Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2012-05-06 18:31:00

Gyurcsány-féle plágiumvád: megszólal a volt pécsi iskolaigazgató

Arcát, és nevét is vállalva beszélt az ATV híradójának annak a pécsi iskolának az egykori igazgatója, amelyikben – KISZ titkárrá választása után – Gyurcsány Ferencnek a tanévkezdéssel kapcsolatos ismeretek megszerzését kellett elsajátítania. Mint mondta, Gyurcsány nem a kötelező tanítási gyakorlatra jelentkezett nála, hanem azzal kellett ismerkednie, hogy a tanév beindítása milyen feladatokkal jár. Gyurcsány ekkor kérte meg az igazgatót, hogy sok elfoglaltsága miatt akkor jöhessen az iskolába, amikor az ideje engedi. Ehhez az iskola akkori igazgatója hozzájárult.

Gyurcsány-féle plágiumvád: megszólal a volt pécsi iskolaigazgató

atv.hu a Facebookon! Ossza meg véleményét a közösségi hálón is!

„Amikor én találkoztam Gyurcsány Ferenc főiskolai hallgatóval, akkor én már tudtam, hogy ő a főiskola KISZ-titkára, hiszen a Dunántúli Naplóban is megjelent, meg én tájékozott voltam ebből a szempontból. Akkor mondta, hogy rengeteg feladata van. Fölmentést kapott ennek a kéthetes időszaknak az eltöltése alól. Azt mondtam neki, hogy akkor jöjjön egy-egy foglalkozás megtekintésére, amikor ráér” – fogalmazott Jedlicska János, az iskola akkori igazgatója az ATV-nek.

A nyugdíjas iskolaigazgató nagyon meglepődött, amikor arról értesült, hogy ő fölmentést adott volna Gyurcsánynak a kötelező tanítási gyakorlat végrehajtása alól. Ezt már csak azért sem tehette, mert arról fogalma sincs, hogy a gyakorlatot Gyurcsánynak hol kellett teljesítenie.

„Több helyre is elmehetett volna, de egy iskolát biztos, hogy kijelöltek számára, ahol kellett ezt végezni a megfelelő mentor irányítása mellett, aki a zárótanításánál egy szakmai jegyet adott neki, amit bevitt az illetékes főiskola tanulmányi osztályára és azt jegyezték be az indexébe a mentor aláírásával” – közölte Jedlicska.

A nyugdíjas igazgatót is meglepte, amikor megtudta, hogy egy róla titokban készült fölvételen azt mondja: ő fölmentést adott a kötelező gyakorlat alól.

„Nem tudom, hogy ezt ki vette. A televízióban hallottam – legnagyobb meglepetésemre. Nem fedte teljes egészében a valóságot, amit a Hír TV leközölt” – mondta Jedlicska.

Az ATV munkatársának kérdésére a volt iskolaigazgató azt felelte: „Rejtett kamerával vették föl, amin nagyon föl is vagyok háborodva. Negyvenéves pedagógus munkásságom után ezt kellett megérnem.” További érdeklődésünkre hangsúlyozta: nem tudta, hogy a Hír TV fölvételt készít róla. „Nem is mondták, hogy a Hír Televíziótól vannak itt nálunk” – tette hozzá.

A titokban készült fölvétel közzététele az igazgató családját is fölháborította. A családot leginkább az zavarja, hogy a nyugdíjas igazgató tudta és hozzájárulása nélkül használták föl az általa elmondottak egy részét úgy, hogy abból bármilyen következtetést is le lehetett vonni. A család egyébként gondolkodik azon, hogy följelentést tesz a fölvétel készítője ellen.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink