Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2012-01-25 06:40:59

Megszűnik a négyórás közmunka

2012-től csak hat és nyolc órában lehet majd közmunkát vállalni. A 132 milliárdos keretből 206 ezren dolgozhatnak, a foglalkoztatásért felelős államtitkár szerint nem ez javítja majd a statisztikát, hanem a versenyszféra dolgozói létszáma.

Négyórás munka már nem lesz Magyarországon 2012-ben, hanem csak hat és nyolc órás foglalkoztatások fognak indulni – közölte Papp Károly, a közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkár. Az országos közmunkaprogramban 45 ezren kaphatnak állást, ők 8 órában 11 hónapig dolgozhatnak. A 6 órás foglalkoztatással járó önkormányzati közfoglalkoztatást 79 ezren vehetik igénybe, míg a kistérségi mintaprogramokban 67 ezren vehetnek részt. Minderre a költségvetésből 132 milliárd forintot különítettek el, ebből összesen 206 ezer ember vállalhat közmunkát.

Az országos programban a vasút, a közútkezelő, az erdészetek, a vízügy, az autópálya kezelő, nemzeti parkok, a rendőrség és a katasztrófavédelem kapcsolódnak be. A szakképesítést vagy középiskolai végzettséget nem igénylő munkáknál nettó 47 ezer forintot kereshetnek a közfoglalkoztatottak, ahol képzettségre van szükség, ott hatvan ezret, nyolc órás munkavégzésért.

Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár szerint a versenyszférában dolgoznak most 30-40 ezerrel többen, mint egy évvel ezelőtt. Mint mondta, a közmunka nem javítja a statisztikát.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamaránál idén 25-30 ezer új munkahelyre számítanak, a reálszférában. Parragh László, a kamara elnöke szerint a béremelések miatt nem lesz akkora elbocsátási hullám, mint amire számítottak. Úgy vélte, a bérkompenzációval a cégek döntő többsége élni fog, hiszen az emelést leírhatják szociális hozzájárulási adójukból.

További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.

atv.hu

További belföldi híreink