Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2012-10-06 16:34:48

Csaba László: úgy tűnik vége a válságnak, mégsem hiteleznek a bankok

A világnak úgy tűnik, mintha vége lenne a válságnak, de a dolgok nem tértek vissza az eredeti kerékvágásba: a bankok nem hiteleznek, egyes államok a csőd felé tartanak, az EU-ban pedig egy radikális átalakulás előjelei érzékelhetők - mondta Csaba László egyetemi tanár a történelemtanárok 22. országos konferenciáján, Budapesten szombaton.

Csaba László történeti áttekintésében kiemelte: az elmúlt évtizedekben a pénzügyi közvetítő rendszeren belül világszerte felértékelődött a tőzsde és leértékelődött a banki szféra, elsősorban a globalizáció és az állami szabályozók megkerülésének feltartóztathatatlan terjedése miatt. Mindez visszafordíthatatlan folyamat.

   

Magyarországon a rendszerváltás után a tervgazdaságból a bankrendszer által vezérelt gazdaság alakult ki. A volt szocialista országok között vannak, amelyekben a bankokon keresztül továbbra is az állam irányítja a beruházásokat, például Oroszország, másutt, így például Magyarországon beáramlott a külföldi tőke a bankrendszerbe - mondta az oktató. Hozzáfűzte: ennek vannak előnyei is. Például az elmúlt években a magyarországi kereskedelmi bankokban képződött sok tízmilliárdos hiányt nem a magyar adófizetők, hanem a külföldi tulajdonosok állták.

   

"Marx szerint a tőkének nincs hazája, ennél talán már csak az rosszabb, ha a hazának nincs tőkéje" - jegyezte meg a Közép-európai Egyetem tanára.

   

Csaba László kifejtette: a 2000-es évek első felében világszerte úgy tűnt, megállíthatatlanul dübörög a gazdaság, örökké tart a hitelezési láz. A gazdaság sok szereplője úgy vélte: "Ez a parti sose ér véget".

   

Majd mindez az ellenkezőjébe fordult, és a válság következtében leállt a hitelezés. Ennek következményei, bezárt bankfiókok, impozáns bankcenterek láthatók szerte a régióban. Zárva tartásból azonban a bankok sem tudnak megélni. A válságoknak pedig egyszer úgyis vége, csak nem mindegy, hogy mikor - mondta a Csaba László.

   

Ezt az országot jól félrekezelték rossz gazdasági tankönyvek leegyszerűsítő receptjeivel, a jelenlegi helyzetet azonban nem lehet huszárvágással megoldani. Optikai csalódás például az, hogy "a bankok bőre alatt is pénz van". Hitelezés nélkül nem megy, ez a növekedés korlátjává válhat - figyelmeztetett a szakember.

   

Csaba László a rendezvény szünetében kérdésre válaszolva újságíróknak elmondta: üdvözli, hogy a jegybank kikerült a tranzakciós illeték hatálya alól.

Ajánlom

További belföldi híreink