Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2012-12-13 08:42:08

Népszabadság: nem lesz TV és internet több mint száz településen?

Több mint száz, a legszegényebbek közé tartozó településen szűnhet meg a tévé- és internetszolgáltatás a közműadó miatt – írja a csütörtöki Népszabadság.

A lap információja szerint sok kisebb kábeltévés szolgáltató dönthet úgy, hogy huszonnyolcezer háztartásban megszünteti a szolgáltatást. A közműadó a kisebb településeken szolgáltatókat a sávos adókedvezmény ellenére is veszteségessé teszi, ugyanis az egy előfizetőre jutó adó sokszor több ezer forintot jelent, amit nem lehet a fogyasztókra hárítani. (Az adó méterenként huszonöt forint a legkisebb cégek esetében.)

A lap példaként a negyven nógrádi falut kiszolgáló Gergely Háló Kft.-t említi, amelynek négy és fél millió forint nyereség mellett vezetékei után mintegy tizenhat millió forint közműadót kellene fizetnie.

A Népszabadság szerint megoldást jelentene, ha a hátrányos helyzetű területeken szolgáltató cégek adóját jelentősen mérsékelnék, vagy akár mentességet adnának számukra.

MTI, hvg.hu, Népszabadság

Ajánlom

További belföldi híreink