Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2011-03-31 07:35:14

Gyurcsány: Orbán fityiszt mutatott + videó

AZ MSZP nem lett biodíszlet, mondja a volt kormányfő.

Gyurcsány: Orbán fityiszt mutatott + videó

Nem kell az önkény színházába elmenni biodíszletnek. Így vélekedik Gyurcsány Ferenc arról, hogy a Magyar Szocialista Párt nem vett részt az alkotmányozásban.  A párt korábbi elnöke úgy fogalmazott: az alkotmányozás nem más, mint ennek az őrült rendszernek a törvénybe foglalása. A volt kormányfő szerint Orbán Viktor fityiszt mutatott az ellenzék orrára és a szocialisták helyesen cselekedtek, akkor, amikor úgy döntöttek, hogy nem asszisztálnak ehhez.


Sokszínűből egyszínűt

Az alkotmányozás összes fő kérdése pedig eldőlt tavaly, amikor a miniszterelnök bemutatta a kormányprogramot. Gyurcsány Ferenc úgy véli: az alkotmány a preambulumából fakadóan arról szól, hogy egy sokszínű világból egy egyszínű világot akar, amelynek középpontjában az Fidesz és akarata áll.

Az új alkotmány konkrét módosításait bírálva példaként említette, hogy míg a jelenlegi alkotmány azt mondja, hogy mindenkinek joga van a munkához, addig az új alkotmány szerint mindenkinek kötelessége dolgozni.

A volt miniszterelnök szerint ezzel a kormány áthárítja a felelősséget a munkanélküliekre. A magzat élethez való jogának rögzítése akár abortusztilalmat is jelenthet Magyarországon – tette hozzá Gyurcsány Ferenc. A politikus ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: "Orbán Viktor úgy hazudik, mint a vízfolyás. Erre ezer és egy példa van" - mondta.

A volt miniszterelnök az ország gazdasági helyzetéről úgy nyilatkozott, hogy ha a szocialisták most hatalomra kerülnének, akkor ők sem tudnának megszorítás nélkül kormányozni. Az Orbán-kormány ugyanis minimális mozgásteret hagyott a költségvetésben.

"Gyalázat"

Gyurcsány Ferenc hozzátette: a következő évek feladata az lesz, hogy alternatívát tudjon mutatni az ellenzék. A kormányfő a távlati tervekről többek között elmondta, hogy egy önmagában megbékélő, kicsit nyugatos, kicsit unalmas országot képzel el, amelyben az emberek tudják, hogy nincs ingyen ebéd és a kormányfő tudja, hogy nem az emberek jogait kell korlátozni, hanem a saját hatalmát.

Wittner Mária szavairól a politikus azt mondta: gyalázat. Mint ismert: Wittner múlt héten a Parlamentben Novák Előd felszólalására reagálva - amelyben a jobbikos politikus arról beszélt, hogy Horn Gyuláék komolyabban vették a nemzeti együttműködést, mint a jelenlegi kormánypártok - hóhérnak nevezte a volt szocialista kormányfőt, majd úgy folytatta: "most pontosan a miniszterelnökünknek a jóvoltából, az önök, az én adómból és mindenki adójából, de emberségből már három éve ott kezelik és ott vergődik a Honvédkórházban, mert képtelen meghalni".

A Fidesz-frakció sajtóosztálya aznap a kijelentéssel kapcsolatban kiadott közleményében azt írta: "mi a tisztelet kultúrájának pártján vagyunk, de itt egy kegyetlen megtorlásba és diktatúrába torkolló szabadságharc túlélőinek egymás közötti vitájáról van szó. Ez is azt bizonyítja, hogy a múlt nagy vitái még mindig itt vannak közöttünk."

Mesterházy Attila múlt pénteken lemondásra szólította fel a fideszes képviselőt.

Ajánlom

További belföldi híreink