesterházy végszóként összefoglalta az MSZP eddigi eredményeit is: „Mi 17 százalékról kezdtük a támogatottságunkat 2010-ben, ma 32 százalékon állunk, vagyis 1,3-1,4 millió ember áll a Szocialista Párt mögött, az országban minden 5000 fő feletti településen meg tudtuk őrizni az MSZP infrastruktúráját, szervezettségét, aktivistáit.”

Mesterházy szerint ezeket az eredményeket nem szabad leértékelni, „ez egy nagyon nagy erő, amit nem szabad elpocsékolni.”

A pártelnök vigül emlékeztetett rá, hogy jövőben -  az LMP képviselpcsoportjának megszűnése miatt - az MSZP lesz a parlamentben az egyetlen, frakcióval rendelkező demokratikus ellenzéki párt. Ennek a felelősségnek tudatában is vannak, így még inkább nyitottak és együttműködőek lesznek a továbbiakban – tette hozzá Mesterházy Attila.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink