Itthon

2011-05-14 20:40:59

Exkluzív interjú: szabadulása után kerületet takarított Hunvald György

A hetedik kerület volt polgármestere a felesége születésnapjáról, az ügyészségi értékbecslés hiányáról, egy 34 éves Fiatról és 300 millió forintról beszélt az ATV-nek adott rendkívüli interjúban.

Exkluzív interjú: szabadulása után kerületet takarított Hunvald György

A szerető családom és az a szűk baráti kör fogadott, amelyik végig kitartott mellettem, idézte fel hazatérésnek pillanatait az ügyészség által ingatlanpanamában való részvétellel gyanúsított Hunvald György, aki 2,5 évet töltött előzetesben, börtönben. A hetedik kerületi polgármester első napját azzal töltötte, hogy négy gyermekével egy kerülettakarító megmozduláson vett részt. Hunvald egyébként nem számított arra, hogy kiengedik, aztán május 13.-án, a felesége születésnapján kinyílt a cellaajtó, és mondták neki, hogy pakoljon. Pakolt, majd felhívta a feleségét, és mondta, hogy szeretné személyesen is megpuszilni születésnapja alkalmából. Felesége először nem is akarta elhinni, hogy szabadul, először azt mondta férjének: ne hülyéskedj.

Ami a bíróság döntését illeti, most Hunvald azért mehetett haza, mert megtette részletes vallomását – és elkezdhette bizonyítani nagy nyilvánosság előtt, hogy szerinte mi történt (nem bűncselekmény), majd jött egy kötelező, fogva tartása szükségességét felülbíráló eljárás. És a bíróság úgy döntött, hogy már nem indokolt a letartóztatás. Emlékeztetőül: Hunvaldot azzal vádolja az ügyészség, hogy bűnszervezet részeseként jelentős, 450 milliós kárt okozott az önkormányzatnak 17 ingatlan áron aluli értékesítésével. Ám a bíróság most úgy találta, az ügyészség nem fogalmazta meg konkrétan, hogy mit is ért bűnszervezet alatt. Hunvald szerint ráadásul egyébként sem 17 ingatlanról volt szó, csak feleannyiról, illetve a kárt sem írta pontosan körbe a nyomozó hatóság – például az utóbbi két évben egyetlen egy szakértői becslés sem készült arról, hogy valójában mennyit is érnek a perben emlegetett ingatlanok.

Hunvald szerint ez rendkívül furcsa, már csak azért is mert korábban az önkormányzat végzett értékbecslést, és az abban szereplő összegnél az önkormányzat 300 millió forinttal többért adta el az említett ingatlanokat. Tehát a volt polgármester szerint az önkormányzat nem kárt szenvedett el, hanem ekkora bevételt realizált. Az más kérdés, hogy az önkormányzat az ügyészség szerint semmilyen hasznot nem realizált, hiszen, majdnem 300 millió forintot költött a helyhatóság az ingatlanok viszonyainak rendezésére, többek között a lakók kiköltöztetésére.

Hunvald szerint itt közgazdasági fogalmakat kever az ügyészség. Ugyanis az említett épületeket mindenképpen fel kellett volna üríteni, akkor is, ha nem értékesítik azokat. Például ha egy épület 100 millió forintot ér, de a lakók kiköltöztetése 200 millió forintot kóstál, akkor, ha nincs befektető, az önkormányzatnak a saját költségvetéséből kell kipréselnie ezt a 200 milliót. Így a forgalmi érték felett előteremtett 300 millió igenis nyereség, ugyanis sikerült megoldani ebből egy csomó bérlő – 42 házból – normális lakhatását.

Az ügyészség szerint azonban ott bicsaklik Hunvald gondolatmenete, hogy már maga az alap-értékbecslés hamis volt. A volt polgármester szerint viszont nem volt hamis, ezt az önkormányzat által felkért igazságügyi szakértő is megállapította, csakhogy ezt a szakértőt az eljárás során meg sem hallgatták. Igaz, Hunvald szerint a nyomozati anyagokban nincs „ellen-értékbecslés”. Így Hunvaldnak arról sincs fogalma, hogy miért tartották két évig bent, ugyanis szerinte semmi nem támasztja alá azt az ügyészségi állítást, hogy az ingatlanbecslésekkel megtévesztette a testületet.

És ha már megtévesztés, akkor Hunvald szerint például az ügyészség viselkedett megtévesztő módon – többek között akkor, amikor azt állította, hogy drága luxuskocsikkal jár. A volt polgármester szerint egy 1,5 millió forintot érő hét éves Peugeot 807-est, egy 1 millió forintra taksálható 20 éves Jaguárt, illetve egy 2,5 millió forint értékű, 34 éves Fiatot foglaltak le nála a hatóságok. (És egy 50 milliós nyaralót vettek zár alá.) Arra a kérdésre, hogy miből élt a család az előzetes letartóztatás 2,5 éve alatt, Hunvald annyit mondott: dolgozott a feleségem.

További belföldi híreink