Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2012-12-15 10:10:03

Harminc ország képviselője követeli a Jobbik betiltását

150 politikus, köztük az Európai Parlament német és spanyol alelnökei nyilatkozatban ítélték el a Jobbikot a párt tagjainak antiszemita kijelentései miatt. Felszólították továbbá a magyar hatóságokat, hogy alkotmányossági szempontból vizsgálják felül a Jobbik alapelveit és iránymutatásait. A képviselők nyílt levelüket elküldték Áder János köztársasági elnöknek, Orbán Viktor miniszterelnöknek és Kövér Lászlónak, az országgyűlés elnökének. A híradónknak nyilatkozó német politikus szerint Európában példátlan náci beszéd volt Gyöngyösi Márton felszólalása, amelyben zsidó származású magyar állampolgárok összeírására szólított fel.

Harminc ország képviselője követeli a Jobbik betiltását

Harminc ország képviselői csatlakoztak ahhoz nyílt levélhez, amit Brüsszelből ma küldtek el Budapestre.

"Nemzeti parlamentünk megválasztott tagjaként, képviselve szavazóinkat mindenütt az egész világon, mély aggodalmunkat fejezzük ki, és határozottan elítéljük Gyöngyösi Márton, országgyűlési képviselő közelmúltban tett nyilatkozatát, melyben a kormány és a parlament zsidó származású képviselőinek listázására szólított fel." – így kezdődik az a nyílt levél, amelyet 150 politikus, köztük Alexander Alvaro, az Európai Parlament német, és Alejo Vidal-Quadras, a testület spanyol alelnöke is aláírt.

Az európai képviselők szerint Gyöngyösi Márton kijelentése nem egyedi eset volt, hanem a Jobbik párt tagjai részéről az elmúlt hónapokban tett sorozatos megnyilvánulások folytatása, amelyekkel egyes magyarországi kisebbségeket igyekeznek megbélyegezni.

"Felkérjük a magyar hatóságokat, hogy Magyarország demokratikus Alaptörvényének megfelelően vizsgálják felül a Jobbik párt alapelveit és iránymutatásait. … Támogatásunkról biztosítjuk országgyűlési képviselőtársaink fellépését, akik az ilyen gyűlölködés ellenére is nyilvánvalóvá teszik egyet nem értésüket az ilyen növekvő és veszélyes csoportok nyilatkozataival valamint tetteivel szemben." – áll a nyilatkozatban.

Az aláírók egyike Gert Weisskirchen professzor, aki 35 éven volt a német Bundestag tagja, híradónknak azt mondta, hogy Gyöngyösi felszólalása igazi náci beszéd volt, amellyel szemben Európa és a civilizált világ nem maradhat néma.

„A különbséget az jelnti, hogy most olyan nyelvezetet hallottunk, amelyet Adolf Hitler használt. Ezért most olyan egyértelmű üzenet szükséges, amiből kiderül, hogy Európában soha nem tűrünk el ilyen hangokat” – nyilatkozta híradónknak Gert Weisskirchen a német SPD párt képviselője.

A szociáldemokrata politikus szerint a német neonáci párthoz hasonlóan indokolt lenne a Jobbik tevékenységének alkotmányossági felülvizsgálata is.

atv.hu

További belföldi híreink