Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2012-04-11 16:03:02

Kétszeres gázsi: újabb fideszes botrány Kiskunfélegyházán

Közérdekű bejelentés érkezett a Központi Nyomozó Főügyészséghez Kapus Krisztián, Kiskunfélegyháza fideszes polgármestere, országgyűlési képviselő tevékenysége kapcsán, miután a néhány hónapig működő városi Vagyonkezelő Zrt-n keresztül több millió forintot fizetett ki az önkormányzat - a feltételezések szerint feleslegesen és részben jogtalanul.

Kétszeres gázsi: újabb fideszes botrány Kiskunfélegyházán

atv.hu a Facebookon! Ossza meg véleményét a közösségi hálón is!

A helyi Vagyonkezelő Zrt-t képviselő-testületi határozattal 2012. június 23-val négy évre hozták létre. Az ügy lényege, hogy a vezérigazgatónak megválasztott Gyarmati Menyhértnek nem csupán a mintegy 440 ezres igazgatói fizetés járt a várostól, hanem egy - a nyilvánosság által nem ismert - megbízási szerződés nyomán három hónapon keresztül további havi 595 ezer forinthoz jutott, június 1-től fogva. A szerződés szerint Gyarmatinak a zrt. létrehozásának előkészítése volt a feladata - éppen az, amit június 23-tól már vezérigazgatóként is végeznie kellett volna. Vagyis ugyanazon a jogcímen járt neki két fizetés - közpénzből. A testület elé nem vitt szerződésen Kapus Krisztián polgármester aláírása szerepel, mint ahogy a kifizetéseket is ő engedélyezte.

      Az egyszerre polgármester és országgyűlési képviselő Kapus Krisztiánnak nem ez az első ügye, amivel az országos nyilvánosság elé kerül.

A történtek miatt a Jobbik tett bejelentést a Központi Nyomozó Főügyészségen. Szerintük nem csak a Gyarmati Menyhérthez köthető, vélelmezhetően jogtalan kifizetéssel van probléma, hanem a tavaly novemberben a képviselő-testület által megszüntetett Vagyonkezelő létrehozása eleve indokolatlan volt, a kitűzött feladatot nem végezte el, ám vezető tisztségviselői folyamatosan fizetést kaptak.


Mégsem ingyen?

Az ügy érdekessége, hogy a Vagyonkezelő létrehozását a Primatus Ecofinance Consulting BVBA nevű tanácsadó cég javasolta az önkormányzatnak. Ennek a cégnek az egyik képviselője éppen a Vagyonkezelő igazgatói székét elfoglaló és plusz megbízási szerződéssel háromszor 595 ezer forintot "húzó" Gyarmati Menyhért volt. Ugyanakkor Kapus Krisztián korábban - a városi kórház korábbi igazgatója ellen zajlott fegyelmi eljárás során - jegyzőkönyvbe mondta, hogy a Primatus Ecofinance Consulting BVBA tanácsadói ingyen dolgoznak a városnak.

Kapus Krisztán polgármester a Petőfi Népe megyei napilapnak a következőket nyilatkozta az üggyel kapcsolatban: „Sajnálatos dolognak tartom, hogy Kiskunfélegyháza folyamatosan ellenzéki rágalmazások és vádaskodások tüzébe kerül. Jobbnak tartanám, ha a képviselők energiáikat ehelyett a város javára és fejlődésére fordítanák. Természetesen a képviselő-testület és az önkormányzat áll az ügyek tisztázása elé.” 

Gazdag múlt

Kapus korábban azzal vívta ki a szélesebb közvélemény érdeklődését, hogy megvert egy köztiszteletben álló orvost, majd pedig a félegyhézi Fidesz-frakcióval is összetűzésbe keveredett.

A 39 esztendős Kapus Krisztián a Fideszen belül a 2006-os választások után kezdett felfutni. Az akkori országgyűlési választásokon Endre Sándor fideszes jelölt – minimális szavazatkülönbséggel – kikapott a szocialista Garai Istvántól, ezért a pártban új jelölt után néztek. A fiatal, agilis, törekvő Kapus megfelelő választásnak tűnt. A politikus számos diplomát szerzett – többek között magyar-könyvtár, orosz irodalom és nyelvtanári képesítése mellett katolikus hitoktatói oklevéllel is rendelkezik –, és 2003-tól a helyi katolikus gimnáziumot és szakiskolát igazgatta. 2010 tavaszán, az országgyűlési választásokon sikeresen hozta a körzetét, ősszel pedig a polgármesteri székbe is beleülhetett nem egészen 38 százalékos támogatottsággal.

atv.hu/ S. I.

További belföldi híreink