Belföld

2012-01-22 07:30:00

Széles: még mindig a kormány mögött van a legnagyobb erő

A szervezők szerint egymillióan demonstráltak tegnap a kormány mellett, a belügyminisztérium szerint 400 ezren voltak, valójában mintegy százezren lehettek. Politológusok szerint a rendezvény sikeres volt, de nem várható, hogy nagy hatása lesz a nemzetközi közvéleményre.

Széles: még mindig a kormány mögött van a legnagyobb erő

Tudósítónk már három körül mintegy harminc buszt látott, mely a sokaságot hozza az ország legkülönbözőbb városaiból. A földalattiból följövő szimpatizánsoknak régebbi és legújabb Demokratákkal kedveskednek a szervezők. Szintén ingyen osztogatják a Magyar Hírlap ez alkalomból megjelent különkiadását.

Egy, a miniszterelnököt ábrázoló kép látható egy lufihoz rögzítve. Tudósítónk arra számít, hogy a lufi hamarosan Orbán Viktor képével a levegőbe emelkedik.

Tudósítónk szerint főleg magyar zászlók vannak, szentkoronával föltuningolva. A tüntetők tábláin részben városnevek olvashatók, de olyan is van, hogy „Invaders go home”, „Bajnai spion”, Simor az IMF embere”, „Mi vagyunk a kétharmad”, We go with Viktor”, Éljen Viktor’, „Világos, Trianon, Brüsszel?”, „Hajrá Orbán Viktor!”, „Orbán a mi emberünk”, „Magyarok nagyasszonya, kérj áldást országodra”, „Dolgozunk, törlesztünk és mégis egyre eladósodottabbak vagyunk. Te érted ezt?” A táblákból kiderül: az elcsatolt országrészek is képviseltetik magukat – konkrétan: Felvidék, Erdély, Sepsiszentgyörgy.

[image][Image] Mintegy 100 ezer tüntető állt ki a kormány mellett.

Az időjárás kegyes a tüntetőkhöz. Főleg ha figyelembe vesszük, hogy január 21-e van.

Tudósítónk úgy tudja, hogy az Andrássy út forgalmát háromnegyed négykor fogják leállítani.

Negyed négy körül a tüntetésen már jelen van Széles Gábor, Stefka István és Bayer Zsolt – masszív biztonsági emberekkel körbevéve.

Tudósítónknak egy tüntető azt mondta: a kormány támogatottsága legalább nyolcvan százalékos. Hozzátette: senki se szóljon bele a magyar nép életévbe, főleg a mindent uraló pénzvilág ne.

Fél négy előtt nem sokkal Budai Gyula jelent meg a tömegben, egy szőke nő lelkesen üdvözli: jó egészséget és munkájához sok sikert kíván az elszámoltatási kormánybiztosnak. Közben Bayer Zsolt nyilatkozik a médiának.

Budai Gyulát fölismerik. Egy újságírónak nyilatkozik: ha a külföld meghallgatta az Operaház előtt hangoskodó párezer ember hangját, akkor az ő hangjukat is meg kell hallgatnia – mondja. Ezt követően egy fehérruhás hölgy azt kérte, hogy hadd készüljön egy közös fotó. A hölgy átkarolta Budai Gyula vállát, Budai Gyula a hölgy derekát és elkészülhetett a hőn áhított fénykép.

A tömeg teljesen békés. Az emberek álldogálnak, beszélgetnek és várják a négy órát. Közben föltűnt a tömegben Boros Imre volt miniszter.

Egy hatalmas közös tabló látható a tömegben a kormánytagokról, a fideszes EP-képviselőkről, Schmitt Pálról, Kövér Lászlóról és Tarlós Istvánról. A szöveg hozzá a következő: „Ők értünk, mi értük.”

Négy előtt pár perccel elindult a menet. Elöl egy rendőr- és egy mentőautó, utána egy furgon. Elöl a szervezők mennek: Széles Gábor és a csapat. Széles nyilatkozott az Echo TV-nek. Azt mondta: még mindig a kormány mellett állnak a legnagyobb erők, ráadásul ők – Széles szerint – nem szélsőségesek. A nagyvállalkozó úgy vélte: már most százezren vannak és ez a szám több mint amire számított.

A Kodály köröndig látszik a szembejövő tömeg – jelenti négy körül tudósítónk. Őket megkérik, hogy húzódjanak a szélre és azután csatlakozzanak a tömeghez, miután a főszervezők elhaladnak.

A tömeg egyébként néma csöndben vonul.

Közben bejelentkezett tudósítónk a Várból, ahol – mint arról beszámolt – néhányszáz ember vesz részt a Schmitt Pál diplomafosztójának meghirdetett, a Magyar Köztársaság barátai nevű Facebook-csoport által jegyzett rendezvényen. A tüntetők az államfő lemondását követelik.

Kalmár Szilárd szervező szerint szégyenteljes az, ami zajlik Magyarországon. Hangsúlyozta: a plágiumbotrányra senki sem tudott magyarázatot adni, a legkevésbé Schmitt Pál. Hozzátette: azért vagyunk itt, hogy kifejezzük a nemtetszésünket. Nem a pesti tüntetés ellenpárja akar ez lenni – hangsúlyozta. „Szégyelljük, hogy Magyarország köztársasági elnöke Schmitt Pál” – fogalmazott.

Kalmár úgy vélte: szégyenteljes az is, ahogy a magyar tudományos és kulturális elit nagy része hozzááll a kérdéshez: nem hördül föl. „Itt tartunk most Magyarországon” – mondta.

A szónok bírálta az opponenseket is, az államfőt pedig „cikinek” nevezte, akinek le kell mondania.

Visszatérve a kormánypárti menetre: tudósítónk szerint a csöndet időnként a menet által énekelt Himnusz, a Kossuth-nóta, vagy éppen népdalok törik meg. Sokan fáklyát gyújtanak. A közben százezresre duzzadt tömeg továbbra is teljesen békés. Munkatársunk úgy jutott erre a számra, hogy az Andrássy út széléről, merőlegesen figyelte a vonulást. Megszámolta, hogy egy sorban hányan vannak, illetve, hogy egységnyi idő alatt hány sor vonul el és ezt megszorozta a vonulási idővel.

A Kossuth téren és az Alkotmány utcában még mintegy tízezer ember fogadja a menetet. Hatalmas a rendőri jelenlét.

A tömeg folyamatosan érkezik a Kossuth térre, ahol meglepetésben van részük, ugyanis – bár eredetileg nem erről volt szó – mégis vannak beszédek. Egy furgon platójáról Bayer Zsolt, majd Bencsik András szólt az egybegyűltekhez. Köszöntötték a határon túliakat és a menet mintegy ötszáz cigány résztvevőjét. Elhangzott: „Hajrá Magyarország, hajrá magyarok, hajrá Orbán Viktor!” Bencsik hangsúlyozta: ők demokraták, igaz, magyar módra. Bayer közölte: a sok transzparensből számára az volt a legkedvesebb, amelyen az állt: „Az Európai Unió ötvenöt éves, az IMF hatvanhét, az Egyesült Államok 236, Magyarország pedig 1116”. A Fidesz alapító tagja emellett arra hívta föl a figyelmet, hogy Lengyelországban több, ezzel a demonstrációval szolidaritást kifejező tüntetés zajlik.

Közben egyre hidegebb van. A Kossuth téren égnek a reflektorok. Tudósítónkat a Kossuth-szobor díszkivilágításául szolgáló reflektor melegíti.

A tömegben mozgó standokról lehet kapni – és fogy is – egyebek közt Árpád-sávos karkötőt, Nagy-Magyarország kitűzőt és Horthy-dalokat.

Rétvári Bence államtitkár és Kerényi Imre színházi rendező tűnt föl a sokaságban. „Viktor, tarts ki!” – skandálja a tömeg az Alkotmány utcában.

Tudósítónk szerint a tömeg – holott egy része még nem érkezett meg a Kossuth térre – negyed hét körül, a Szózat eléneklése után elkezdett föloszlani. Sokan a Székely himnuszt is elénekelték.

Pest belterületén komoly fönnakadások várhatóak az elkövetkezendő egy-két órában az oszló sokaság miatt.

18.40 körül a még mindig hatalmas tömeg elénekelte a Himnuszt.

Tudósítónk szerint a tüntetőket szállító legalább nyolcvan-száz autóbusz a Bazilikától az Alkotmány utcáig végig elállja a Bajcsy-Zsilinszky utat, mindkét oldalon. A forgalom egyelőre áll a Bajcsy-Zsilinszky úton.

Politológusok szerint vitathatatlan a demonstráció sikere

Vitathatatlan sikernek tartotta az m1 Este című műsorában megszólaló két politológus a kormány mellett tartott szombati demonstrációt, ugyanakkor azt eltérően értékelték, hogy ennek lesz-e hatása a nemzetközi közvéleményre.

Fricz Tamás, politológus - a Békemenet Magyarországért elnevezésű megmozduláshoz csatlakozó Civil Összefogás Fórum szóvivője - úgy vélte, a megmozdulásnak azért volt jelentősége, mert sikerült bizonyítani, hogy a kormány mögött áll a többség.
    
Hangsúlyozta: az utóbbi időben átfogó támadások érték Magyarországot, ezért szükséges volt megmutatni, hogy a magyar kabinet nem egy "autokrata, diktátor, fasiszta" kormány. Szerinte a résztvevők száma azt bizonyítja a nemzetközi közvéleménynek és médiának, hogy az az azért lehetetlen, hogy ha ennyien kiállnak a kormány mellett, akkor az egy diktatúra.
    
Filippov Gábor, a Progresszív Intézet elemzője megjegyezte, hogy azért diktatúra is meg tud mozgatni ilyen tömegeket, erre volt példa 1957-ben. Ugyanakkor szerinte ettől függetlenül igaz, hogy a tüntetés bebizonyította, hogy a kormány mögött ma is tömegek állnak.
    
A politológus vitathatatlan sikernek nevezte a demonstrációt, ugyanakkor nem gondolta, hogy ennek nagy hatása lesz a nemzetközi közvéleményre, mert szerinte a kormányoldalon túlbecsülik a sajtó hatását. Megjegyezte: azért "kinézi" az Európai Bizottság elnökéből és a különböző európai államférfiakból és asszonyokból, hogy nem a sajtóból tájékozódnak.
    
A politológus úgy vélte, hogy ez a tüntetés elsősorban befelé szólt, azt kívánta ellensúlyozni, hogy külföldön egyértelműen kritizálják a magyar kormány és a parlamenti többség döntéseit a sajtó, a baloldal és a jobboldal részéről is. Hangsúlyozta, hogy nemcsak a liberális sajtóban jelentek meg ilyen támadások, hanem a kormánynak belföldön is nagyon neves konzervatív, jobboldali közgazdászok "elég kemény mondataival kell szembenéznie".
    
Arra a kérdésre, hogy a IMF-tárgyalásokra lehet-e hatással a demonstráció, Filippov Gábor azt mondta: az IMF-nek nagyon konkrét követelései, feltételei vannak, és úgy tűnik, hogy a kormány ezeket többé-kevésbé teljesíteni fogja, ezért nem hiszi, hogy az IMF-et nagyon érdekli, kik és hogyan tüntetnek ellenük.
    
Fricz Tamás ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a január 2-i kormányellenes tüntetést "nagyon feltupírozta" a nemzetközi sajtó, így a mostani, sokkal több résztvevővel megtartott kormány melletti demonstrációnak kell, hogy legyen üzenete a nemzetközi sajtónak.
    
A Békemenet során a Belügyminisztérium szerint négyszázezren demonstráltak a kormány mellett szombaton Budapesten. A Hősök teréről elindult tömeg élén a Békemenet Magyarországért elnevezésű megmozdulás szervezői, mások mellett Bayer Zsolt közíró, Bencsik András főszerkesztő és Széles Gábor nagyvállalkozó haladt egy kifeszített molinót tartva, amelyre magyarul és angolul az volt írva: "Nem leszünk gyarmat". Amikor a menet elérte a Parlament főbejárata előtti teret, a már ott korábban összegyűltek tapssal köszöntötték az érkezőket.
    
Bencsik András, a Magyar Demokrata című lap főszerkesztője a Parlament előtti Kossuth Lajos téren egy emelvényről szólva a tömeghez azt mondta: egymillióan vesznek részt a megmozduláson. 
    
Bayer Zsolt közíró, a Fidesz alapító tagja a Kossuth téren arról beszélt, hogy tüntetésük azt üzeni: "ez a kormány nincs egyedül". 
    
Széles Gábor nagyvállalkozó, az Echo Tv és a Magyar Hírlap tulajdonosa a televíziójának nyilatkozva azt mondta: ez az évtized legnagyobb megmozdulása, és lehet, hogy 1956 óta nem volt ekkora tüntetés Magyarországon.
    
A Békemenet elnevezésű civil demonstrációt követően az MSZP közleményt adott ki, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány elhibázott gazdaságpolitikáját, a költségvetés hiányát növelő igazságtalan adórendszerét, az árakat növelő és a forintot értéktelenítő szabadságharc károkozásait nem semlegesíti "pár tízezer ember" demonstrációja.

atv.hu, Sz. F., Sz. P./MTI

További belföldi híreink