Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2011-09-12 11:52:59

Szakszervezeti tüntetés: aki átlépi a láncot, máris elviszik a rendőrök

Elkezdődött a Kossuth téren az a demonstráció, amellyel négy szakszervezet tiltakozik a kormány elmúlt egy évben hozott, a munkavállalókat érintő intézkedései, és a készülő új Munka törvénykönyve (Mt.) ellen. Az Országgyűlés őszi ülésszakának első napjára időzített, „Ne tovább” mottóval megrendezett tüntetést az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ), a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) szervezte, de számos civil szervezet is csatlakozott.

„Ahogy elnézem, akár név szerint is köszönthetnénk egymást”, szomorkodik egy tüntető amiatt, hogy a demonstráció bizony vérszegényre sikeresdett. A Kossuth téren a hivatalos, fél tizenkettes kezdési dátum idejére alig 1000-1500-an sereglettek össze (emlékeztetőül: a rendőrök, tűzoltók és egyéb erőszakszervezetek nyári tüntetésén több mint 25 ezren voltak). Ennek jegyében a rendőrség se vitte túlzásba a készenlétet, az atv.hu tudósítója mindössze 4-5 rendőrautót és két kisbuszt számlált – a készenléti rendőrök pedig nem érezték úgy, hogy fel kellene venniük „rohamruhájukat”. A terepen gyakorlatilag csak azok a rendőrök dolgoznak, akik a forgalmat irányítják, szám szerint négyen. Rendőrnél csak mobilvécéből van kevesebb, utóbbiból három akad.

Aztán a szakszervezetek nekilátnak, hogy élőláncot formáljanak a parlament körül. Az érdekvédő „kígyó” kialakítását szolgálati közlemény előzi meg, nevezetesen „senki ne lépje át az Országházat körbevevő kovácsoltvas láncokat és virágos ládákat, ugyanis, aki megteszi, azt azonnal előállítják a rendőrök, parancsuk szerint”. Persze, az élőlánc előtt még jön az ideológia, a négy konföderáció vezetője arról beszél, hogy Orbán Viktor most a történelem szemeteskukájában turkál és onnan éppen a thatcheri modellt húzta elő, aminek egyik fontos eleme a munkásosztály letörése. A szakszervezetek képviselői petíciót is át fognak adni az öt parlamenti párt frakcióvezetőinek.

atv.hu / MTI

További belföldi híreink